Barion Pixel

A fájdalom minden esetben figyelmeztetés. Valamit nem vettél figyelembe, akár a testedrőll, akár a lelked rezdüléseiről is van szó. Ez lehet tapasztalatlanság és erőltetés is. Mindebbe a szexualitás sötét oldala is beletartozik. A másik akaratának, határainak erőszakos átlépése, a kényszerítés, a kihasználás. Olyan valami kipróbálásának erőltetése, amit a másik fél nem akar. Az elhagyással való fenyegetőzés, a "ha igazán szeretsz, akkor" jellegű mondatok. Ezek nem a szeretetről szólnak, és sosem oldanak meg problémákat. Ezek egy bántalmazó kapcsolat és a válság jelei. Olyan jelzések, ahol elavult nézetek, torz személyiségek és egy bántalmazó szemlélet uralkodik.

Még a megengedő, elfogadó és szeretetteli kapcsolaton belül is vannak erős határok: az ellenkezés, a „nem” kimondása, jelzése. Bármikor meggondolhatod magad, még szex közben is. Főleg az utolsó kitétel szokott meglepetést okozni. Hiszen, ha már „akció” van, akkor beleegyezett, akkor akarja mindkét fél, nem igaz? Mi sem áll távolabb az igazságtól! Nem számítógépek vagyunk, hogy egy program elindítása már egyet jelentsen azzal, hogy az végig is fut. A szexualitás - jó esetben - nem mechanikus mit-hová-hogyan. A kölcsönös beleegyezés, örömszerzés és élvezet a mércéje annak, hogy a szexualitás, és a kapcsolat jól működik, és ami nem, az megbeszélhető, elfogadással és szeretettel fordulva egymás felé.