A legfontosabb kérdés, hogy szerethetőnek és értékesnek gondolod-e magad? Életed hátizsákjában mintákat, „programokat”, szűrőket viszel magaddal, és nem mindegy, hogy ezek mit üzennek Neked, Önmagadról, a világról és a többi emberről.

De mindezen belül mi nevezhető normálisnak, és hol esünk túlzásba?

Te is keresed azt az életet, amit már nem a múlt terhei és a jelen akadályai határoznak meg?

Megoldásokat, működő recepteket keresünk és az egész életünket ezekből igyekszünk felépíteni. Időnként azonban kiderül, hogy ami addig hasznosnak bizonyult, mostanra már hátráltat. Ami korábban segített, most ellened dolgozik. Szeretnéd, ha mindez megváltozna?

Vannak olyan kérdések, amik új színben mutatnak meg dolgokat, de egy külső szemlélő nézőpontja is sokat segíthet. Milyen gondolatok kísérik a mindennapjaidat? Hogyan látod a világot és miként viszonyul a környezeted Hozzád?

Milyen témákban segíthetek neked?

A hozzám fordulók olyan problémákkal és kérdésekkel keresnek meg, amelyek az életvezetés, a párkapcsolat, vagy a szexualitás témaköreibe esnek. Emellett az online tevékenységek (közösségi oldalak, internet, okostelefon, videojátékok) és a mindennapok összefüggéseire is egyre nagyobb fókuszt helyezek, hiszen a digitális világ a hétköznapok szinte minden részébe beszűrődik.

Úgy érzed, lenne miről beszélgetnünk?
Ha kérdésed van,vedd fel velem a kapcsolatot az alábbi elérhetőségeim bármelyikén.

email: kapcsolat@villanyigergo.hu
mobil: +36 70 559-4574

Mániás Progresszió

Mániás progresszió

Rendhagyó, interaktív előadások a digitális pszichológia és a mindennapok összefonódásáról - A-tól a Z generációig és tovább.

Az esemény a bevezető előadás után a közönséget is bevonó interaktív együtt gondolkodás jegyében zajlik tovább. A részvevők kérdezhetnek, elmesélhetik történeteitek, ütköztethetik eltérő nézőpontjaikat. Együtt találunk válaszokat.

Tovább

Villányi Gergő vagyok, pszichológiai tanácsadó.

Miért lettem pszichológiai tanácsadó?

Mindig szívesen és kíváncsian hallgattam másokat. Egy idő után észrevettem, hogy egyre többen fordulnak hozzám, akár olyan problémáikkal is, amikről addig még senki mással nem tudtak, vagy nem mertek beszélni. Felelősséget éreztem az ilyen beszélgetések során elhangzott kérdéseim és meglátásaim hatásával kapcsolatban, ezért hamar elkezdtem beleásni magam a pszichológia különböző területeibe. Már a kezdetektől úgy gondoltam, hogy a kölcsönös bizalom kialakulása mellett nagyon fontos, hogy minden beszélgetésben tanulhatunk is egymástól a tapasztalataink, gondolataink és érzéseink révén.

Tovább

Cikkek-Írások

Kíváncsi vagy a Szexualitással és Párkapcsolattal kapcsolatos, vagy a Digitális világ okozta problémákra és a róluk alkotott véleményemre? Érdekelnek Életvezetési megoldások vagy a Kultúra megszállottja vagy? Akkor a Cikkek-Írások bejegyzéseim neked szólnak.

  • Barátaiddal egy jó buliban töltődsz fel vagy inkább elvonulsz és olvasól egy jó könyvet? Logikusan, észérvek alapján döntesz vagy a megérzéseidre hagyatkozol? Racionalistának vagy Idealistának tartod magad? Mit gondolsz Hadvezér vagy Bajnok típus vagy? Esetleg Alkotó vagy Ellenőr típus?

    Rengeteg kérdés, amire megvannak a válaszok. Töltsd ki a 72 eldöntendő kérdésből álló MBTI tesztet, s a végén megtudod milyen típus vagy, mik a jellemzőid, milyen munka illik hozzád, milyen vagy a szexualitás terén és milyen típusú személyiség illik hozzád.

    Felkészültél? Akkor irány a teszt és ismerd meg magad mégjobban!

