A legfontosabb kérdés, hogy szerethetőnek és értékesnek gondolod-e magad? Életed hátizsákjában mintákat, „programokat”, szűrőket viszel magaddal, és nem mindegy, hogy ezek mit üzennek Neked, Önmagadról, a világról és a többi emberről.

De mindezen belül mi nevezhető normálisnak, és hol esünk túlzásba?

Te is keresed azt az életet, amit már nem a múlt terhei és a jelen akadályai határoznak meg?

Megoldásokat, működő recepteket keresünk és az egész életünket ezekből igyekszünk felépíteni. Időnként azonban kiderül, hogy ami addig hasznosnak bizonyult, mostanra már hátráltat. Ami korábban segített, most ellened dolgozik. Szeretnéd, ha mindez megváltozna?

Vannak olyan kérdések, amik új színben mutatnak meg dolgokat, de egy külső szemlélő nézőpontja is sokat segíthet. Milyen gondolatok kísérik a mindennapjaidat? Hogyan látod a világot és miként viszonyul a környezeted Hozzád?

Milyen témákban segíthetek neked?

A hozzám fordulók olyan problémákkal és kérdésekkel keresnek meg, amelyek az életvezetés, a párkapcsolat, vagy a szexualitás témaköreibe esnek. Emellett az online tevékenységek (közösségi oldalak, internet, okostelefon, videojátékok) és a mindennapok összefüggéseire is egyre nagyobb fókuszt helyezek, hiszen a digitális világ a hétköznapok szinte minden részébe beszűrődik.

Úgy érzed, lenne miről beszélgetnünk?
Ha kérdésed van,vedd fel velem a kapcsolatot az alábbi elérhetőségeim bármelyikén.

email: kapcsolat@villanyigergo.hu
mobil: +36 70 559-4574

Mániás Progresszió

Mániás progresszió

Rendhagyó, interaktív előadások a digitális pszichológia és a mindennapok összefonódásáról - A-tól a Z generációig és tovább.

Az esemény a bevezető előadás után a közönséget is bevonó interaktív együtt gondolkodás jegyében zajlik tovább. A részvevők kérdezhetnek, elmesélhetik történeteitek, ütköztethetik eltérő nézőpontjaikat. Együtt találunk válaszokat.

Tovább

Villányi Gergő vagyok, pszichológiai tanácsadó.

Miért lettem pszichológiai tanácsadó?

Mindig szívesen és kíváncsian hallgattam másokat. Egy idő után észrevettem, hogy egyre többen fordulnak hozzám, akár olyan problémáikkal is, amikről addig még senki mással nem tudtak, vagy nem mertek beszélni. Felelősséget éreztem az ilyen beszélgetések során elhangzott kérdéseim és meglátásaim hatásával kapcsolatban, ezért hamar elkezdtem beleásni magam a pszichológia különböző területeibe. Már a kezdetektől úgy gondoltam, hogy a kölcsönös bizalom kialakulása mellett nagyon fontos, hogy minden beszélgetésben tanulhatunk is egymástól a tapasztalataink, gondolataink és érzéseink révén.

Tovább

Cikkek-Írások

Kíváncsi vagy a Szexualitással és Párkapcsolattal kapcsolatos, vagy a Digitális világ okozta problémákra és a róluk alkotott véleményemre? Érdekelnek Életvezetési megoldások vagy a Kultúra megszállottja vagy? Akkor a Cikkek-Írások bejegyzéseim neked szólnak.

  • Barátaiddal egy jó buliban töltődsz fel vagy inkább elvonulsz és olvasól egy jó könyvet? Logikusan, észérvek alapján döntesz vagy a megérzéseidre hagyatkozol? Racionalistának vagy Idealistának tartod magad? Mit gondolsz Hadvezér vagy Bajnok típus vagy? Esetleg Alkotó vagy Ellenőr típus?

    Rengeteg kérdés, amire megvannak a válaszok. Töltsd ki a 72 eldöntendő kérdésből álló MBTI tesztet, s a végén megtudod milyen típus vagy, mik a jellemzőid, milyen munka illik hozzád, milyen vagy a szexualitás terén és milyen típusú személyiség illik hozzád.

    Felkészültél? Akkor irány a teszt és ismerd meg magad mégjobban!

Beleugrani, tervezni, költözni. Sok szempontból helyt kell állnunk egy idegen országban is. Lehet fel is adjuk végül?

