Ha kíváncsi vagy, milyen lehet felfedezni a rejtélyes és egzotikus Bhutánt, ha szívesen olvasnál egy kalandos utazásról, akkor tudunk egy nagyon jó könyvet! Valcsicsák Zoltán Álmomban Bhutánban ébredtem című műve minket lenyűgözött!
Ha azt kérdezném, melyik az az ország, ahol 2001 óta van csak internet, minden bizonnyal csak a csend felelne. A Bruttó Nemzeti Boldogság (GNH – Gross National Happiness) szóra már többen felkapnák a fejüket. Tibet, Katmandu és a Himalája nevét a legtöbben ismerik, talán még történeteket, híreket is hallottak ezekről a messzi, ám csodálatos helyekről, de alapvetően kevesen tudnak Bhutánról. Ez azért is nagy kár, mert számos kincse és egyéb érdekessége mellett kijelenthető, hogy ez az ország felér egy időutazással.
Több száz éves templomokkal és feudális szinten élő eldugott falvakkal ugyanúgy találkozhatunk, mint a hatalmas technológiai ugráson keresztülment fővárossal, Thimpuval. A klímáját és az elhelyezkedését tekintve a dzsungellel borított szubtrópusi és az egész évben hófödte sarkvidéki éghajlat is megtalálható a területén, a különböző országrészek között akár több ezer méternyi magasságkülönbség is lehet. Zavarba ejtően sokrétű ország Bhután, Valcsicsák Zoltán ehhez remek útitárs, ha fel szeretnénk fedezni.
Hatalmas műveltség, orientológus végzettség, komoly eltökéltség vagy szerencse kell ahhoz, hogy valaki Bhután szakértőjévé váljon. A szerző gyakran tart előadásokat, és a mai napig örülök, hogy aznap este azt a programot választottam. Másfél órányi ismeretterjesztő, vicces és érdekes utazásban volt részem, amely csak tovább növelte a kíváncsiságom. Záporoztak az ismeretlen kifejezések, az érdekes nevek, a kultúrát bemutató furcsa és színes történetek és persze a fotók. Eszembe jutottak az úti- és kalandregények, amikben a felfedezők a hosszas expedíciók után távoli, egzotikus helyekről tértek vissza, és bemutatták, elmesélték a felfedezett titkokat. Valcsicsák Zoltán előadása ennek a közvetlenebb, modern változata, az évek tapasztalatát gyúrta össze könyvvé. Ha olvasni, tanulni, szórakozni szeretnénk, és azt sem bánjuk, hogy Bhután a szobánkba és a fejünkbe költözik egy pár napra, akkor az Álmomban Bhutánban ébredtem-nél jobbat keresve se találhatunk.
A csaknem 400 oldalas könyv nemcsak betekintést ad a Mennydörgő Sárkány országába, de akár útikönyvként is megállná a helyét. Tele van érdekes adatokkal, gyakorlati tudnivalókkal és tanácsokkal, személyes és nagyon is emberi történetekkel, furcsa és vidám élményekkel, a hétköznapok és az ünnepek színes kavalkádjával. Attól azonban, hogy „minden” benne van, korántsem unalmas. Az író nagyon jól megtalálta a tények leírása és a mesélés közötti egyensúlyt. Nemcsak a fotók teszik színessé az oldalakat, de az a rengeteg történet és útleírás is, sőt a szerző személyes naplójába is betekintést ad.
A kezdetek, a megérkezés, majd a felfedezés izgalma is ott figyel a könyvben, de a hat fejezet mindenre kitér, ami csak érdekelhet minket. Történelemleckét vehetünk, ahol a régmúlt legendái és hősei, az uralkodó család élete és a mai napok kihívásai és fejlődései bemutatják, honnan hová jutott Bhután. Külön rész foglalkozik a vallás és a mindennapi élet összefonódásával, a kulturális élettel, de naptár és a legfontosabb ünnepek listája is megtalálható a könyvben, ami egy utazás tervezésénél nagyon is praktikus lehet.
Ilyen apróságokkal emelkedik ki az egyszerű útikönyvek listájából az első Bhutánról szóló magyar nyelvű könyv, mert elegánsan ötvözi az ország bemutatását és a benne utazó, kalandozó író élményeit. A kihívásokat, a találkozásokat és az élményeket mind-mind egy út bemutatásába csomagolja; így focimeccsre invitálnak minket a helyiek, a kolostorokban járunk, ahol fényképezőgépet kér az egyik szerzetes, a nagyvárosban még magyar ételreceptet is találhatunk és a dzsungelben kanyargó földutakra is eljutunk, amik az életveszély szinonimái.
A könyv egyszerre kaland, élmény és sóvárgás, de a jó fajtából. Olyan érzés, mint az indulás előtti éjszaka egy utazás előtt. Jó lenne már most elindulni, jó lenne ott lenni és beszívni Bhután levegőjét. Pakoljuk a bőröndöt, induljunk, hiszen a könyvnél többet csak az élő élmény adhat!
A képek forrása: pixabay.com, wikimedia.org, espolarte.com, cloudinary.com