Barion Pixel
ENTJ - Hadvezérek
Népesség Férfi
Gyakoriság 4% 5,5% 2,5%

Jung-i funkció preferenciák sorrendje:

  • Domináns: (Te) Extravertált Gondolkodás
  • Kiegészítő: (Ni) Introvertált Intuíció
  • Harmadlagos: (Se) Extravertált Érzékelés
  • Alárendelt: (Fi) Introvertált Érzés
  • ENTJ - Hadvezér

    Nyílt, határozott, született vezető. Könnyen felismeri a logikátlanságot, és azonnal kitalálja, hogyan tegyen hatékonyabbá egy rendszert. Hosszú távon gondolkodik. Többnyire művelt, tájékozott, szeret tanulni, és szereti továbbadni a tudását. Kitart az elvei mellett.

    Az ENTJ elsődlegesen kifelé, a külvilág felé fókuszálva éli az életét, ahol racionálisan és logikusan gondolkodva kezeli a dolgokat. Másodlagosan befelé fordul, ahova az információt megérzések, ráérzések formájában fogadja be.

    Az ENTJ-k született vezetők. A lehetőségek világában élnek, tele mindenféle leküzdendő kihívással, és ők akarnak lenni azok, akik ezeket legyűrik. Vágynak arra, hogy irányíthassanak, vezethessenek, amit nagyban megkönnyít, hogy gyorsan fognak fel bonyolult dolgokat, képesek nagy mennyiségű személytelen információt magukba szívni, és gyorsan, határozottan dönteni. Olyan emberek, akik az „élre állnak”.

    Az ENTJ-k nagyon hivatás orientáltak, és elég természetes számukra a céges világ. Folyamatosan kutatják a környezetüket lehetséges problémákat keresve, amiket megoldhatnak. Általánosságban elmondható, hogy figyelembe veszik a hosszú távú következményeket, és többnyire sikeresen dolgoznak ki olyan tervet, ami a problémát megfordítja – főleg a vállalati problémákat. Az ENTJ-k általában sikeresek az üzleti világban, mert annyira hajtja őket a vezetés iránti vágy. Fáradhatatlanok, ha a munkájukról van szó, és a természetük arra sarkallja őket, hogy elképzeljék merre tart a vállalat. Ezen okokból kifolyólag született vállalati vezetők.

    Az ENTJ világában nincs helye hibának. Ki nem állhatják, ha valaki többször egymás után követi el ugyanazt a hibát, és nincs türelmük ahhoz, ami nem hatékony. Elég nyerssé és durvává válhatnak, amikor próbára teszik a türelmüket ilyen dolgokkal, mert alapból nincsenek ráhangolódva mások érzéseire, és több mint valószínű, hogy nem hiszik, hogy mások érzéseihez kéne igazítaniuk a döntéseiket. Az ENTJ-knek, mint sok másik típusnak, nehézséget okoz, hogy más, a sajátjuktól különböző szemszögükből vizsgáljanak valamit. A többi típussal ellentétben az ENTJ-nek nincs türelme az olyan emberekhez, akik nem úgy gondolkodnak, mint ő. Az ENTJ-nek tudatosan kell dolgoznia azon, hogy felismerje és értékelje mások véleményét, valamint annak a fontosságát, hogy odafigyeljen az emberek érzéseire. Enélkül a tudatos odafigyelés nélkül az ENTJ erőszakos, fenyegető és basáskodó lesz. Ez igazi problémát jelenthet az ENTJ-nek, aki így megfosztja magát fontos információktól és mások együttműködésétől. A magánéletben ez basáskodó házastársakká vagy szülőkké teheti őket.

    Az ENTJ lényéből hatalmas erő sugárzik, ami jó hátszelet biztosít nekik a céljaik elérésében. Ugyanakkor ez a személyes erő az, ami emberektől való elidegenedéshez és gőgösséghez vezethet, amit az ENTJ jobban teszi, ha elkerül.

