Kevés olyan téma van a szexualitáson belül, ami nagyobb indulatokat és vitákat okozna, mint annak a megítélése, hogy mi helyes, mi követendő vagy éppen mi veszélyes. Persze mindez normaként nézve eltérhet csoportok, vallások, de akár országok és szubkultúrák tekintetében is, de még így is vannak alapok, amelyekben hatalmas többségi egyetértés mutatkozik.

A deviancia olyan magatartás, mely megszegi a közösség vagy társadalom nagy része által elfogadott normákat. A szó a latin deviatio szóból ered, ami azt jelenti: az útról való letérés. Az út pedig ebben az esetben olyan örömszerzést jelent, amit más bántalmára követtek el. Lehet szóbeli, „egyszerű” sértések, utalások, vagy félreérthetetlen szimbólumok, jelzések által is olyan kárt okozni, aminek hatása már jóval túlmutat a vicc és a komolytalan tréfa kategóriákon. A kiszolgáltatottság, a megalázottság lelki hatásai súlyosak, a megküzdés pedig nem könnyű.

„Erőszak és gyilkosság azóta van, mióta az ember lejött a fáról. Csak hallgass meg egy híradót, ami igazából már Kékfény, teljesen mindegy, hogy hova mész, erőszak bárhol történhet. Vagy akkor Amerikában ne járasd a gyerekedet iskolába, mert ott meg bármelyik diák bekattanhat és mehet lövöldözni… Mindig van a média számára olyan ügy, amit épp aktuálisan felkap.” (O. 26 éves nő, Budapest)

Vannak erős határok: ellenkezés, a ’Nem!’ kimondása, jelzése (és ez nem évődés, nem a másik húzása és nem kelletés). Meggondolhatja magát még szex közben is. Bárki, bármikor. Főleg az utolsó kitétel szokott meglepetést okozni. Hiszen, ha már „akció” van, akkor beleegyezett, akkor akarja mindkét fél, nem igaz? Mi sem áll távolabb az igazságtól! Az ember nem számítógép, hogy egy program elindítása már egyet jelent azzal, hogy végig is fut (a lefagyásokról nem is beszélve). A szexualitás jó esetben nem mechanikus mit-hová-hogyan.

Az utóbbi két év szexuális zaklatással és erőszakkal kapcsolatos kampányait új irányok és (szokásosan) rengeteg vita övezi az USA-ban. Míg az európai (pl. Egyesült Királyság) plakátokat főként a felelősségvállalás, a határokra és a kapcsolatokra való figyelem hangsúlyozása jellemzi, addig a tengerentúlon új nézőpontokkal egészült ki a kérdéskör. Megjelenik két férfi kapcsolata is mint opció, és a partikat, a túlzott alkoholfogyasztást kihasználókkal szembeni erős fellépésre hívja fel a figyelmet, de a lényeg mindenhol ugyanaz: beleegyezés nélkül szexuális kapcsolatot létesíteni, vagy döntéshozatalra nem alkalmas állapotot kihasználni erőszaknak minősül. Ebben pedig nincs vita.

„Az az analógia jutott eszembe, hogy a nyitott ajtón sem megyek be attól még, hogy nyitva van. Sokszor hibáztatják a nőt, hogy kihívóan öltözik meg viselkedik.” (E. 26 éves nő, Budapest)

A szexuális támadások elszenvedőinek megítélése nem mindig egységes és támogató, és az áldozathibáztatás is gyakori. Sajnos. Felmerül több kérdés, valamint nézőpontok is ütköznek egymással. Egyfelől az áldozatszerep és az abban tartás nem adja vissza a felelősség és a kompetencia érzését az erőszakot elszenvedő saját életében. Másfelől sok esetben fantáziának, bosszúnak vagy egyszerű hazugságnak bélyegezik a segítségkérési kísérleteket. Tény, hogy felhasználható ilyesmire is, de elenyésző a száma azoknak az ügyeknek, ahol valóban megtévesztésről van szó. Óvatosan jó a határokkal bánni, nyitott szemmel.

