Mit várunk el az önjáró géptől, ha mi vagyunk veszélyben? Kinek az élete ér többet, és ki feláldozható? Hasonló kérdésekre keresi a választ a MIT egyetem kutatócsoportja, ahol informatikusok és pszichológusok által készített rövid, képes teszteket lehet kitölteni. Majdnem olyan, mint a KRESZ teszt, ott is életek múlhatnak egy döntésen vagy a szabályok ismeretén.
A legkínzóbb rész az egészben a tehetetlenség és a hirtelen fellépő helyzetek kezelése. Ha valaki biztosan meghal egy helyzetben, akkor mi alapján mutatunk rá és hagyjuk jóvá? A teszt kitöltése önmagában is tanulságos, de a válaszadók, vagyis kis túlzással a világ preferenciáit is méri.
Arányaiban ezeket a döntéseket hozzuk azokban a szituációkban, ahol valakinek mindenképpen meg kell halnia, hogy a másik életben maradjon:
Emellett pedig van még néhány érdekes eredmény:
- Az állatok élete fölé helyezzük az emberekét.
- A fitt, sportos embereket preferáljuk a túlsúlyosabbakkal szemben, ha dönteni kell.
- Igyekszünk olyan helyzeteket választani, ahol kevesebben halnak meg.
Azt tudni kell, hogy abszolút igazság ilyen kérdésben sosem lesz. Túl sok mindent kellene figyelembe venni, és az emberélet mindig veszteség. Itt viszont nem emberi sofőrök, eltérő képességű és tapasztalatú emberek ülnek majd a volán mögött, hanem az a kérdés, mire tanítjuk meg a gépeket. Egyáltalán modellezni lehet-e minden változót? És milyen árat fizetünk a fejlődésért? Ráadásul az is felmerül, hogy minden autó ugyanazt fogja-e tudni és követni, vagy lesznek kiváltságos vagy épp másként gondolkodóak is? Esetleg országonkénti eltérések? Túl sok a kérdés még, holott a gyerekcipőnél előrébb tartanak már a fejlesztések. Egyaránt érdekes és félelmetes is mindez, mindenkinél jó döntések pedig baleset és vészhelyzetekben ritkán születnek.
Ha viszont önjáró autókkal járunk, akkor a szabályok betartása automatikus, így a vészhelyzetek is lecsökkennek. Egy vegyes forgalomban gépi és emberi sofőröknél kérdés, milyen addig nem látott változókkal bővülne a közlekedés.
A dilemmák pont akkor merülnek fel, amikor arról van szó, hogy a közlekedési szabályok áthágására és a következmények felmérésére kell megtanítani az autókat. Ráadásul az egész népességről részletes adatbázis kellene, hogy fel lehessen mérni, ki milyen státuszú, nemű, életkorú, gyereket vár-e épp. Ilyen technológiánk nincsen még, de a lépések újabb kérdéseket és fejlesztéseket hoznak idővel.
A képek forrása: popsci.com