- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Életvezetés
- Találatok: 2081
A véradó hős, és három életet is megment. A kockázatot jelentők kiszűrése közérdek, de egy ponton túl előítéletté válik. Jobb félni, mint tudatosnak lenni? Egyáltalán, ki lehet véradó és ki nem?
Ha létezik véradásban későn érő típus, akkor én az voltam. Bőven egyetem alatt történt még, hogy a segítő szándék, a kíváncsiság és a „vért adni menő” érzésével beléptem a kissé romos tornaterembe. Többedmagammal, ugyanis folyamatosan érkeztek a hozzám hasonlók a sorba. És ahogy szépen egyenként haladtunk előre, felrémlett bennem, hogy a sorban állás, a várakozás általában nem pozitív dolgok. Ebben az esetben viszont a lehető legjobb, hiszen azt jelenti, sokan szeretnének segíteni, adni. Furcsa paradoxonnak tűnik mindez, hiszen minél többet kell sorban állni, annál jobb mindenkinek. Hiszen – bár ebbe nem gondolunk bele – bármikor szükségünk lehet vérre. Vagy egy családtagunknak, barátunknak, ismerősünknek. Ez tipikusan az a helyzet, hogy sose kelljen, de jó, ha van. Olyan, mint az elsősegélynyújtásról szóló tanfolyam. Nem akarunk bajt, de szeretnénk felkészültek lenni, ha bekövetkezik.
Önérdek vagy közérdek?
Vajon természetes adni a vérünkből?
Az altruizmus (önzetlen, viszonzatlan segítségnyújtás) kérdése nem ilyen egyszerű. A jótett kétségbevonhatatlan, azonban az elméletek szerint az a kellemes érzés, ami egy jó cselekedet után eltölt bennünket, már önmagában is jutalom. Vagyis valamit valamiért, ha leegyszerűsítjük a helyzetet. Míg az elméleti gondolkodók ezen vitatkoznak, a dolog lényegi részével biztos, hogy mindenki jól jár. Az önkéntes kap ásványvizet és nápolyit, ami a vércukor szint és a megfelelően hidratált szervezet szempontjából is nagyon fontos. Ha rutinosabb véradó, akkor előre készült már aznap. Ez nagyban megkönnyíti minden résztvevő dolgát. Kivéve, ha az illető aktív szexuális életet élő meleg férfi. Őt lehet, hogy a következő mondat fogja várni:
A víz és az édesség mindenkinek jár, de nem adhat vért.
Az alapkérdés ez: Ki lehet véradó?
A válasz pedig: Véradó lehet minden 18 és 65 év közötti ember, aki egészségesnek érzi magát. És persze, aki nem jelent kockázatot. A kockázat megítélése viszont ránk és a kérdőívet ellenőrző orvosra van bízva.
Egy csepp félreértés
Így jutunk el a minden 18 és 65 év közötti egészséges embertől az előítéletekig. Külön érdekesség, hogy a leszbikus nőket nem érinti mindez. Az OVSZ közleménye szerint: „Köztudott, hogy két nő közötti szexuális kapcsolat a fertőzés valószínűségét kizárja.” Egy 2013-as cikk alapján viszont úgy tűnik, elég sok zavar van a jelenleg is érvényes tájékoztató értelmezésében. A dokumentum konkrétan kimondja, hogy a férfiak közötti nemi kapcsolat esetén az illető (lehetőleg) ne adjon vért. Megkér rá, hogy mindenki maga mérje fel a kockázatot, hiszen a tiltás diszkriminációnak számítana. Az OVSZ akkori főigazgatója szerint a kérdőív nem diszkriminációra épül, célja a betegek védelme, a vérbiztonság és az, hogy a lehető legegészségesebb populációtól kapjanak vért.
A Magyar LMBT Szövetség szerint:
Ez egy elég nehéz kérdés, sajnos e téren a magyar gyakorlat nem példanélküli, sőt, még a jobbak közé tartozik, van, ahol egyértelmű életre szóló kizárás van férfiak közötti szexuális kapcsolat esetén. Nálunk elvileg egy rugalmas rendszer van jelenleg életben, ahol az orvos a részletes kikérdezés és kockázatok felmérése alapján dönt. Ez az új rendszer még csak két éve van életben, nincs elég tapasztalat arról, hogy a gyakorlatban hogyan működik.