A gyógyítás és a feldolgozás segítésére nagyon jó példa a Project Unbreakable (törhetetlen/megtörhetetlen) nevű honlap, ahol a bántalmazást elszenvedők egy fényképen szerepelnek, kezükben egy táblát tartva, melyen bántalmazójuk egy jellegzetes mondata áll.

A híreket és az általuk keltett hullámokat figyelve számunkra addig ismeretlen fogalmak is megismerhetőek, ilyen az „Éva ugratás” vagy Eve teasing. Ez egy Indiában a mai napig használatos eufemizmus, ami a bántalmazást elszenvedők felé azt a tényt jelzi, hogy az ilyen esetekben a nők is hibásak (vagy főként ők a hibásak). Az elnevezés a bibliai Évára utal, a teasing szó pedig talán csábításként, incselkedésként fordítható legpontosabban. Ezt erősíti meg, hogy sokszor ártatlan mókaként, viccként kezelik a bejelentéseket, mindazt, ami és ahogyan történt, valamint az elkövető felelősségének teljes elutasítását is, hiszen Éva (a nő) csábításra alkalmas képességei miatt a férfi csak reagál mindezekre, és ártatlan is, meg hát a másik akarta. Így viszont a férfiak sem járnak jól, hiszen vágy-vezérelt ösztönlénnyé, kritikai gondolkodástól mentes „állattá” degradálódnak ezeken a kereteken belül.

Ehhez hasonló cikkek tucatjait lehetne bemutatni Amerikából, Afrikából, de még hazánkban is. Sajnos alig telik el idő, mielőtt ismét kibukik egy „gólyatáboros” történet; egy cikk a 2015-ös berlini szilveszteri ünnepléseken történt atrocitásokról is szomorú pillanatkép, de nagy vihart kavart pár éve egy hasonló eset, ami „Zsanett-ügy”-ként él a mai napig is a köztudatban. A nőket ért bántalmazásokkal, erőszakkal kapcsolatban pedig rövidebben itt, hosszabban itt olvasható egy részletes, statisztikával támogatott elemzés, ami rettenetes képet fest, és nem csak 2015-ről. Az igazság sokak szerint egyszerű, mások óvatosságra intenek.

Van, aki szerint a férfiak a hibásak, nélkülük erőszak sem lenne. A másik oldal pedig stigmatizálással vádol, hiszen a biológiai nemünk még nem teszi egyértelművé az erőszakot, de a hajlamot sem. Ez sosem ilyen egyszerű. Ahogy a saját testéhez, döntéseihez, akaratához mindenkinek joga van, úgy a neme sem predesztinál senkit mint elkövetőt. (Statisztikák, arányok ettől függetlenül léteznek.)

Legtöbbször egyének döntéséről és deviáns viselkedéséről van szó, esetleg olyan társadalmi vagy csoportnormáról, ami megengedő vagy legalábbis nem büntető az ilyen viselkedés tekintetében. Országot tekintve is rengeteg példát találhatunk arra, hogy nagyon is van hova fejlődni, és figyelmet kell, hogy kapjon ez a téma.

Visszatérve a gondolatmenet elejére, akkor az egyén, a társadalom vagy a csoport a felelős? Mindez kit mutat hibásnak? Minden rétegnek és színtérnek megvan a maga feladata, felelőssége és ez nem hárítható át másra.

A rugalmasság sok téren hasznos és kreatív, újdonságok felé vezető megoldás lehet, de van, amiben a határ nem átléphető. A kompromisszum a biztonság és a megoldás irányába lehetséges csak. A nagy figyelmet és nyilvánosságot kapó tragédiák (sajnos legtöbbször csak ezek) hajlamosak arra, hogy felnyissák a szemeket, hogy lehetőség nyíljon a falak leomlasztására, a párbeszéd elindulására. Itt már nem arról van szó, hogy milyen társadalom, kultúra áll a háttérben: van, ami egyetemes és afelé is kell törekednie, bárhonnan is érkezzen, bármi is legyen addig a megszokott vagy eltűrt.

A képek forrása: taringa.net, news1130.com, homemcr.org, disquscdn.com, uvegplafon.blog.hu