“Olyan jól tudsz angolul, és még útlevél sem kell. Miért nem próbálod meg?” – hallottam többször is a kérdést. Tényleg, miért ne? Ahogy lassan befészkelte magát a lehetőség a fejembe, úgy lépett át a fantázia a valóságba. Időnként meglehetősen lassú és gyötrelmes lépésekkel. Mert egy országokat átszelő költözést azért nem úgy vezényel le az ember, hogy bepakolja a hátizsákját, aztán irány a reptér.

Nehéz elindulni?

Biztonsági játékosként elkezdtem érdeklődni, hogy mégis mi az, ami jól jön, ha átugrom a kontinens egyik részéről a másikra. Hosszú listát találtam: lehetőleg várjon munka, egy lakás/szoba, barátok, akik az alapokban segíteni tudnak. Legyen nálam pénz is, egy jó önéletrajz, jogosítvány, útlevél – mert ki tudja. Ha pedig eltekintünk a nagybőröndtől, akkor jó, ha vannak elképzeléseim, céljaim, kapcsolataim és egy tervem. Most leírva is soknak tűnik ez, pedig már évekkel a hátam mögött van az egész. Ezért is fogalmaztam úgy, hogy aki tudatosan készül (mint én), és kevésbé jellemző rá, hogy fejest ugorjon az ismeretlenbe (nagyon nem én), az először azt se tudja, hová kapjon.

Gyűjtögetni kezdtem az információt. Beszélgetések, honlapok, adatlapok, különféle „jó, ha tudod” listák és konkrétumok. És ez még csak az előkészítő fázis volt, ahol pénzösszegekkel, lakbér árakkal, elérhető munkákkal igyekszik az ember zsonglőrködni. Emellett kezdi lezárni az itthoni dolgait, és összepakolni mindazt – fejben és csomagban – amit magával visz. Szerencsésnek éreztem magam, mert egy kedves baráti házaspár várt, akik nélkül könnyen lehet, el sem indulok. A kezdeti ijedtség és elveszettség érzése létező fogalom, átéltem, és egyfajta miniatűr halálfélelemhez tudnám hasonlítani. Mint a születés élménye, hogy a „régi világ” megszűnt, az új világban pedig az első lépések következnek. Idegen terepen, idegen tájakon.

Kész szerencse, hogy nagyrészt értem, mit beszélnek és kérdeznek!

A megérkezés

Az ügyintézés azonnal ott van a megérkezést következő napokban. Ha albérletről van szó, ha egy bankszámláról, ott már az új szabályok szerint kell játszani. Telefonszám is kell, biztosítási szám, és bejárni a környéket, hogy mi hol van. Menetrendeket és térképet böngészni izgalmas lehet egy kirándulás vagy nyaralás alkalmával is, de itt merőben más élmény. Az első napok elintéznivalói mellett még ott vannak a lakótársak is, akikkel ismételten szerencsém volt. Na jó, nagyrészt. Ha egymáshoz közel lakik több ember, mindig van valaki, aki dobogva jár a lépcsőkön, vagy nem mosogat el maga után egyszer sem. Vagy esetleg éjjel egykor jut eszébe ételt melegíteni és tévézni. A tanulság az, hogy sok mindent meg lehet emberi hangon is beszélni a másikkal, kevés a valóban rosszindulatú ember, de a szokásaink és a határaink nagyon eltérőek lehetnek. Ebben a gondolatban van már egy adag nosztalgia is, mert időnként nagyon dühítő volt átélni és megélni ezt a másságot.

Keressünk munkát!

Amikor már szilárd talajt éreztem a lábam alatt, és a bürokrácia köreit is sikerrel vettem, elérkezett a következő lépcsőfok. Keressünk munkát! Persze, aki előre készül (mint én), az körbekérdez, hátha tud valaki, valamit. A jó hír az volt, hogy az egyik régvolt osztálytársam nem is lakott olyan messze, és olyan helyen dolgozott, ahová elmondása szerint mindig kerestek új embereket. Vagyis szinte mindig. A szinte szó pedig ott nyert értelmet, amikor a repülőút előtt megérkezett az az e-mail, ami közölte velem a maga nyers stílusában: most egy ideig nem vesznek fel új embereket, de azért sok szerencsét neked és üdv Angliában! Ebben az az igazán ijesztő, hogy megjelent előttem a kép, amint elfogy a magammal hozott pénz, és végül nem sikerül olyan munkát találni, amiből fenntartom magam. Rákészültem a biztosra, és kihúzta a lábam alól a szőnyeget az élet.