Vagyis, ha egy meleg férfi segíteni szeretne, akkor lehet, hogy hazudnia, titkolóznia kell.
Ha nem így tesz, akkor alapesetben is gyanús már, mert az ő élete kockázatos szexuális magatartásnak számít. Akkor is, ha lelkiismeretesen védekezik, ha nem váltogatja gyakran a partnerét. És nem feltétlenül a ma érvényben levő direktíva szerint, de a fejekben, az orvosokéban sem feltétlenül van rend ezen a téren. Az orvos világszemlélete, véleménye, hozzáállása komoly faktor. Mindenképpen reálisnak és szakmainak kell lennie, az előítéletei nem írhatják felül a segítő szándékot, ha semmi ok nem lenne a kizárásra. A kockázati tényező persze mindenkit érint, a felelőtlen magatartás és a rizikó kiszűrése mindenki érdeke. De az előítélet nem.
Több vér, több segítség
A Magyar LMBT Szövetség tapasztalatai szerint:
""A kizáráspártiak azzal érvelnek, hogy a kizárásnak ésszerű alapja van, mivel HIV-fertőzöttek aránya a férfiakkal szexelő férfiak körében magasabb, ezért az átviteli kockázat az ő kizárásukkal csökkenthető. A levett vér szűrése pedig nem 100%-os megoldás, mert az ablakperiódus alatt a vér akkor is fertőzhet, ha azt a tesztek még nem tudják kimutatni."
A veradas.hu honlapja szerint naponta mintegy 1800 véradóra van szükségük, hogy a biztonságos vérkészlet rendelkezésre álljon. Egyetlen véradás 3 rászoruló emberen képes segíteni, és számos fertőzést, betegséget – többek között a HIV, a Hepatitisz-B, a Hepatitsz-C, a szifilisz – megszűrő utóvizsgálatok a véradó egészségéhez is hozzájárulnak. Kivéve, ha aktív szexuális életet élő meleg férfiról van szó. Vagy biszexuálisról. Belőle senki nem nézi ki, hogy felelősségteljes, nem hazudik és tudatos az egészségével – beleértve a nemi életét is – és döntéseivel kapcsolatban.
Az emberi őszinteség nem mérhető ebben az esetben, nem kapcsolhatnak hazugságvizsgálót mindenkire, és az is előfordulhat, hogy az illető tényleg nem tudott arról, hogy hordozó. A megkülönböztetés azonban minden szempontból káros. Kirekeszt és hazugnak nevez, miközben ez nem azon múlik, ki kivel bújik ágyba. A kockázatokban mindenki egyezik, hiszen a védekezés hiánya, a gyakori partnercsere, az intravénás kábítószer használat bárkit érinthet.
A véradótól segítséget kérnek, aki örömmel, önkéntesen ad. Önmagából, pedig, ha az evolúció parancsát követnénk, nemet mondanánk. A saját életben maradásunk záloga a vérünk, minden cseppje kincs számunkra is. Túl kell lépnünk saját magunkon ahhoz, hogy áldozatot hozzunk. Ilyen helyzetben pedig jogosan elvárható, hogy a bizalom is utat kapjon. Előítéletek helyett a felelősség legyen a legfontosabb, hiszen ezáltal még többen segíthetnek. Egy napon lehet, hogy pont nekünk.
A képek forrása: motivateme.in, emaze.com
- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Életvezetés
- Találatok: 3536
A nehéz témákat általában igyekszünk elkerülni. Ez működik is addig, amíg minket vagy a közeli környezetünket nem érintik.
A távoli hírek, a “másokkal történik csak meg”, a “nálunk ilyen sosem fordulna elő” keveset érnek, de mégis megnyugtatnak. Egy ideig. Amikor beüt a krízis, amikor az ismert és megszokott világ szilánkokra esik, zsibbadtan keressük a válaszokat. Nem érdekel senkit, hogy majd jobb lesz. Az sem, hogy a krízis transzformáló ereje erősebbé, fejlettebbé, jobb emberré tehet. A fájdalom és a bénultság állapotában csak miértek vannak.
A saját tapasztalat ereje
A házasságot és az összekötött családos életet normának tekintjük. A norma pedig egy társadalmi és kulturális (köz)megegyezés aszerint, mi a követendő. A statisztika viszont ellentmond mindennek, hiszen az első házasság utáni válások aránya 55%. Vagyis, statisztikailag a válás a norma, az együtt maradás deviáns, vagyis normától eltérő. Sok válás van, életre szólónak reméljük a kapcsolatot, mégsem lesz az.