    Az ENTJ-k nagyon erőteljes, határozott egyének. Gyorsan hoznak meg döntéseket, és nem restek szavakba önteni a véleményüket és a döntéseiket mindenki számára. Az az ENTJ, akinek nem fejlődött ki rendesen az Intuitív oldala, túl elhamarkodottan hoz meg döntéseket, anélkül, hogy az összes gonddal és lehetséges megoldással tisztában lenne. Másfelől egy ENTJ, akinek a Gondolkodó oldala nem fejlődött ki megfelelően, nehézségekkel küzd, amikor logikát kell alkalmaznia a meglátásaival kapcsolatban, és gyakran silány döntéseket hoznak. Ebben az esetben zseniális ötleteik és meglátásaik lehetnek, de kevés jártassággal mérik fel, hogy mit kéne tenniük ezen felismeréseikkel, vagy pedig a tetteik ellentmondásosak lesznek. Egy ENTJ, aki alapvetően nem megfelelően fejlődött, parancsolóvá és durvává válhat – erőszakosan adva utasításokat és mutatva irányt anélkül, hogy megmagyaráznák, miért van rá szükség, és anélkül, hogy tekintettel lennének azokra, akik érintve vannak.

    Habár az ENTJ-k nincsenek természetesen ráhangolódva mások érzéseire, ők maguk gyakran erős érzelmeket élnek meg. Ezek az érzelmek gyakran nagyon erősek az ENTJ számára, habár többnyire nem hozzák ezt senki tudomására, abban a hitben, hogy az érzések gyengeségnek számítanak. Mivel az érzések és értékek világa nem az ENTJ természetes működési területe, ezért olykor olyan értékítéleteket hoznak, és olyan elnyomott érzelmekhez ragaszkodnak, amik alaptalanok és nem megfelelőek, és amik problémát okozhatnak nekik – olykor nagyon komoly problémákat.

    Az ENTJ-k imádnak emberekkel érintkezni. Extrovertáltak lévén leginkább a külvilág serkenti és villanyozza fel őket. Semmi sem olyan élvezetes és kielégítő az ENTJ számára, mint egy lendületes, értelemtől szikrázó beszélgetés. Különösképpen tisztelik azokat, akik képesek kiállni az ENTJ-vel szemben, és megnyerően érvelni a saját nézeteik mellett. Viszont nincs túl sok ilyen ember, mert az ENTJ nagyon rámenős és erőteljes jelenség, aki hatalmas önbizalommal és kitűnő kommunikációs képességekkel rendelkezik. Még a legmagabiztosabb emberek is elbizonytalanodnak időnként, amikor egy ENTJ-vel vitáznak.

    Az ENTJ-k szépnek, jól berendezettnek és jól működőnek akarják látni az otthonukat. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekeik tanultak és rendezettek legyenek, és szeretnék, ha a házastársukkal való kapcsolatuk odaadónak és egyenlőségen alapuló volna. Otthon az ENTJ éppúgy főnök akar lenni, mint a hivatásában. Az ENTJ-hez leginkább egy olyan pár való, akinek erős önképe van és szintén Gondolkodó típus. Mivel az ENTJ elsődlegesen a karrierjére koncentrál, némely ENTJ-nek problémát okoz, hogy folyamatosan nincs otthon, testben vagy lélekben.

    Az ENTJ-nek sok olyan adottsága van, amik lehetővé teszik számára, hogy jelentős belső erővel rendelkezzen, ha nem feledkezik meg arról, hogy kiegyensúlyozott maradjon az életben. Rámenős, innovatív, hosszú távú gondolkodók kiváló képességgel, hogy az elméleteket és lehetőségeket szilárd elképzelésekké majd tettekké alakítsák. Általában félelmetesen erőteljes személyiségek, és minden eszközzel rendelkenek ahhoz, hogy bármilyen célt megvalósítsanak, amit maguk elé tűznek.

    „Nem érdekel, hogy ablak melletti helyen üljek egy gépen. Ha nem irányíthatom, miért nézzem?”

    Az ENTJ-knek természetes jellemvonásuk, hogy irányítsanak és rendezzenek. Ez megnyilvánulhat egy világot irányítani akaró egyén varázslatos és finom személyiségében, vagy egy szektavezér intenzitásában. Az ENTJ-nek nincs szüksége noszogatásra, hogy előre tervezzen. Nem szeret nagy terveket készíteni, inkább kisebbeket, amik mások számára jelentéktelennek tűnhetnek, ő viszont késztetést érez, hogy véghez is. Habár ez a „késztetés” nem feltétlenül minden ENTJ-re jellemző, de a kreatív tervezésre, és az ezen tervek megvalósítására való hajlam az NJ típusok közös jellemvonása.