Lehet, hogy a sors nagyon bízott bennem, nekem akkor több kétségem volt még ezzel kapcsolatban. És ez is nagy tanulsága az ilyen utazásoknak. Olyan képességeket vagy akadályokat találunk, amik megoldása után sokkal kisebbnek tűnik sok hasonló helyzet. Lett munkám, több is, és elkezdhettem ismerkedni a munkatársakkal, tanulhattam az ottani szabályokat, módszereket és a mindennapi rutinokat. Ehhez hozzájöttek a heti rutinok, a bevásárlás, a főzés és a többi. A körforgás egyedül a szociális élet tekintetében nem akart megmoccanni. Még jó, hogy van internet! A kultúrsokk és a magány ellen a már említett házaspár segítsége és társasága, valamint az itthoniakkal való beszélgetések voltak a gyógyír. Egy ideig. Az idegenség érzése viszont nem csökkent, és míg szakmailag ajtók nyíltak, legbelül egyre jobban bezárult valami.


A vég és a kezdet

Nem volt könnyű belátni, hogy nem érzem jól magam, a sikerek és a jövő kecsegtető lehetőségei mellett sem. Valami másra vágytam, de az nem ott volt. A hazautazás fura kettős érzés volt, hiszen az ismerős közeg megnyugtatott, de menekülésnek tűnt, feladásnak a visszatérés. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy a külföldi élmények milyen sokat fejlesztettek rajtam. Referenciák, élmények, legyőzött akadályok egész sorát kaptam a hátizsákomba. Ismeretlen városból egy másik, ismeretlen országba átrepülni? Most már nem okoz problémát. Sokféle származású és életkorú emberrel beszélgetni idegen nyelven? Itt is megálltam a helyem. Beugrani egy tapasztaltabb kollégát helyettesíteni? Túléltem, sőt, sokat tanultam belőle. Vagyis minden helyzet, ahol féltem, vagy ahol szívesen elmenekültem volna, fejlődni segített.

Amikor elérkezett a döntés, akkor újra utaztam, és tervezni kezdtem. Mire vágyom, mit szeretnék megvalósítani? És ami lehet a legfontosabb: miben érzem jól magam? A kérdésekre mindannyiunknak megvan a válaszunk. Ha nem is azonnal, de elkezdhetjük keresni.

Apró lépésekkel, ugrásokkal, de találjuk meg a helyünket a világban. Ha valami, ez biztosan megéri a fáradtságot!


A képek forrása: wallpapershome.com, pinterest.com. topzine.cz

A véradó hős, és három életet is megment. A kockázatot jelentők kiszűrése közérdek, de egy ponton túl előítéletté válik. Jobb félni, mint tudatosnak lenni? Egyáltalán, ki lehet véradó és ki nem?

Ha létezik véradásban későn érő típus, akkor én az voltam. Bőven egyetem alatt történt még, hogy a segítő szándék, a kíváncsiság és a „vért adni menő” érzésével beléptem a kissé romos tornaterembe. Többedmagammal, ugyanis folyamatosan érkeztek a hozzám hasonlók a sorba. És ahogy szépen egyenként haladtunk előre, felrémlett bennem, hogy a sorban állás, a várakozás általában nem pozitív dolgok. Ebben az esetben viszont a lehető legjobb, hiszen azt jelenti, sokan szeretnének segíteni, adni. Furcsa paradoxonnak tűnik mindez, hiszen minél többet kell sorban állni, annál jobb mindenkinek. Hiszen – bár ebbe nem gondolunk bele – bármikor szükségünk lehet vérre. Vagy egy családtagunknak, barátunknak, ismerősünknek. Ez tipikusan az a helyzet, hogy sose kelljen, de jó, ha van. Olyan, mint az elsősegélynyújtásról szóló tanfolyam. Nem akarunk bajt, de szeretnénk felkészültek lenni, ha bekövetkezik.

Önérdek vagy közérdek?

Vajon természetes adni a vérünkből?