A Könyvhétről olvasva a szemem többször is átugrotta az esemény elején levő számot. Vagyis inkább csak átsiklott felette, amíg egy cikkben fekete-fehér képeket nem kezdtek mutatni az évtizedekkel ezelőtti rendezvényekről. A múltbéli visszatekintővel engem is elért a 88 év jelentése. 1929 óta zajlanak az ünnepi könyvhetek, és jó érzés volt elmerengeni azon, hogy egy ilyen jó rendezvény mennyi mindenen át is megmaradt – és egyetlen egyszer maradt csak el.

Könyvhét a könyvekért

A szombati napon hatalmas hömpölygő tömeg volt kíváncsi a standokra, az írókra. A kellemetlen határát súrolta lassan araszoló, néhol elakadó embermassza – megnyugvást az a gondolat adott főként, hogy a könyvekért vagyunk itt mindannyian. A Vörösmarty tér duplájára lenne szükség, hogy kényelmesen elférjünk, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hatalmas csarnokai jó példák erre. A kisebb kiadók pavilonjához egyszerre 2-3 ember fér csak oda. Így a tömegben gyakran kellett türelem, hogy a nézelődő, a vásárló és a „tudom, mit akarok venni, csak jussak már oda” szerepek között váltogatva lehessen élvezni a felhozatalt.

Magyar “szürkeötven”

A legnagyobb meglepetést viszont a magyar „szürkeötven” könyvek szerzőjéhez álló hosszú-hosszú dedikáló sor okozta. Nem az írások minőségével csábítja az olvasókat, de sokan azt mondták rá, hogy „legalább olvasnak a fiatal lányok”. A bántalmazó, megalázó kapcsolat romantikusnak és szeretettelinek való beállítása szerintem káros. Egy ilyen jellegű írás rengeteg téves gondolatot és illúziót képes elültetni a fejekben azzal kapcsolatban, hogy miként is bánunk jól egymással. Akkor is, ha „legalább olvas” a fiatal – mert nem mindegy, hogy mit. Ahogy az őt körülvevő emberek viselkedése is rengeteg mindent meghatároz akkor és később is. A sor mindenesetre messzire kanyargott, és jelzésértékű volt.

Ritka kincsek és a Könyvhét

Nagyon jó dolognak tartom, hogy régebbi köteteket is kihoztak a kiadók, akár olyanokat is, amiket boltokban már nehezebb megtalálni. A zEtna kiadónál találtam például olyan régóta keresett kötetet, aminek a címe megmaradt a fejemben, de nem gondoltam, hogy valaha is megtalálom. Hernyák Zsóka Morze című, első kötete ugyanitt volt megtalálható, és jött velem, hiszen a Könyvhét előtt kinéztem már magamnak.

Különösen tetszett, hogy több helyen is láttam zsákbamacska könyveket.

Ez a könyves vak randi ötletből fakadó kis kedvesség (ne borító alapján ítélj!) arról szól, hogy a papírba csomagolt kötet legfőbb jellemzői, címkéi fel vannak sorolva és ez alapján kell választani. Mint egy rövid adatlap a társkereső oldalon, ami sok mindent megmutat, de bizony a lényeghez ki kell „csomagolni” a másikat.

Öröm volt végre találkozni Herczeg Szonjával is, akinek a Kis üdítő, kis krumpli című novelláskötete 2017 egyik kedvenc könyvét jelenti nálam. Meg is vitattuk gyorsan, hogy vajon az emberek a regényeket vagy a novellákat szeretik jobban? A novellákra szavaztam, pedig a regényeket is kedvelem. Végül kiegyeztünk abban, hogy a novella nem elveszett vagy eltűnő műfaj, és jó, hogy van. Ennek örömére Patak Márta új könyve is a hátizsákomban landolt. A standok között bóklászva a HVG-nél és a Librinél lecsaptam két leértékelt, érdekes – és egymástól teljesen eltérő témájú – kötetre, bár lehet, csak én nem látom a függőségek és a graffiti között az összefüggést. Ezzel végére is értem a napnak, bár Tóth Krisztina Párducpompáját, vagy Bagdy Emőke pszichológiai rejtelmekről mesélő kötetét is fejben magammal vittem. És velük még a 89-ik Ünnepi Könyvhét előtt találkozni szeretnék!


Borongós, az egymásra találás csodáját és az elvesztés fájdalmát ötvöző művészfilm az érzelmek és döntések táncáról: ez a Porto.