    Az ENTJ-k gyakran olyan projektbe kezdenek, olyan dolgokat csinálnak, úgy alakítják a munkájukat, hogy amit alkotnak, az túlélje akár őket is, de mindenképp hosszú életűek legyenek. Ebből kifolyólag jó üzletemberek, elbeszélők, stand-uposok lehetnek. Emellett az ENTJ-ben van egy vitázásra való természetes hajlam is, így a vásárló csak igen nehezen tudja visszautasítani.

    Egy tipikus megnyilvánulás tőle: „Nagyon sajnálom, muszáj meghalnod”. (Ez kicsit túlzó, azonban sok”F” és érzékenyebb típus egyetértően kuncog ilyen leírást látva.)

    Az ENTJ-k határozottak. Látják, hogy mit kell tenni, és a környezetében lévőkre gyakran kiosztják az elvégzendő feladatokat. Csak kevés típus képes olyan megingathatatlan maradni konfliktushelyzetben, mint ők, a bátrakat a pokol szájába küldve (és gyakran az élükön rohamozva).

    Az ENTJ a kihívásokra gyakran csípőből érvekkel reagál. Egyéb esetben a szabadjára engedett jeges tekintete azt az üzenetet hordozza: egy ENTJ-vel nem lehet tréfálni.

    Stresszkezelési stratégiák:

    • Vizsgálja meg azokat a feltevéseket és lehetőségeket, amik a stressz-helyzeten túlmutatnak, játsszon el ezekkel a gondolatokkal
    • Alkosson érdekes és világos érveket, és tisztázza a fontos álláspontokat
    • Beszéljen olyan barátokkal, akik tiszta elemzést és objektív visszajelzést adnak
    • Tisztázza az irányítása alatt álló dolgokat
  • A racionalisták közül leginkább a Hadvezér ENTJ termett vezető pozícióra. David Keirsey úgy fejezte ki, hogy az ENTJ nem képes nem vezetni. Az üzleti életben az ENTJ-ket gyakran találjuk ügyvezetői, topmenedzseri pozíciókban, csakúgy mint az értékesítés vagy a marketing vezetőiként. Mivel az hajtja őket, hogy célkitűzéseket érjenek el, gyakran projekt menedzserek, befektetési brókerek, pénzügyi tervezők, munkaügyi vezetők. Elemzőképességüknek hasznát veszik olyan munkakörökben, mint üzleti- és vezetői tanácsadó, tőzsdeügynök, gazdasági elemző. A szakértői területek vonzzák az ENTJ-t, mivel ott ő irányíthatja az eseményeket. Ha a jog területén dolgoznak, a bírói pozícióig is eljuthatnak. Ahogy Kent mondja: „Nagyon célorientált vagyok, és elvárom mindenkitől, aki nekem dolgozik, hogy ugyannak a célnak az elérésére törekedjen. Ha összpontosításra készteted a csapatod, elérhetitek, ami korábban lehetetlennek tűnt.

    Ajánlott foglalkozások:

    marketing szakértő, kormányalkalmazott, ügyvéd, fejlesztő, politológus, nemzetközi kapcsolatok szakértője, szoftvertervező, elemző, gazdasági igazgató, külföldi szolgálati tiszt, stratéga, projekt menedzser, reklámszakember, CIA ügynök, marketing igazgató, genetikus, magánnyomozó, ügyintéző, gazdasági elemző, politikus, vezetési tanácsadó, pénzügyi tanácsadó, vállalkozó, genetika kutató, kardiológus, egyetemi tanár, FBI ügynök

  • Erősségei egy kapcsolatban:

    • Őszintén érdekli őt az emberek gondolatai és ötletei
    • Lelkes és energikus
    • Nagyon komolyan veszi az elköteleződést
    • Igazságos és a megfelelő utat választja mindig
    • Nagyon jól bánik a pénzzel
    • Direkt és egyenes
    • Folyékonyan képes kifejezni magát szóban
    • Bátorítja az önismeretet
    • Képes úgy kiszállni kapcsolatából, hogy nem siránkozik rajta később
    • Képes a konfliktus helyzeteket jól kezelni
    • Jól tűri a konstruktív kritikát
    • Nagyon magasak az elvárásai (egyben gyengesége is)
    • Általában erős érzelmekre képes és szentimentális

    Mint szerelmi partner:

    Az ENTJ agresszív, lelkes partner, aki nagyon komolyan veszi az elköteleződést. Mint az élete más területén, a kapcsolatban is ő akar a vezető lenni, és ő vállalja a felelősséget is azért, hogy jól működjön a kapcsolat. Kreatív vezető, így lehetőség van olyan kapcsolatot kialakítani vele, ami a másik számára állandó fejlődést és tanulást biztosít. Mivel folyamatosan új ötleteken gondolkozik, hajlamos a kapcsolat már lefektetett szabályait újraírni. Ha világossá válik számára, hogy egy kapcsolat már nem nyújt fejlődési, tanulási lehetőséget, ki fog lépni, anélkül hogy sajnálná.