Az altruizmus (önzetlen, viszonzatlan segítségnyújtás) kérdése nem ilyen egyszerű. A jótett kétségbevonhatatlan, azonban az elméletek szerint az a kellemes érzés, ami egy jó cselekedet után eltölt bennünket, már önmagában is jutalom. Vagyis valamit valamiért, ha leegyszerűsítjük a helyzetet. Míg az elméleti gondolkodók ezen vitatkoznak, a dolog lényegi részével biztos, hogy mindenki jól jár. Az önkéntes kap ásványvizet és nápolyit, ami a vércukor szint és a megfelelően hidratált szervezet szempontjából is nagyon fontos. Ha rutinosabb véradó, akkor előre készült már aznap. Ez nagyban megkönnyíti minden résztvevő dolgát. Kivéve, ha az illető aktív szexuális életet élő meleg férfi. Őt lehet, hogy a következő mondat fogja várni:

A víz és az édesség mindenkinek jár, de nem adhat vért.

Az alapkérdés ez: Ki lehet véradó?

A válasz pedig: Véradó lehet minden 18 és 65 év közötti ember, aki egészségesnek érzi magát. És persze, aki nem jelent kockázatot. A kockázat megítélése viszont ránk és a kérdőívet ellenőrző orvosra van bízva.

Egy csepp félreértés

Így jutunk el a minden 18 és 65 év közötti egészséges embertől az előítéletekig. Külön érdekesség, hogy a leszbikus nőket nem érinti mindez. Az OVSZ közleménye szerint: „Köztudott, hogy két nő közötti szexuális kapcsolat a fertőzés valószínűségét kizárja.” Egy 2013-as cikk alapján viszont úgy tűnik, elég sok zavar van a jelenleg is érvényes tájékoztató értelmezésében. A dokumentum konkrétan kimondja, hogy a férfiak közötti nemi kapcsolat esetén az illető (lehetőleg) ne adjon vért. Megkér rá, hogy mindenki maga mérje fel a kockázatot, hiszen a tiltás diszkriminációnak számítana. Az OVSZ akkori főigazgatója szerint a kérdőív nem diszkriminációra épül, célja a betegek védelme, a vérbiztonság és az, hogy a lehető legegészségesebb populációtól kapjanak vért.

A Magyar LMBT Szövetség szerint:

Ez egy elég nehéz kérdés, sajnos e téren a magyar gyakorlat nem példanélküli, sőt, még a jobbak közé tartozik, van, ahol egyértelmű életre szóló kizárás van férfiak közötti szexuális kapcsolat esetén. Nálunk elvileg egy rugalmas rendszer van jelenleg életben, ahol az orvos a részletes kikérdezés és kockázatok felmérése alapján dönt. Ez az új rendszer még csak két éve van életben, nincs elég tapasztalat arról, hogy a gyakorlatban hogyan működik.

Vagyis, ha egy meleg férfi segíteni szeretne, akkor lehet, hogy hazudnia, titkolóznia kell.

Ha nem így tesz, akkor alapesetben is gyanús már, mert az ő élete kockázatos szexuális magatartásnak számít. Akkor is, ha lelkiismeretesen védekezik, ha nem váltogatja gyakran a partnerét. És nem feltétlenül a ma érvényben levő direktíva szerint, de a fejekben, az orvosokéban sem feltétlenül van rend ezen a téren. Az orvos világszemlélete, véleménye, hozzáállása komoly faktor. Mindenképpen reálisnak és szakmainak kell lennie, az előítéletei nem írhatják felül a segítő szándékot, ha semmi ok nem lenne a kizárásra. A kockázati tényező persze mindenkit érint, a felelőtlen magatartás és a rizikó kiszűrése mindenki érdeke. De az előítélet nem.

Több vér, több segítség

A Magyar LMBT Szövetség tapasztalatai szerint:

""A kizáráspártiak azzal érvelnek, hogy a kizárásnak ésszerű alapja van, mivel HIV-fertőzöttek aránya a férfiakkal szexelő férfiak körében magasabb, ezért az átviteli kockázat az ő kizárásukkal csökkenthető. A levett vér szűrése pedig nem 100%-os megoldás, mert az ablakperiódus alatt a vér akkor is fertőzhet, ha azt a tesztek még nem tudják kimutatni."

A veradas.hu honlapja szerint naponta mintegy 1800 véradóra van szükségük, hogy a biztonságos vérkészlet rendelkezésre álljon. Egyetlen véradás 3 rászoruló emberen képes segíteni, és számos fertőzést, betegséget – többek között a HIV, a Hepatitisz-B, a Hepatitsz-C, a szifilisz – megszűrő utóvizsgálatok a véradó egészségéhez is hozzájárulnak. Kivéve, ha aktív szexuális életet élő meleg férfiról van szó. Vagy biszexuálisról. Belőle senki nem nézi ki, hogy felelősségteljes, nem hazudik és tudatos az egészségével – beleértve a nemi életét is – és döntéseivel kapcsolatban.

