Emberek vesznek körül minket mindenhol. A buszokon, az utcán, munkahelyen és kedvenc helyeinken is. Nincs ez másként az online térben sem. De biztos, hogy az az új ismerős Facebookon létező személy? Aki megtetszett az élőben is ugyanilyen szimpatikus lesz?

Hamis profil, valós én?

A chatelés 15-25 évvel ezelőtti hőskorszakában is létezett már a jelenség, hogy valaki más névvel jött fel az adott chatszobába, mint amin a többiek ismerték. Vagy épp több regisztrációja is volt, így váltogathatott közöttük. Ezt elbújásra, kíváncsiskodásra, nyomozásra és kémkedésre is lehetett használni, a lebukás veszélye kicsi volt.

A hamis profilok a Facebookon is jelen vannak. Lehet, hogy valakit nem is érdekelne ez az egész, nem is adja ki magát – vagyis hamis vagy általános profilképet használ és hamis adatokat ad meg –, de a kapcsolattartás, kommunikáció miatt szüksége van egy fiókra. Ez még egyfajta szürke zóna, hiszen legalább egy valós ember van a háttérben. Más esetben hamis identitású mesterséges programok gyártanak maguknak látszat profilokat, majd az ezeket irányító ember eladja ezeket, mint kedvelőket, oldalnézettséget növelő illúziókat. Vagy épp gyanús eredetű csali oldalak reklámozására használja.

A hamisítások, csalások, átverések mindig is léteztek, de az online világban, ahol egy kattintással új ismerősünk van, a folyamat sokszor fel sem tűnik. A kamu profilokat nem olyan nehéz felismerni, csak egy kis tudatosság kell hozzá.

• A gyanús fiókoknál gyakran egyetlen fotó, egy profilkép van csak, és ez egy vonzó férfit vagy nőt ábrázol
• A profilképet a Google képkeresője könnyen megtalálja, ha máshol is használták, és lebuktatja a fiókot
• Ha nincs az üzenőfalon esemény, vagy mozgás az is gyanús lehet
• Legfőképp akkor, ha ezer vagy több ezer ismerőse van az adott „embernek”
• A programok igyekeznek minél több ismerőst gyűjteni, hogy hitelesnek tűnjenek

Külön problémát vet fel az, amikor nem létező névvel (pl. Az erdő kapitánya) és/vagy egy rajzfilm figura vagy valami általános dolog profilképével kommentben oszt észt valaki. Az online jelenlét nem teszi kötelezővé, hogy a saját polgári nevünket és arcunkat viseljük, sok esetben viszont pont ez adja meg a hitelességet. Előfordul persze az is – sajnos elég gyakran -, hogy valós adatokkal és arcképekkel látunk rosszindulatú véleményeket, hozzászólásokat. Ez viszont az illető kulturáltságáról is kiállít egy bizonyítványt, valamint előhozza azt a szociálpszichológiai jelenséget is, ahol a monitor, mint egyfajta fal, védettséget ad. És nem csak „megvéd”, hanem el is távolít a témától vagy a másik személytől, akit online bántalmazás ér.

Ahogy a tömegben is feloldódhat az egyén, és hangulatát, érzelmeit, cselekedeteit is befolyásolhatja, úgy az online távolság, személytelenség is létező jelenség. A elhatárolás (kompartmentalizáció) és az elembertelenítés (dehumanizáció) mellett olyan jelleget ölt a kommunikáció, mintha nem is egy élő, lélegző valós emberrel vagy ember ellen folyna. Erre szokták mondani, hogy élőben, 2 méterre a másiktól biztosan nem így viselkednénk, vagy nem ezeket mondanánk. A netes kommentárok, vélemények, gyalázkodások viszont ugyanúgy tetten érhetők, megőrizhetők, vagyis a felelősségre vonás – még ha gyerekcipőben is jár még – felmerül. Így maga a felelősség kérdése is, hiszen ez is egy társadalmi jelenség, egy színvonal és egy emberi mérce. A vitázás, az indulatok kezelése, az önkifejezés és a véleményalkotás módszerei fejlesztésre szorulnak. Hiszen hiába nem az utcán vagy egy buszon beszélgetünk, attól még emberekkel találkoztunk, mi, emberek.

