A Könyvhétről olvasva a szemem többször is átugrotta az esemény elején levő számot. Vagyis inkább csak átsiklott felette, amíg egy cikkben fekete-fehér képeket nem kezdtek mutatni az évtizedekkel ezelőtti rendezvényekről. A múltbéli visszatekintővel engem is elért a 88 év jelentése. 1929 óta zajlanak az ünnepi könyvhetek, és jó érzés volt elmerengeni azon, hogy egy ilyen jó rendezvény mennyi mindenen át is megmaradt – és egyetlen egyszer maradt csak el.

Könyvhét a könyvekért

A szombati napon hatalmas hömpölygő tömeg volt kíváncsi a standokra, az írókra. A kellemetlen határát súrolta lassan araszoló, néhol elakadó embermassza – megnyugvást az a gondolat adott főként, hogy a könyvekért vagyunk itt mindannyian. A Vörösmarty tér duplájára lenne szükség, hogy kényelmesen elférjünk, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hatalmas csarnokai jó példák erre. A kisebb kiadók pavilonjához egyszerre 2-3 ember fér csak oda. Így a tömegben gyakran kellett türelem, hogy a nézelődő, a vásárló és a „tudom, mit akarok venni, csak jussak már oda” szerepek között váltogatva lehessen élvezni a felhozatalt.

Magyar “szürkeötven”

A legnagyobb meglepetést viszont a magyar „szürkeötven” könyvek szerzőjéhez álló hosszú-hosszú dedikáló sor okozta. Nem az írások minőségével csábítja az olvasókat, de sokan azt mondták rá, hogy „legalább olvasnak a fiatal lányok”. A bántalmazó, megalázó kapcsolat romantikusnak és szeretettelinek való beállítása szerintem káros. Egy ilyen jellegű írás rengeteg téves gondolatot és illúziót képes elültetni a fejekben azzal kapcsolatban, hogy miként is bánunk jól egymással. Akkor is, ha „legalább olvas” a fiatal – mert nem mindegy, hogy mit. Ahogy az őt körülvevő emberek viselkedése is rengeteg mindent meghatároz akkor és később is. A sor mindenesetre messzire kanyargott, és jelzésértékű volt.

Ritka kincsek és a Könyvhét

Nagyon jó dolognak tartom, hogy régebbi köteteket is kihoztak a kiadók, akár olyanokat is, amiket boltokban már nehezebb megtalálni. A zEtna kiadónál találtam például olyan régóta keresett kötetet, aminek a címe megmaradt a fejemben, de nem gondoltam, hogy valaha is megtalálom. Hernyák Zsóka Morze című, első kötete ugyanitt volt megtalálható, és jött velem, hiszen a Könyvhét előtt kinéztem már magamnak.

Különösen tetszett, hogy több helyen is láttam zsákbamacska könyveket.

Ez a könyves vak randi ötletből fakadó kis kedvesség (ne borító alapján ítélj!) arról szól, hogy a papírba csomagolt kötet legfőbb jellemzői, címkéi fel vannak sorolva és ez alapján kell választani. Mint egy rövid adatlap a társkereső oldalon, ami sok mindent megmutat, de bizony a lényeghez ki kell „csomagolni” a másikat.

Öröm volt végre találkozni Herczeg Szonjával is, akinek a Kis üdítő, kis krumpli című novelláskötete 2017 egyik kedvenc könyvét jelenti nálam. Meg is vitattuk gyorsan, hogy vajon az emberek a regényeket vagy a novellákat szeretik jobban? A novellákra szavaztam, pedig a regényeket is kedvelem. Végül kiegyeztünk abban, hogy a novella nem elveszett vagy eltűnő műfaj, és jó, hogy van. Ennek örömére Patak Márta új könyve is a hátizsákomban landolt. A standok között bóklászva a HVG-nél és a Librinél lecsaptam két leértékelt, érdekes – és egymástól teljesen eltérő témájú – kötetre, bár lehet, csak én nem látom a függőségek és a graffiti között az összefüggést. Ezzel végére is értem a napnak, bár Tóth Krisztina Párducpompáját, vagy Bagdy Emőke pszichológiai rejtelmekről mesélő kötetét is fejben magammal vittem. És velük még a 89-ik Ünnepi Könyvhét előtt találkozni szeretnék!