Barion Pixel

Mennyi magánszféránk maradjon online? Tudjon mindent a párunk? Ez a bizalom jele, vagy valami másé?

„Nekem nincsenek titkaim előtted!” – halljuk időnként. Bizalomnak tűnik elsőre, azonban egy ilyen mértékű kitárulkozás felnőttként már nem erről szól. Ott van mögötte a teljes átláthatóság és a biztonság torz igénye. Egy olyan kontrolláló és mindenről tudni akaró személyiség, aki retteg attól, hogy elhagyják, elárulják vagy átverik. És a teljes átláthatóság szinte adja magát, mint megoldás. Az odaadás mögött azonban ott van az elvárás is, hogy a másik is így tegyen. Ki küldte azt az sms-t? Miért késtél negyed órát? Minek annyi program, elég jól megvagyunk kettesben is itthon, hát nem?

Időnként találkozni közös profilokkal, ami két ember nevén szerepel. Itt ismételten az összetartozást, a bizalmat szokás emlegetni. Annak a felvállalását, hogy mi egybe tartozunk, egy egység vagyunk jóban is és rosszban is. A problémák akkor kezdődnek, ha egy barát vagy családtag bizalmas, magánjellegű dolgot szeretne megosztani a pár egyik tagjával. Ki fogja elolvasni a levelem? Ki válaszol rá? Biztos, hogy köze van a másiknak ahhoz, amit meg szeretnék osztani?

„Épp beugrott zuhanyozni, gyorsan megnézem az sms-eket, vagy a híváslistát a telefonján – ha nincs titkolnivalója, akkor úgysem baj”. Külső szemlélőként még rá is bólintanánk, de hol marad a bizalom? Milyen károkat okozhat az, ha folyamatosan ellenőrizgetés, hibakeresés és lebuktatás jár a fejünkben? Vajon a bizalmatlanság miből ered? Bennünk sem bíztak, vagy esetleg a korábbi rossz tapasztalatok az oka?

A barát vagy a családtag szoros kapcsolatban van velünk, de nem feltétlenül érezzük ugyanezt a pár másik tagja felé is. Nem ő az, akivel megosztanám a szakításom, a kirúgásom vagy valamilyen kellemetlen élményem, betegségem részleteit. A „páros profilt” jó lenne ilyenkor kettévágni. Hogy ne velük beszéljek, hanem csak azzal, akit több éve, évtizede ismerek, akiben megbízom, és akinek a titkaira én is vigyázok.

A magánszféra kényes dolog, hiszen valóban rejthet sötét titkokat vagy olyan háttérben zajló dolgokat, amik lebontják és megmérgezik a kapcsolatot. A megcsalás a leggyakoribb indok, de az őszinteséget nem pótolja az ellenőrizgetés, a lopva megnézett Facebook üzenet. Ha lelepleződik a másik, akkor ott már korábban félrement valami. Rosszul ismertük meg a másikat, vagy talán saját magunkat? A „mindig ez történik velem” helyzetek mögött a családi dinamikák és „parancsok” egész sora áll. Vagy épp megfelelés, a figyelmeztető jelek félresöprése („Csak azért ilyen, mert nehéz napja volt, nem rossz ember ő!”). Gyakori ok még a társunk lelki megfojtása is, a sorozatos féltékenykedéssel.

És mi van a másik oldalon? Egy nehéz szembenézés azzal, milyen erők formáltak és neveltek minket. A félelmeink feltérképezése és megszelídítése. Beszélgetések, az igényeink és vágyaink felvállalása, a határaink meghúzása. Olyan tudatosság, ahol nem a lelkünkben dúló viharok rángatnak minket többé. És nem visznek olyan helyzetekbe, amiket mi is kikérnénk magunknak, ha velünk történne meg.

Mit tehetünk ha ilyen helyzetbe kerülünk:

- Beszélgessünk a bizalomról és az ezzel kapcsolatos gondolatainkról.

- Hasonlóan jó téma lehet, hogy a magánszféra és a magánügy kérdéseiről miként vélekedünk.

- Vizsgáljuk meg azokat az élményeket és történeteket, amik azt súgják, hogy mindent tudnunk kell a másikról.

- A féltékenységnek és a kontrol akarásának oka van, és a válasz bennünk rejlik, gyakran egy gyermekkori élmény vagy trauma formájában.