    Az ENTJ általában nagyon sikeres a karrierjében és jól bánik a pénzzel. Ez nagy segítség lehet a kapcsolatra nézve, hiszen így elkerülhetőek azok a konfliktusok, amelyek más kapcsolatban megjelennek az anyagiak miatt. De problémaforrássá válik, ha az ENTJ túlságosan munkamániás és ez a kapcsolat kárára válik.

    Az ENTJ általában nem érez rá természetesen mások érzéseire, hangulatára. Ha nem ismeri fel ezt a gyengeségét, hamar kiegyensúlyozatlan kapcsolatban találhatja magát, egy állandóan reklamáló partnerrel.

    Nehézséget jelent számára az állandó kontrolligénye is: ő akar uralni mindent, de ha partnere túlzottan alárendelődik, megunja a kapcsolatot.

    Az ENTJ-nek általában nincs önértékelési problémája. Bár élvezi hallgatni, hogy szeretik őt és értékelik, nincs ere szüksége önértékeléséhez annyira, mint a többi temperamentum típusnak. Ha egy F (feeling) típusú partnerrel vannak együtt, a partner érzelmek kifejezésére, visszajelzésére való igényeit valószínűleg nem tudja kielégíteni anélkül, hogy tudatosan ne tenne erőfeszítéseket.

    Az ENTJ úgy tekint a konfliktusra, mint a fejlődésre és tanulásra való lehetőségre. Ez általánosságban egy nagyon egészséges hozzáállás, de problémát jelenthet egy F (feeling) típusú partnerrel, mivel az F skálások rettegnek a konfliktustól és elkerülik, ahogy csak tudják. Az ENTJ konfrontációi nagyon fenyegetőek lehetnek egy F típusú partnernek.

    Szexualitása:

    Jó fantáziával rendelkezik és lelkes. Vezetésre való természetes hajlama ebben a helyzetben is meg fog mutatkozni. Beleviszi partnerét akár kalandos együttlétekbe, ahol nála a hangsúly a kölcsönös tanuláson van. Rendszeres szexuális együttléteket vár el.

    Párkapcsolatban az egyes típusok hogy illenek hozzá:

    A legjobb párosítás: ESTJ, ISTP, ENTJ, ENFJ, INTJ

INTJ - Lángelmék
Népesség Férfi
Gyakoriság 1,5% 2,5% 0,5%

Jung-i funkció preferenciák sorrendje:

  • Domináns: (Ni) Introvertált Intuíció
  • Kiegészítő: (Te) Extravertált Gondolkodás
  • Harmadlagos: (Fi) Introvertált Érzés
  • Alárendelt: (Se) Extravertált Érzékelés
  • INTJ - Lángelme

    Eredeti gondolkodásmódú, és mindent megtesz elképzelései megvalósításáért. Könnyen felfedezi a külvilágban az összefüggéseket, mintázatokat, és messzemenő magyarázatokkal áll elő. Ha elhatározza, a munkáját alaposan megszervezi és végrehajtja. Kételkedő és független. Magasak az elvárásai, mind másokkal, mind saját magával szemben.

    Az INTJ elsődlegesen befelé fókuszálva éli az életét, ahova az információt megérzések, ráérzések formájában fogadja be. Másodlagosan kifelé fordul a külvilág felé, ahol racionálisan és logikusan gondolkodva kezeli a dolgokat.

    Az INTJ-k a gondolatok és a stratégiai tervezés világában élnek. Sokra tartják az intelligenciát, tudást és hozzáértést, és jellemzően magasak az elvárásaik ilyen téren, amiknek folyamatosan igyekeznek megfelelni. Valamivel enyhébb mértékben ugyanezt várják el másoktól is.

