A különböző árucikkek, termékek elkészítésének folyamataiba bele se gondolunk, ahogy abba sem, hogy a ruháink nagy részét kik, hol, mennyiért, milyen körülmények között készítik el. Ha mindent figyelembe vennénk, szerintem deprimált lenne az emberek nagy része, vagy meztelenül járna, és éhen halna, kis túlzással.

Van, amiben hinni akarunk, van, amiről pedig nem akarunk tudni. Ahogy a segítő szakmának, úgy a különböző jog-/ember-/állat-/természetvédő területeknek is megvan a maguk terhe, mégpedig az, hogy közelről lát olyat az ember, amiket az átlag ritkán vagy sosem. A szembesülés és a valóság az, ami cselekvésre ösztönöz, de fel is őröl kicsit, vagy jobban.

Odapillantani, vagy sem?

Az egyik gondolat, ami ilyenkor fel szokott merülni, az a szégyen. Hogy amíg sokaknak alig jut valami, folyamatos küzdelem az életük, egy pár száz vagy ezer kilométerrel arrébb mások elámulnak a választék és a lehetőségek széles tárházától. Vagy egy átlagos szintet tartanak fenn, esetleg átlag felettit. Mindez arányok és viszonyítás kérdése, de ebbe sem megyünk bele, és legtöbbször bőven elég dolog van a fejünkben ahhoz, hogy ezzel is foglalkozni tudjunk vagy akarjunk. Vagy merjünk, ugyanis a szembesülés legtöbbször szívbemarkoló és kellemetlen. Saját példámon tudom, hogy Európában élve, hiába hallom a híreket, látom a felhívásokat, a töredéke sem jut el hozzám a problémáknak. És az egyik részem nagyon hálás ezért. Amikor az amerikai Stanford Egyetem online kurzusa során az emberi jogok és a nők egészségügyi helyzetéről kezdtem tanulni, egyik sokk ért a másik után. Egy tanulócsoportnak is része voltam, és ott a világ –egymástól nagyon is eltérő – országaiból voltak hozzám hasonló hallgatók. Volt, aki Hollandiát is kevésnek tartotta előrelépés és haladás tekintetében (igaz, ő ott lakott és nőtt fel), más pedig a tankönyvi statisztikákat, tanulmányokat és történeteket tudta megerősíteni, mivel hasonló helyen lakott, mint ahol azok megtörténtek.

A torzító hatás

Itt lép be a következő szereplő, a reklám, ami önmagában nem rossz eszköz, hiszen megannyi célra felhasználható. De némely ruhacégek – külső nyomásgyakorlás utáni – kampánya vagy a méltányos kereskedelem (fairtrade) térhódítása jó példája annak, hogy sokan foglalkoznak a témával. A szakemberek azért vértezik fel pozitívumokkal a termékeket, mert ki ne tudna, akarna ezáltal azonosulni vele? Vagy ki ne választana egy pozitív üzenetet hordozó tárgyat, szolgáltatást, a sima helyett? Megnyugtató, hogy döntésünk, támogatásunk által, valami jobb, akár egy morzsányival is. Még jobb emberek is vagyunk, ha ilyet támogatunk.

Igen, hallunk sok borzalomról, de itt a jó döntés lehetősége, és máris kicsivel jobb lett a világ. Torz tükör, de bőven hagyjuk magunkat meggyőzni, még igényeljük is, hogy könnyítsenek a terhen, hiszen a mindennapi életben is van elég nehézség, nemhogy állatokkal, más emberekkel, országokkal foglalkozzunk, pláne állandóan. Ez rendben is van, mert úgy gondolom, nem várható el, hogy mindenki ezen aggódjon és őrlődjön nap mint nap. A saját életünk előnyt élvez, és a teendők, tennivalók mindenkire kiróják a maguk terhét. Lehet, lemondónak tűnök, de nem ez volt a célom, csak egy gondolatmenetet igyekeztem végigvezetni, és belegondolni, hol kapcsolódnak össze ezek a dolgok, akár úgy is, hogy a felszínt alig hagyjuk el.

„Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen.”

Sok ember segít, tesz kisebb-nagyobb, óriási dolgokat, minden alkalmat megragadva – vagy amikor kapacitása van rá –, és az élet bármely területén jobbá teszi kicsit a világot maga körül. Nemcsak szervezeti vagy ország szinten jelentősek ezek a tettek, hanem egyénekről is hallani csodálatos történeteket. Ha körbenézünk, inspiráló emberek, csoportok, kezdeményezések vesznek körbe minket, és a maguk módján teszik a dolgukat. Segítséget kérnek és segítenek azzal, amivel, ahol tudnak. Itt omlik tehát le az egyik tévhit, hogy „ugyan, mit tehet egy ember?”, és kap hangsúly a közösség ereje és összefogása. Megannyi kutatás foglalkozik manapság az elidegenedéssel, és azzal, hogy az emberek magányosabbak, mint valaha, főként a nagyvárosokban. A helyzet fonákját az adja, hogy számszerűleg a városokban lakik a legtöbb ember, és a közösségi média, valamint az okostelefonok által a kommunikáció gyorsabb és egyszerűbb, mint valaha.

Ha megvannak az eszközeink, és potenciálisan mind tehetünk valamit, akkor a döntésünkön múlik, hol és miként engedjük ezt az életünk részévé válni.

A közösség felé nyitó, aktív emberek egészségügyileg is pozitív hatásokat kapnak „cserébe”. A pozitív pszichológia több mint másfél évtizede foglalkozik a jólét kialakulását és fenntartását segítő témákkal, többek között a jó cselekedetek és a segítségnyújtás pszichére és egészségre gyakorolt jó hatásaival. A neves kutató, Sonja Lyubomirsky, valamint más tudósok kutatásainak eredményei szerint pedig az empatikus készség, az önértékelés és az élettel való elégedettség is növekszik, amennyiben kedves gesztussal, segítő cselekedettel fordulunk mások felé. Itt válik teljessé a kör: a segítség olyan lehetőséggé alakul, ami nemcsak a külvilágnak ad, hanem önmagunknak is jót teszünk vele, és ez által a pozitív hatások és a példa a körülöttünk és velünk élőkre is egyaránt hatással lesz.

A képek forrása: pexels.com