Sosem láttalak, mégis szeretlek

Az online kommunikáció nem ismer határokat. Ezt szó szerint is vehetjük, hiszen egy Texasban élő kedves barátommal – az időzónákat beleszámolva – ugyanolyan könnyen beszélgethetek, mint a szomszéd szobából egy családtaggal. Persze az utóbbinak nincs sok értelme, mégis, a technológia olyan élő képet, és hangot képes közvetíteni, ami már majdnem hasonlít a személyes találkozásra. A hangsúly viszont a majdnemen van.

Egyfelől szoros, bizalmi kapcsolat is kialakulhat az évek alatt egy messze, másik kontinensen lakó emberrel, hiszen tudjuk, a körülmények miatt nem vele fogunk teázni/sörözni egy jót a következő hétvégén. És mégis, megosztjuk egymással életünk pillanatait, az örömteli és a szomorú részeket is, és megismerjük a másikat. Ha pár évtizedet visszaugrunk, akkor a levelezőtársaknál találkozhattunk ugyanezzel: nagy távolság, kézzel írott bensőséges levelek és néhány fotó.

Mi történik, ha megtetszik valaki? Ha komoly érzelmek dúlnak bennünk, mégsem találkoztunk még sosem a másikkal? És lehet, hogy nem is fogunk? Megannyi kérdés, és a válaszok nem könnyűek. A szociális és a kommunikációs képességek fejletlensége nagyon könnyen okozhat magányosságot. Ennél egy online barát/barátnő is jobb, hiszen a helyzet nem olyan bonyolult, és mégiscsak van valakim érzéssel fekhet le az ember esténként. És megannyi dilemmával. Elkerülhetetlenül felmerül egy intim kapcsolatnál az érintés, a másik közelségének hiánya, a szexualitás és a másik fizikai jelenlétének kérdése. A távkapcsolatoknál ez jelenti a legnagyobb kihívást, akkor is, ha az elköteleződés és a közös jövő kérdése rendezett.

Van, akinek viszont egy online párkapcsolat elégnek tűnik, hiszen attól tart, élőben nem állná meg a helyét, ezért a „legalább valami” illúziója és kihívásai közé helyezi el önmagát. Az MTV Kamureg című műsora pont ilyen kapcsolatok nyomába ered. Vannak, akik 10 éve napi kapcsolatban állnak egymással és a találkozás fel se merült, vagy elhárítja az egyik fél. A lelki társ, az az ember, aki – nem túlzás – mindent tud róluk, egy digitális profil, egy eszközök által továbbított hang- és képalakban él velük. Éveken át. A műsorban ezeket a hatalmas idő és térbeli távolságokat áthidalják. Randevút, találkozást szerveznek, és a két ember élőben is ott áll egymás előtt.

Ha valóban összejön a találkozó. Mert – ahogyan az élet – úgy a digitális világ is tele van fordulatokkal, csalódásokkal és csodákkal. Kiderülhet, hogy egy átverés az egész, vagy egy kényelmes használati tárgy volt a másik a mindennapokban. Megesik, hogy a valóság már nem olyan képet fest, mint a gondosan felépített digitális én, és az élő beszélgetés, a jelenlét és a hús-vér valóság sokkal, de sokkal kevesebb és kiábrándítóbb, mint a fantáziák. És van, amikor az illúziók lehullása után, először egymás szemébe pillantva kiderül, milyen jó közelebb lenni a másikhoz. És mennyivel más az, ha érinthető, testmeleg valóság ölel át minket. Mert hiába technikai fejlődés, hiába a sok okos-eszköz, az ember attól még társas lény. És érző-lény.

A képek forrása: omnichannel.me, images.britcdn.com