Singer Magdolna és Haas György nemcsak a tudásukat, a saját történetüket is a színpadra hozták. Élő példái és megszemélyesítői annak a tudásnak, amin oly sokan mennek át minden évben, és ami legtöbbször nem megoldható, hanem csak jól-rosszul elviselhető. Főként a kezdeti szakaszában. Meglepő volt arról hallani, hogy az első válással, feldolgozással foglalkozó csoportok abból a helyzetből fakadtak, hogy az írónő a válás után segítséget, támogatást keresett. És nem volt. Alapítóként viszont már nem vihette bele a saját történetét, másoknak viszont hatalmas segítséget jelentett. A 9 évvel ezelőtti válás visszaidézése mindkettejüket megakasztotta néha, a feldolgozás, a békés együtt dolgozás után is ott vannak még az emlékek, a hibák, a felsóhajtások. Mindez pedig egy olyan érzékenységet jelez, ami nagyon is emberi. De mi vár arra, aki épp tervezi a válást, gondolkodik rajta, esetleg a folyamatában él?
Krízisben, sötétben
A válás egy gyászfolyamat és egy krízis. Az előadók hamar tisztázzák, hogy nincs olyan, hogy együtt maradás- vagy válás-pártiság, hiszen minden történet egyedi. Felmerül, hogy addig tartson a kapcsolat, amíg épít vagy végig kell élni annak minden nehézségével? Fontos kérdések merülnek fel, és olyan helyzetekre, régóta tartó dinamikákra ismerhetünk rá általa, amik a megszokás, a hanyatlás és a kapcsolat kiüresedése mellett láthatatlanok voltak addig. A kérdések viszont nem csak önmagukban érkeznek: a bizonytalanság, kudarc, státuszvesztés, a nincs tovább érzése burkolja be a napokat, és elképzelni sem tudjuk, mi vár ránk a jövőben. Kellünk még valakinek? Akkor rossz emberek vagyunk? Kudarcot vallottunk az életünkkel? Ezen mindkét fél átmegy, a kezdeményező fél is. Az „új” életben pedig ott vár minket egy hosszú gyászmunka, ami 1-4 évig is eltarthat, hiszen alapjaiban rengeti meg az addigi stabil – vagy annak hitt – világot és a feldolgozáshoz nem csak a kapcsolatra, de önmagunkra is rá kell tudnunk nézni. Bármely kérdésnél jó, ha minden megoldásra rá tudunk – és merünk – nézni. A válásra is, olyanra is, ami mumus.
Miért válunk, és mi segít?
Haas György elsárkányasodásnak hívja, Singer Magdolna a jungi árnyékszemélyiség előretöréséről beszél. Hiába a sok önismeret, a válás előhozza a sötét oldalunkat: rosszindulat, düh, bosszú, keserűség, gyilkos fantáziák. Félelmetes tapasztalás lehet, hogy mi minden rejtőzik a lelkünk mélyén, de izgalmas, mert előhoz addig sose látott részeket. Általában nagyon hosszas előkészítés és folyamat a válás kimondása. És mi áll mögötte? Kiüresedés, a kapcsolat kiszáradása, az intimitás hiánya, kizsákmányolás, bántalmazás, az érzés, hogy a másik visszahúz. A bűntudat velejárója a válásnak, a gyerekeket is sújtja. Lehet, én meg se próbáltam megmenteni a kapcsolatot. Vagy a másik fél csak úgy el akar válni, és nem hajlandó erőfeszítést tenni a megmentésért.
Valójában kiről döntünk a válás kimondásakor? A saját jövőnkről, a társunkról, a gyerekekről, a szülőkről és más családtagokról. Szerteágazik a döntés, azonban a kimenetelt és a jövőt nem ismerhetjük, nem tudhatjuk, kire milyen hatása lesz. A krízisből fejlődni is lehet, előfordul, hogy az addigi korlátozó szerepekből felszabadul a volt hitves, és olyan utakat talál az életében, amiket addig elhanyagolt – hiszen jó férjként, feleségként nem tette fel azokat a kérdéseket, hogy őt mi teszi boldoggá, csakis a kötelességek számítottak. A gyerekek pedig életre szóló példát kaphatnak arról is, hogy nem muszáj egy helyzetben benne ragadni minden áron.