Az emberi őszinteség nem mérhető ebben az esetben, nem kapcsolhatnak hazugságvizsgálót mindenkire, és az is előfordulhat, hogy az illető tényleg nem tudott arról, hogy hordozó. A megkülönböztetés azonban minden szempontból káros. Kirekeszt és hazugnak nevez, miközben ez nem azon múlik, ki kivel bújik ágyba. A kockázatokban mindenki egyezik, hiszen a védekezés hiánya, a gyakori partnercsere, az intravénás kábítószer használat bárkit érinthet.

A véradótól segítséget kérnek, aki örömmel, önkéntesen ad. Önmagából, pedig, ha az evolúció parancsát követnénk, nemet mondanánk. A saját életben maradásunk záloga a vérünk, minden cseppje kincs számunkra is. Túl kell lépnünk saját magunkon ahhoz, hogy áldozatot hozzunk. Ilyen helyzetben pedig jogosan elvárható, hogy a bizalom is utat kapjon. Előítéletek helyett a felelősség legyen a legfontosabb, hiszen ezáltal még többen segíthetnek. Egy napon lehet, hogy pont nekünk.


A képek forrása: motivateme.in, emaze.com

A nehéz témákat általában igyekszünk elkerülni. Ez működik is addig, amíg minket vagy a közeli környezetünket nem érintik.

A távoli hírek, a “másokkal történik csak meg”, a “nálunk ilyen sosem fordulna elő” keveset érnek, de mégis megnyugtatnak. Egy ideig. Amikor beüt a krízis, amikor az ismert és megszokott világ szilánkokra esik, zsibbadtan keressük a válaszokat. Nem érdekel senkit, hogy majd jobb lesz. Az sem, hogy a krízis transzformáló ereje erősebbé, fejlettebbé, jobb emberré tehet. A fájdalom és a bénultság állapotában csak miértek vannak.

A saját tapasztalat ereje

A házasságot és az összekötött családos életet normának tekintjük. A norma pedig egy társadalmi és kulturális (köz)megegyezés aszerint, mi a követendő. A statisztika viszont ellentmond mindennek, hiszen az első házasság utáni válások aránya 55%. Vagyis, statisztikailag a válás a norma, az együtt maradás deviáns, vagyis normától eltérő. Sok válás van, életre szólónak reméljük a kapcsolatot, mégsem lesz az.

Singer Magdolna és Haas György nemcsak a tudásukat, a saját történetüket is a színpadra hozták. Élő példái és megszemélyesítői annak a tudásnak, amin oly sokan mennek át minden évben, és ami legtöbbször nem megoldható, hanem csak jól-rosszul elviselhető. Főként a kezdeti szakaszában. Meglepő volt arról hallani, hogy az első válással, feldolgozással foglalkozó csoportok abból a helyzetből fakadtak, hogy az írónő a válás után segítséget, támogatást keresett. És nem volt. Alapítóként viszont már nem vihette bele a saját történetét, másoknak viszont hatalmas segítséget jelentett. A 9 évvel ezelőtti válás visszaidézése mindkettejüket megakasztotta néha, a feldolgozás, a békés együtt dolgozás után is ott vannak még az emlékek, a hibák, a felsóhajtások. Mindez pedig egy olyan érzékenységet jelez, ami nagyon is emberi. De mi vár arra, aki épp tervezi a válást, gondolkodik rajta, esetleg a folyamatában él?

Krízisben, sötétben

A válás egy gyászfolyamat és egy krízis. Az előadók hamar tisztázzák, hogy nincs olyan, hogy együtt maradás- vagy válás-pártiság, hiszen minden történet egyedi. Felmerül, hogy addig tartson a kapcsolat, amíg épít vagy végig kell élni annak minden nehézségével? Fontos kérdések merülnek fel, és olyan helyzetekre, régóta tartó dinamikákra ismerhetünk rá általa, amik a megszokás, a hanyatlás és a kapcsolat kiüresedése mellett láthatatlanok voltak addig. A kérdések viszont nem csak önmagukban érkeznek: a bizonytalanság, kudarc, státuszvesztés, a nincs tovább érzése burkolja be a napokat, és elképzelni sem tudjuk, mi vár ránk a jövőben. Kellünk még valakinek? Akkor rossz emberek vagyunk? Kudarcot vallottunk az életünkkel? Ezen mindkét fél átmegy, a kezdeményező fél is. Az „új” életben pedig ott vár minket egy hosszú gyászmunka, ami 1-4 évig is eltarthat, hiszen alapjaiban rengeti meg az addigi stabil – vagy annak hitt – világot és a feldolgozáshoz nem csak a kapcsolatra, de önmagunkra is rá kell tudnunk nézni. Bármely kérdésnél jó, ha minden megoldásra rá tudunk – és merünk – nézni. A válásra is, olyanra is, ami mumus.