Az ellentétek vajon tényleg vonzzák egymást? Vagy ezzel hitegetjük magunkat, és a kezdeti rózsaszín felhőn át nézve a másikat, bármit elfogadunk, ha vele kapcsolatos? A Porto első kérdése ez is lehetne, hiszen nehéz megérteni, hogy a sodródó, bármilyen munkát elvállaló Jake (Anton Yelchin) és az ambiciózus, régésznek tanuló Mati (Lucie Lucas) hogyan is találhat egymásra. Az idővonalban ide-oda ugrál a film, és már az elején tudható: ez nem egy tipikus romantikus történet. Az egymásra találás nem vált át hosszú boldog időszakba, és ezután pláne nem a „boldogan éltek” időszak következik. Még a női főszereplő számára sem.


Gabe Klinger filmje több szempontból is emléket állít. Egyfelől a Porto a tragikusan fiatalon elhunyt Anton Yelchin utolsó szerepe volt. Másfelől – lelki értelemben –, a mulandóság és a pillanat csodájának érzékeny példája. Az élet azon törvényének, hogy a döntéseinket magunkkal visszük, annak minden véglegességével együtt.

Bárhogy is legyen – nézzünk magunkba őszintén –, nem tudnánk ellenállni a pillanat elsöprő erejének. A tekintetek találkozása, az a megfoghatatlan valami, ami vonz a másikhoz, nem söpörhető le a lelkünkről. Olyan ez, mint a zuhanás. Egyre gyorsabb, egyre szédítőbb, és a földet érésre senki nem gondol. A becsapódás fájdalma zökkent vissza a mulandóságba mindenkit, bárhogy is döntött.

Szeretem azt, ami velünk történik (?)

A döntések lehetősége a film másik kulcskérdése.

És nem egyszerű igen vagy nem dilemmáról van itt szó. Azonnal felmerül a kérdés: van jó döntés? Vagy minden döntés a körülmények függvénye, és úgyis meg lesz a maga következménye? Ezt a vonalat főként Mati személyesíti meg, aki két világ között lebeg.

Az elsöprő szenvedély, a megértettség és az elfogadás mellett a másik oldalon ott van a biztos jövő és a kiszámítható élet. A lélektan pozitív oldalával foglalkozó kutatások is feltették már azt a kérdést, hogy az elégedettség, vagy a boldogság számít igazán. Vagy mit értünk egyáltalán ez alatt? Amikor döntést hozunk ritkán tudjuk felmérni teljes egészében merre is tartunk. Események és más emberek is részei, ezért az ő kiszámíthatatlanságuk nem tehető semmissé. Az érme két oldalán ott van, hogy elindulunk valami felé, de ahogy mindez változik, mi is változunk vele együtt.

És mint az élet velejárója ott van a félelem és a biztonságra törekvés. Stabilitást akarunk, biztonságot magunk és szeretteink körül. Amikor bekapcsol a racionális gondolkodás, akkor döntést kell hoznunk – a sodródás és a lebegés már nem könnyed és örömteli. Ijesztő, kézzel foghatatlan köddé vált, amiben a vágyaink és a céljaink is elveszni látszanak.

Nagyon érzékenyen mutatja be a Porto a biztonságra törekvés, a kiszámíthatóság tragédiáját. Lerántja a leplet a szenvedély és az elementáris erejű egymásra találás halandóságáról, és ezt mi is jól tudjuk. Mindannyian találkoztunk már vele vagy így, vagy úgy. Mégis reménykedünk, hogy ez a történet majd más lesz. Mi majd kivételt képezünk a szabály alól. És néha ez meg is történik. De leggyakrabban esendő, fájó lelkű emberként megyünk tovább. A rossz emlékek idővel a múlt homályába vesznek, a szép pedig megmarad. Hogy egyszer olyan is jutott nekünk, átélhettük, ha csak rövid időre is. És így is megérte, minden pillanata.

"Reménykedünk, hogy ez a történet majd más lesz."

Ajánljuk:

  • A romantika kedvelőinek
  • A lélek rejtelmeit kutatóknak
  • Azoknak, akik szeretik az esendő karaktereket

Nem ajánljuk:

  • Az akció és kalandfilmek kedvelőinek
  • Azoknak, akik jól végződő szerelmi történetre vágynak
  • Ha nem rég szakítottál

A képek forrása: mozinet.hu

Öreg, tini, középkorú, idősödő, gyerek. Életük és történetük van. Rossz, rosszabb, vagy alig túlélhető. Herczeg Szonja új könyve, a Kis üdítő, kis krumpli roncs életeken pásztázó, ritka reménysugarakkal vegyített valóságok egész sora.

