Beleugrani, tervezni, költözni. Sok szempontból helyt kell állnunk egy idegen országban is. Lehet fel is adjuk végül?

“Olyan jól tudsz angolul, és még útlevél sem kell. Miért nem próbálod meg?” – hallottam többször is a kérdést. Tényleg, miért ne? Ahogy lassan befészkelte magát a lehetőség a fejembe, úgy lépett át a fantázia a valóságba. Időnként meglehetősen lassú és gyötrelmes lépésekkel. Mert egy országokat átszelő költözést azért nem úgy vezényel le az ember, hogy bepakolja a hátizsákját, aztán irány a reptér.

Nehéz elindulni?

Biztonsági játékosként elkezdtem érdeklődni, hogy mégis mi az, ami jól jön, ha átugrom a kontinens egyik részéről a másikra. Hosszú listát találtam: lehetőleg várjon munka, egy lakás/szoba, barátok, akik az alapokban segíteni tudnak. Legyen nálam pénz is, egy jó önéletrajz, jogosítvány, útlevél – mert ki tudja. Ha pedig eltekintünk a nagybőröndtől, akkor jó, ha vannak elképzeléseim, céljaim, kapcsolataim és egy tervem. Most leírva is soknak tűnik ez, pedig már évekkel a hátam mögött van az egész. Ezért is fogalmaztam úgy, hogy aki tudatosan készül (mint én), és kevésbé jellemző rá, hogy fejest ugorjon az ismeretlenbe (nagyon nem én), az először azt se tudja, hová kapjon.

Gyűjtögetni kezdtem az információt. Beszélgetések, honlapok, adatlapok, különféle „jó, ha tudod” listák és konkrétumok. És ez még csak az előkészítő fázis volt, ahol pénzösszegekkel, lakbér árakkal, elérhető munkákkal igyekszik az ember zsonglőrködni. Emellett kezdi lezárni az itthoni dolgait, és összepakolni mindazt – fejben és csomagban – amit magával visz. Szerencsésnek éreztem magam, mert egy kedves baráti házaspár várt, akik nélkül könnyen lehet, el sem indulok. A kezdeti ijedtség és elveszettség érzése létező fogalom, átéltem, és egyfajta miniatűr halálfélelemhez tudnám hasonlítani. Mint a születés élménye, hogy a „régi világ” megszűnt, az új világban pedig az első lépések következnek. Idegen terepen, idegen tájakon.

Kész szerencse, hogy nagyrészt értem, mit beszélnek és kérdeznek!

A megérkezés

Az ügyintézés azonnal ott van a megérkezést következő napokban. Ha albérletről van szó, ha egy bankszámláról, ott már az új szabályok szerint kell játszani. Telefonszám is kell, biztosítási szám, és bejárni a környéket, hogy mi hol van. Menetrendeket és térképet böngészni izgalmas lehet egy kirándulás vagy nyaralás alkalmával is, de itt merőben más élmény. Az első napok elintéznivalói mellett még ott vannak a lakótársak is, akikkel ismételten szerencsém volt. Na jó, nagyrészt. Ha egymáshoz közel lakik több ember, mindig van valaki, aki dobogva jár a lépcsőkön, vagy nem mosogat el maga után egyszer sem. Vagy esetleg éjjel egykor jut eszébe ételt melegíteni és tévézni. A tanulság az, hogy sok mindent meg lehet emberi hangon is beszélni a másikkal, kevés a valóban rosszindulatú ember, de a szokásaink és a határaink nagyon eltérőek lehetnek. Ebben a gondolatban van már egy adag nosztalgia is, mert időnként nagyon dühítő volt átélni és megélni ezt a másságot.

Keressünk munkát!

Amikor már szilárd talajt éreztem a lábam alatt, és a bürokrácia köreit is sikerrel vettem, elérkezett a következő lépcsőfok. Keressünk munkát! Persze, aki előre készül (mint én), az körbekérdez, hátha tud valaki, valamit. A jó hír az volt, hogy az egyik régvolt osztálytársam nem is lakott olyan messze, és olyan helyen dolgozott, ahová elmondása szerint mindig kerestek új embereket. Vagyis szinte mindig. A szinte szó pedig ott nyert értelmet, amikor a repülőút előtt megérkezett az az e-mail, ami közölte velem a maga nyers stílusában: most egy ideig nem vesznek fel új embereket, de azért sok szerencsét neked és üdv Angliában! Ebben az az igazán ijesztő, hogy megjelent előttem a kép, amint elfogy a magammal hozott pénz, és végül nem sikerül olyan munkát találni, amiből fenntartom magam. Rákészültem a biztosra, és kihúzta a lábam alól a szőnyeget az élet.

Lehet, hogy a sors nagyon bízott bennem, nekem akkor több kétségem volt még ezzel kapcsolatban. És ez is nagy tanulsága az ilyen utazásoknak. Olyan képességeket vagy akadályokat találunk, amik megoldása után sokkal kisebbnek tűnik sok hasonló helyzet. Lett munkám, több is, és elkezdhettem ismerkedni a munkatársakkal, tanulhattam az ottani szabályokat, módszereket és a mindennapi rutinokat. Ehhez hozzájöttek a heti rutinok, a bevásárlás, a főzés és a többi. A körforgás egyedül a szociális élet tekintetében nem akart megmoccanni. Még jó, hogy van internet! A kultúrsokk és a magány ellen a már említett házaspár segítsége és társasága, valamint az itthoniakkal való beszélgetések voltak a gyógyír. Egy ideig. Az idegenség érzése viszont nem csökkent, és míg szakmailag ajtók nyíltak, legbelül egyre jobban bezárult valami.

A vég és a kezdet

Nem volt könnyű belátni, hogy nem érzem jól magam, a sikerek és a jövő kecsegtető lehetőségei mellett sem. Valami másra vágytam, de az nem ott volt. A hazautazás fura kettős érzés volt, hiszen az ismerős közeg megnyugtatott, de menekülésnek tűnt, feladásnak a visszatérés. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy a külföldi élmények milyen sokat fejlesztettek rajtam. Referenciák, élmények, legyőzött akadályok egész sorát kaptam a hátizsákomba. Ismeretlen városból egy másik, ismeretlen országba átrepülni? Most már nem okoz problémát. Sokféle származású és életkorú emberrel beszélgetni idegen nyelven? Itt is megálltam a helyem. Beugrani egy tapasztaltabb kollégát helyettesíteni? Túléltem, sőt, sokat tanultam belőle. Vagyis minden helyzet, ahol féltem, vagy ahol szívesen elmenekültem volna, fejlődni segített.

Amikor elérkezett a döntés, akkor újra utaztam, és tervezni kezdtem. Mire vágyom, mit szeretnék megvalósítani? És ami lehet a legfontosabb: miben érzem jól magam? A kérdésekre mindannyiunknak megvan a válaszunk. Ha nem is azonnal, de elkezdhetjük keresni.

Apró lépésekkel, ugrásokkal, de találjuk meg a helyünket a világban. Ha valami, ez biztosan megéri a fáradtságot!

A képek forrása: wallpapershome.com, pinterest.com. topzine.cz