Miért válunk, és mi segít?

Haas György elsárkányasodásnak hívja, Singer Magdolna a jungi árnyékszemélyiség előretöréséről beszél. Hiába a sok önismeret, a válás előhozza a sötét oldalunkat: rosszindulat, düh, bosszú, keserűség, gyilkos fantáziák. Félelmetes tapasztalás lehet, hogy mi minden rejtőzik a lelkünk mélyén, de izgalmas, mert előhoz addig sose látott részeket. Általában nagyon hosszas előkészítés és folyamat a válás kimondása. És mi áll mögötte? Kiüresedés, a kapcsolat kiszáradása, az intimitás hiánya, kizsákmányolás, bántalmazás, az érzés, hogy a másik visszahúz. A bűntudat velejárója a válásnak, a gyerekeket is sújtja. Lehet, én meg se próbáltam megmenteni a kapcsolatot. Vagy a másik fél csak úgy el akar válni, és nem hajlandó erőfeszítést tenni a megmentésért.

Valójában kiről döntünk a válás kimondásakor? A saját jövőnkről, a társunkról, a gyerekekről, a szülőkről és más családtagokról. Szerteágazik a döntés, azonban a kimenetelt és a jövőt nem ismerhetjük, nem tudhatjuk, kire milyen hatása lesz. A krízisből fejlődni is lehet, előfordul, hogy az addigi korlátozó szerepekből felszabadul a volt hitves, és olyan utakat talál az életében, amiket addig elhanyagolt – hiszen jó férjként, feleségként nem tette fel azokat a kérdéseket, hogy őt mi teszi boldoggá, csakis a kötelességek számítottak. A gyerekek pedig életre szóló példát kaphatnak arról is, hogy nem muszáj egy helyzetben benne ragadni minden áron.

Sokak szerint az elhagyás, a hűtlenség és a bántalmazás a leggyakoribb indok, de nem egyforma az értékrendünk. A bántalmazást kivéve, a többi transzformációt is indíthat el a kapcsolatban. A feleken múlik, hogy beárnyékolja vagy erősíti a kapcsolatukat, hiszen a krízis adott, de fontos megjegyezni, hogy a válás sem jelent gyengeséget, ahogy az együtt maradás sem feltétlen erősödés. A nagy kérdés mindig az, hogy életet adóvá lehet-e tenni a kapcsolatot – véli Singer Magdolna. A válság nem féltetlen baj, átértékelő, megújító lehet a kapcsolatban. Ha pedig kérdéseket tennénk fel magunknak, ezek sokat segíthetnek:

  • Van-e elég tartalék a kapcsolatban?
  • Kiben van eltökéltség a válás fele? (pl. csak alibiből megy párterápiára is a másikkal)
  • Van-e olyan sebzettség a másiktól, ami nem tehető jóvá? (bántalmazás, erőszak)
  • Épít, gazdagít a kapcsolat? Ha nem, mi hiányzik nagyon?

Gyerekek a válásban

A gyerekek kérdése sokszor akadály a válásban, azonban mindez sokszor alibi. A gyerekek érzékeny résztvevői a válásnak, azonban elmondható, hogy a krízis után viszonylag hamar magukra találnak újra, amennyiben teljesülnek ennek feltételei. Az előadók figyelmeztetnek: a gyereknek nem lesz jobb egy csak azért is egyben tartott házasságtól, az elfojtott indulatokat, az intimitást teljesen mellőző kapcsolat olyan érzelmi és kapcsolati mintázatot ad át önkéntelenül is, ami a gyerek jövőjét nyomorítja és sebzi meg. A szülők mintája a gyökere mindannak, ahogy a gyerek felnőve párt választ és a (pár)kapcsolatait alakítja. A felelős szülők válás esetén figyelembe veszik a következőket:

  • A válás sosem a gyerek döntése vagy hibája.
  • A gyereket sosem szabad a szülők közti döntésre kényszeríteni.
  • Minden eddiginél fontosabb a gyerek jólléte ebben az időszakban és az is, hogy meghallgassák őt.
  • A szülők egymástól válnak el, nem a gyerektől.