Amikor a 31 hosszabb-rövidebb történet közül már az első leoszt egy gyomrost, akkor lehet reménykedni, hogy ezután talán jobb lesz. Egy ilyen felütés – és a szóvicc – után jöhetnek a kevésbé görcsbe rántó írások. És a kérdés:

az élettől remélünk kegyelmet, vagy az írónőtől?


Herczeg Szonja pedig ír tovább, – úgy gondolom, nem von vállat a kérdésre – és tovább sorolja, a mi lenne ha, és az úgy is megeshetett volna történeteit. Nem rólunk szól, de(hogynem) majdnem. Máshogy történt, de ismerős.

Már elmúlt?

"én csak őszinte vagyok!"

Általában hatalmas közhely parádé mellett hangzik el az a mondat, hogy „én csak őszinte vagyok!”. Ami önigazolás, mentegetőzés és egyfajta torz kiállás is valami mellett. Az élet azonban megannyi színével és szagával átmossa az itt töltött éveink minden pillanatát. Van, amikor észrevehetetlen, vagy épp unalomig ismert. Máskor halk zümmögéssé csillapodik, csak halkan duruzsol az agyunk és a lelkünk egyik szegletében. És tesz róla, hogy ne felejtsünk el bizonyos napokat, estéket, találkozásokat.

A fel nem vállalt szerelem keserédes, egymondatos drámáját: „Sosem áltattalak.” Vagy egy titkos online hódolóval való első találkozás izgalmát. A nyári tábort, a hazautat apával, a vonatra várakozás hosszú perceit. És többről szól ez, mint néhány marék betű, vagy azok a lassan elvánszorgott hetek, hónapok. Az ablak bárkinek az életére rányílhat, hiszen a majdnemek és a hasonlók között lavírozva ismerősöket fogunk találni. A veszteség jéghideg markát, a túlélők sokat tudó félmosolyát, az árulás bénító valóságát köszöntöttük már mi is ismerősként. Persze a szereplők sem ezek voltak, a történet is másfelé kanyargott, és évek múltán esetleg meg is fakult az egész. Néha bevillan, de nem is volt az olyan rossz. Túl lehetett élni.

Te is, én is, ők is

A Kis üdítő, kis krumpli csínján bánik a reménnyel és az örömmel.

De van annyira reális, hogy nem fordít mindent negatívba. Hogy miért mégis a tragédiák rajzolják ki tűhegyesen az életet ma? Mert az apró zökkenőtől kezdve a világot leomlasztó viharokig mindannyiunkat kísérnek ilyen történetek. És úgy gondolom, van ennek még egy oka. Az, hogy ezek a történetek tanítják meg – jó esetben – azt, hogyan ne bánjunk egymással. Hogyan ne tépjünk ki darabokat a másik lelkéből. Hogy felmerüljön az a kérdés: Hogy tehették velem?

És némi őszinteséggel kapja meg a párját is: Hogy tehettem ilyet? Lesznek válaszok, akkor is, ha gyorsan továbblapozunk. A könyv csaknem 200 oldala olyan mélységekbe és tragédiákba kalauzol el, amik mindennaposak, és amikről nem is tudunk. És valljunk be, nem is akarunk tudni, mert sok lenne. Ha nem az életben, akkor majd a kötet lapjain találkozunk velük, és így sem lesz könnyű. Mintha lenne egy olyan mondás, hogy az élet sem az. És olyan is, hogy nem kívánságműsor… de ha mégis, egyet szeretnék csak kérni Herczeg Szonjától:

ÍRJON MÉG!


A képek forrása: huffpost.com, shoprenter.hu, libri.hu

Arthur király legendáját megpróbálta a Ravasz és az Agy legjobb pillanataival nyakon önteni Guy Ritchie, de a királyból nehezen lett utcai zsivány.

A kelta mitológia legismertebb története a Pendragon mondakör, közte is Arthur király legendája. Elég csak Merlin, a varázsló, vagy az Excalibur nevét megemlíteni. Arról ugyan megoszlanak a vélemények, hogy a nagy király valós történelmi személy volt-e, az évszázadok alatt hozzá fűződő lovagi és egyéb varázslatos történetek viszont jó táptalajt jelentettek írók, költők és más művészek számára.

Lehet új a nap alatt?