Sokak szerint az elhagyás, a hűtlenség és a bántalmazás a leggyakoribb indok, de nem egyforma az értékrendünk. A bántalmazást kivéve, a többi transzformációt is indíthat el a kapcsolatban. A feleken múlik, hogy beárnyékolja vagy erősíti a kapcsolatukat, hiszen a krízis adott, de fontos megjegyezni, hogy a válás sem jelent gyengeséget, ahogy az együtt maradás sem feltétlen erősödés. A nagy kérdés mindig az, hogy életet adóvá lehet-e tenni a kapcsolatot – véli Singer Magdolna. A válság nem féltetlen baj, átértékelő, megújító lehet a kapcsolatban. Ha pedig kérdéseket tennénk fel magunknak, ezek sokat segíthetnek:
- Van-e elég tartalék a kapcsolatban?
- Kiben van eltökéltség a válás fele? (pl. csak alibiből megy párterápiára is a másikkal)
- Van-e olyan sebzettség a másiktól, ami nem tehető jóvá? (bántalmazás, erőszak)
- Épít, gazdagít a kapcsolat? Ha nem, mi hiányzik nagyon?
Gyerekek a válásban
A gyerekek kérdése sokszor akadály a válásban, azonban mindez sokszor alibi. A gyerekek érzékeny résztvevői a válásnak, azonban elmondható, hogy a krízis után viszonylag hamar magukra találnak újra, amennyiben teljesülnek ennek feltételei. Az előadók figyelmeztetnek: a gyereknek nem lesz jobb egy csak azért is egyben tartott házasságtól, az elfojtott indulatokat, az intimitást teljesen mellőző kapcsolat olyan érzelmi és kapcsolati mintázatot ad át önkéntelenül is, ami a gyerek jövőjét nyomorítja és sebzi meg. A szülők mintája a gyökere mindannak, ahogy a gyerek felnőve párt választ és a (pár)kapcsolatait alakítja. A felelős szülők válás esetén figyelembe veszik a következőket:
- A válás sosem a gyerek döntése vagy hibája.
- A gyereket sosem szabad a szülők közti döntésre kényszeríteni.
- Minden eddiginél fontosabb a gyerek jólléte ebben az időszakban és az is, hogy meghallgassák őt.
- A szülők egymástól válnak el, nem a gyerektől.
A fontolgatástól a folyamat végéig (elköltözés) átlagosan másfél év telik el, egy hosszú és nehéz időszak. Ha igazságot nem is lehet tenni, az előadók által felolvasott mondás mindenképp hasznos lehet: „Mindkét fél a maga házasságáért 100-100%-ban felelős a házasságban.” Ha bizonytalanok vagyunk, a kérdéseinket mindenképpen tegyük fel írásban is magunknak! Az is hasznos, ha szabadírással, a témánál maradva papírra vetjük a gondolatainkat, mindazt, ami bennünk kavarog. Az írás művelete visszahat ránk, új gondolatokat ad, párbeszédnek is tekinthető önmagunkkal, valamint tekinthető összegzésnek is. Fontos tanács, hogy jó válásokról is olvassunk, keressünk írásokat, mivel ha csak negatív tapasztalatokból táplálkozunk, indokolatlanul nagy félelem lehet bennünk. A “hogyan tovább” pedig egy komplex, de sok lehetőséget tartogató kérdés. Mi magunk teremtjük meg a jövőnket. Ebben pedig benne van a harmónia keresése, a kiteljesedés, és önmagunk megtálalása.
A válás után, a gyászfolyamat lezárásával sokkal jobb időszak jön a tapasztalat szerint. Nagyon kevesen mennek a keserűség fele – amivel nem csak önmagukat, de a hozzájuk közel állókat is folyamatosan megnyomorítják. Tekintsünk úgy minderre, mint a fejlődés lehetőségére a bosszú és a keserűség mocsara helyett. A fájdalomba kövült ember tovább süllyed, a segítségkérés, a fájdalom elgyászolása felszabadít. Egy lehetőségünk pedig mindig marad: dönteni magunkról és az utunkról.
- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Életvezetés
- Találatok: 2484
Ha az alváskutatók elmélete igaz, miszerint van, aki pacsirta (kora reggeli), mások pedig bagoly (későn fekvő) típusok, akkor biztosan az utóbbit erősíteném. Egy olyan apróság pedig még a kelés után fél órával is ott marad az ember fejében, hogy jéghideg van a lakásban! A meleg takaró alól kibújni, hideg ruhákba bújni, így reggelizni és tudni, hogy mivel mindjárt indulok ez nem lesz jobb jelenleg, és az utcán se melegítenek fel majd a nap sugarai. A beletörődés és a helyzet elfogadása mellett persze az elme keresi a megoldást, a kiutat. És mivel reggel vacakolt a fűtés, a megállóban eszembe villan: a buszon szoktak fűteni, ott már jó lesz!
Elindultunk, és a legelső ajtó mellett ülök, kezdek felmelegedni, mikor látom, hogy a következő megállóban elöl is fel fognak szállni. Lehűtik a buszt, és különben is, rám engedi a hideget! Megdöbbent, hogy mi is jut az eszembe. Egy pillanatig tényleg úgy éreztem, hogy nekem igazam van. Megyünk tovább, és annak a gondolatnak a foszlánya megmarad, hogy ha nem szállnak fel elöl, akkor melegebb van ott ahol ülök. Viszont megesik, hogy ha 2 ajtót kell kinyitni, akkor mindhármat kinyitja a sofőr, mivel az csak 1 gomb megnyomását jelenti. Nem ő tehet a reggelemről, arról sem, hogy a könnyebbik utat választja. Hányszor megtesszük mindannyian. Nem a szabályos, nem az előírt, hanem a könnyebb utat. Hirtelen megcsap a hideg hátulról is. És ahogy a dühön merengek – hogy velem már megint kiszúrtak – eszembe jut, hogy a busz 90%-ának háttal ülök, nem is látom, mi történik ott. Az volt a fontos, hogy az első ajtó zárva maradjon, én melegen, de hogy a jármű többi részével mi van, az kit érdekel? A decemberi hideg körbeölel, megborzongok, de nem csak a mínusz néhány fok miatt. Velem volt akkor az önzőség, az ostobaság és a szűklátókörűség is. De attól nincs az a meleg kabát, és zárt ajtó, ami megvéd.
A kép forrása: pexels.com
- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Életvezetés
- Találatok: 2465
Amikor évtizedes múltból merülnek fel emlékek váratlanul, akkor mindig elcsodálkozom a memórián és az agyon, hogy ezt honnan ásta elő, és miként rakta így össze, komplex egésszé. Eszembe jut mennyit jártam matek korrepetálásra. Okosabb nem nagyon lettem tőle, talán inkább nyugodtabb. Ahogy mindenki más is körülöttem. Lehet ez volt az igazi lényege a háttérben: megnyugodtam én, a szülők, és a tanár is. De hogy is jutottam el ide? A metrón utazva egy fiatal – talán gimnazista – lány házit ír. Ez önmagában is feltűnő és szokatlan, mivel nemigen látni hasonlót. Én örültem, hogy kiszabadultam az iskolából, nemhogy a hazautat is ezzel töltsem. Még az is eszembe jut, hogy lehet csak lusta volt és bepótol valamit. De az valószínűbb, hogy lelkiismeretes és beépítette a napirendjébe a hazautat. Végül is elfér a kezében a könyv, a ceruza, látja a képleteket.
És ha házi feladatot ír? Gimnáziumban hányszor is írtam meg a matek házit? Nagyjából soha. Az óra előtti szünetben másoltam le, vagy korrepetáláson oldotta meg helyettem a tanár. Én pedig bólintottam, hogy értem. Valamit kapizsgáltam is, de nem állt igazán össze. És ez mindenkinek jó volt igazából. Mindenki megnyugodott, hogy foglalkozott ezzel, megtette, amit kellett. A másodfokú egyenlet megoldó képlete azért megmaradt. Ez a legbonyolultabb matematikai összefüggés, amire emlékszem és a legkomplexebb is. És tovább suhan a metró. A lány becsukja a könyvet, a füzetet és elpakolja a hátizsákjába, de még nem száll le. Úgy tűnik egy feladattal kevesebb maradt neki mára, én pedig pár percben ismét találkoztam az évekkel ezelőtt annyira utált tantárggyal. Ennyi ismétlés elég is az élethez, az a rengeteg minden, amit tanítottak (direkt nem írom úgy, hogy tanultam), pedig mégsem kellett eddig az élethez. Vagy alig. És van, amikor az alig, pont elég.
A képek forrása: pexels.com