A fontolgatástól a folyamat végéig (elköltözés) átlagosan másfél év telik el, egy hosszú és nehéz időszak. Ha igazságot nem is lehet tenni, az előadók által felolvasott mondás mindenképp hasznos lehet: „Mindkét fél a maga házasságáért 100-100%-ban felelős a házasságban.” Ha bizonytalanok vagyunk, a kérdéseinket mindenképpen tegyük fel írásban is magunknak! Az is hasznos, ha szabadírással, a témánál maradva papírra vetjük a gondolatainkat, mindazt, ami bennünk kavarog. Az írás művelete visszahat ránk, új gondolatokat ad, párbeszédnek is tekinthető önmagunkkal, valamint tekinthető összegzésnek is. Fontos tanács, hogy jó válásokról is olvassunk, keressünk írásokat, mivel ha csak negatív tapasztalatokból táplálkozunk, indokolatlanul nagy félelem lehet bennünk. A “hogyan tovább” pedig egy komplex, de sok lehetőséget tartogató kérdés. Mi magunk teremtjük meg a jövőnket. Ebben pedig benne van a harmónia keresése, a kiteljesedés, és önmagunk megtálalása.

A válás után, a gyászfolyamat lezárásával sokkal jobb időszak jön a tapasztalat szerint. Nagyon kevesen mennek a keserűség fele – amivel nem csak önmagukat, de a hozzájuk közel állókat is folyamatosan megnyomorítják. Tekintsünk úgy minderre, mint a fejlődés lehetőségére a bosszú és a keserűség mocsara helyett. A fájdalomba kövült ember tovább süllyed, a segítségkérés, a fájdalom elgyászolása felszabadít. Egy lehetőségünk pedig mindig marad: dönteni magunkról és az utunkról.


Ha az alváskutatók elmélete igaz, miszerint van, aki pacsirta (kora reggeli), mások pedig bagoly (későn fekvő) típusok, akkor biztosan az utóbbit erősíteném. Egy olyan apróság pedig még a kelés után fél órával is ott marad az ember fejében, hogy jéghideg van a lakásban! A meleg takaró alól kibújni, hideg ruhákba bújni, így reggelizni és tudni, hogy mivel mindjárt indulok ez nem lesz jobb jelenleg, és az utcán se melegítenek fel majd a nap sugarai. A beletörődés és a helyzet elfogadása mellett persze az elme keresi a megoldást, a kiutat. És mivel reggel vacakolt a fűtés, a megállóban eszembe villan: a buszon szoktak fűteni, ott már jó lesz!

Elindultunk, és a legelső ajtó mellett ülök, kezdek felmelegedni, mikor látom, hogy a következő megállóban elöl is fel fognak szállni. Lehűtik a buszt, és különben is, rám engedi a hideget! Megdöbbent, hogy mi is jut az eszembe. Egy pillanatig tényleg úgy éreztem, hogy nekem igazam van. Megyünk tovább, és annak a gondolatnak a foszlánya megmarad, hogy ha nem szállnak fel elöl, akkor melegebb van ott ahol ülök. Viszont megesik, hogy ha 2 ajtót kell kinyitni, akkor mindhármat kinyitja a sofőr, mivel az csak 1 gomb megnyomását jelenti. Nem ő tehet a reggelemről, arról sem, hogy a könnyebbik utat választja. Hányszor megtesszük mindannyian. Nem a szabályos, nem az előírt, hanem a könnyebb utat. Hirtelen megcsap a hideg hátulról is. És ahogy a dühön merengek – hogy velem már megint kiszúrtak – eszembe jut, hogy a busz 90%-ának háttal ülök, nem is látom, mi történik ott. Az volt a fontos, hogy az első ajtó zárva maradjon, én melegen, de hogy a jármű többi részével mi van, az kit érdekel? A decemberi hideg körbeölel, megborzongok, de nem csak a mínusz néhány fok miatt. Velem volt akkor az önzőség, az ostobaság és a szűklátókörűség is. De attól nincs az a meleg kabát, és zárt ajtó, ami megvéd.


A kép forrása: pexels.com