Guy Ritchie eddig sem ment a szomszédba, ha pörgős akciójelenetekről, eredeti karakterekről volt szó. Úgy tűnik legnagyobb sikereinek helyszínét, Londont sem igazán tudja elhagyni. A mai világban játszódó kisstílű vagy épp nagymenő bűnözőkről szóló történetei (a Ravasz, az Agy, Blöff, Spíler) ugyanúgy a fővároshoz kötik, mint a legendás nyomozó Sherlock Holmes kalandjai. Most ugyan több száz évet ugrunk vissza az időben, de Londonium utcáin továbbra is megvan minden, ami egy pörgős Guy Ritchie-s filmhez kellhet. A misztikummal nyakon öntött történelmi kaland és akciófilm sokat markol, de a sokoldalúságnak úgy tűnik, ára van.


"Arthur megjárja a maga szenvedéssel teli útjá"

A történet a könyvekből, filmekből, vagy épp videojátékokból már jól ismert vonalat követi, de azért csavar is rajta néhányat. Összeesküvések, árulás, monumentális csatajelenetek vezetik be a london(ium)i zsiványok történetét. A grandiózus belépő itt hirtelen leül és át szeretne váltani a főszereplő életútját követő hétköznapokra.

Vicces fickók ők, a túlélés, a trükkök és az elmés beszólások mesterei, élükön Arthurral, aki még mit sem sejt származása sötét titkairól és királyi vére erejéről. Hogy ismét felpörögjön a történet, kell egy csúnya lebukás és egy varázsló megjelenése is. Itt kezdenek igazán – de azért csak finoman – összekuszálódni a szálak, amiknek a kibontására Guy Ritchie úgy gondolta, egy jó óra minimum kell. Az útkereső hős archetípusát magába olvasztó, és az örökségéért küzdő Arthur megjárja a maga szenvedéssel teli útját. Végül a legendához hűen – ezzel nem lepve meg senkit sem – király lesz.

Túlpörgetett legenda

Nem volt könnyű dolga a rendezőnek, mivel a mára munkájának márkajegyévé vált elemeit szerette volna egy kötött történetű, kimenetelű legenda keretére felfűzni. Kevés csavarra van lehetőség, ha előre lehet tudni a történet kimenetelét, és a legtöbb szereplő sorsát is. A korábbi filmekből átemelt vicces és esetlen zsiványok félkész karakterek lettek csupán. Kevesebb a humor, és az akció felé sodródott el a történet. Arthur karaktere pedig a kiválasztott és a „nagyon sokat kell szenvednem” hős köpönyegét kapta meg. Ezen szerepekből az utolsó kissé el lett túlozva, és már mindenki meg volt győződve arról, hogy ő a hős, Charlie Hunnam még fetrengett kicsit a sárban és az önsajnálatban. Biztos, ami biztos. A színészi játékok is a jó és az eltúlzott, túljátszott között váltakoznak, szerencsére az előbbi van túlsúlyban. Sokan várták David Beckham feltűnését a filmben, és meg is kapják a volt futballsztárt. Nagyjából 1 percre. Remek indítás, meglátjuk, merre fejlődik később.

Kompromisszummal tűzdelve

Hogy mi teszi mégis jó filmmé az Arthur király: A kard legendáját?

Az, hogy bizonyos szempontból bátor próbálkozás és kísérlet az egész film. Kevés mozgásteret kapott Guy Ritchie, de abból kihozta, amit lehetett. Ami humort bele tudott zsúfolni a néhol komor történetbe, az pengeéles lett. Az akciójelenetek túlsúlya pedig kis kivétellel jól lendületben tartja a 2 órás művet. Meglepő vállalkozás ez a kissé átértelmezett történelmi legenda, de nem ZS-kategóriás akciófilm lett a vége. A látvány gyönyörű, a díszletek, hátterek, ruhák fantasztikusan ki lettek dolgozva. Ezek után nyugodt szívvel visszatérhet a rendező a Ravasz/Blöff vonalra. Ott már a helyükön vannak a mozaikok, csak meg kell kicsit keverni a lapokat, és laza mozdulattal osztani egy kört.

És tarolni.

Ajánljuk:

  • A rendező munkásságát kedvelőknek
  • Akik kíváncsiak egy érdekes és jól sikerült kísérletre
  • Akiknek Guy Ritchie vagy Arthur király bármilyen tálalásban jöhet

Nem ajánljuk:

  • A történelmi hűséget kedvelőknek
  • Azoknak, akik a rendező régebbi filmjeihez hasonló alkotást várnak
  • Akik sok humorra vágynak az akció helyett

A képek forrása: mafab.hu