    Mivel az Introvertált Intuíció uralja a személyiségüket, az INTJ-k a világ megfigyelésére és gondolatok illetve lehetőségek megalkotására koncentrálják az erejüket. Az elméjük folyamatosan adatokat gyűjt és összefüggéseket keres köztük. Elképesztően jó meglátásaik vannak, és általában gyorsan megértenek egy-egy új ötletet. Ugyanakkor a fő motivációjuk nem az, hogy megértsenek egy elképzelést, hanem inkább az, hogy az adott elképzelést hasznosítsák valahogy. Az INTP-vel ellentétben ők nem gondolnak végig egy elképzelést olyan mélyen, ahogy csak lehet, csak azért, hogy teljes egészében megértsék. Az INTJ-ket az hajtja, hogy következtetéseket vonjanak le az elképzelésekből. Lezárás és rendezettség iránti szükségletük általában megköveteli, hogy olykor a tettek mezejére lépjenek.

    Az INTJ-k hatalmas mértékű, rendszerek és rendezettség iránti szeretete és igénye, a természetes éleslátásukkal együtt, kitűnő tudósokká teszi őket. Egy INTJ tudós azzal adózik a társadalomnak, hogy az elképzeléseit használható alakba önti, amit mások is követhetnek. Az INTJ számára nem egyszerű, hogy kifejezze saját belső képeit, meglátásait és elvont gondolatait. Az INTJ gondolatainak és elképzeléseinek belső szerkezete nagyon egyedi, és alapból nem fordítható le olyan alakra, ami mások számára is érthető lenne. Ugyanakkor az INTJ-t az mozgatja, hogy az elképzeléseit olyan tervvé vagy rendszerré alakítsa, ami könnyedén elmagyarázható, nem pedig az, hogy közvetlenül a gondolatait fordítsa le. Általában nem látják az értékét egy közvetlen fordításnak, és gondjaik vannak az elképzeléseik kifejezésével is, amik nem lineárisak. Azonban a tudás és intelligencia iránti elképesztő tiszteletük arra sarkallja őket, hogy kifejezzék gondolataikat azoknak az embereknek, akikről úgy gondolják, hogy érdemesek az erőfeszítésre.

    Az INTJ-k született vezetők, habár általában a háttérben maradnak, amíg úgy nem látják, hogy valóban szükség van rá, hogy átvegyék a vezetést. Vezetői szerepben elég hatékonyak, mert képesek objektíven látni egy helyzet természetét, és elég alkalmazkodóak ahhoz, hogy változtassanak azon, ami nem működik jól. Ők a legfőbb stratégák – folyamatosan figyelik a felhasználható ötleteket és elképzeléseket, és a jelenlegi stratégiájukhoz igazítják azokat, hogy minden elképzelhető eshetőségre felkészüljenek.

    Az INTJ-k rengeteg időt töltenek a saját elméjükben, és esetenként kevéssé érdeklik őket a másik ember gondolatai vagy érzései. Hacsak nem fejlődött ki megfelelően az Érző oldaluk, gondjaik lehetnek azzal, hogy megadják a kívánt szintű intimitást másoknak. Hacsak nem fejlődött ki megfelelően az Érzékelő oldaluk, hajlamosak olyan részleteket figyelmen kívül hagyni, amik az elképzeléseik megvalósításához szükségesek.

    Az INTJ-t az mozgatja a külvilággal való kapcsolatában, hogy döntéseket hozzon, kifejezze a véleményét, és hogy egy érthető és ésszerű rendszerbe foglaljon mindent amivel találkozik. Következésképp gyorsan formálnak véleményt. Gyakran nagyon fejlett intuícióval rendelkeznek, és meg vannak róla győződve, hogy igazuk van. Hacsak nem egészítik ki az intuitív felfogásukat jól fejlett, a meglátásaikat kifejezni tudó képességgel, gyakran azon kapják magukat, hogy félreértették őket. Ilyenkor az INTJ-k hajlamosak a másik fél korlátoltságával magyarázni a meg nem értettségüket, az önmagukat nehezen kifejező természetük helyett. Ez a hajlamuk azt eredményezheti, hogy az INTJ túl könnyen elutasítja mások meglátásait, és általánosan arrogánssá és elitistává válik.

    Az INTJ-k ambiciózus, magabiztos, határozott hosszú távú gondolkodók. Sok INTJ köt ki végül mérnöki vagy tudományos tevékenységek mellett, habár némelyik elég kihívást lát az üzleti világ olyan területein, amik rendezéssel és stratégiai tervezéssel foglalkoznak. Nem szeretik a rendezetlenséget és azt, ha valami nem hatékony, és bármit, ami zavaros vagy homályos. A tisztánlátást és a hatékonyságot szeretik, és hatalmas mennyiségű energiát és időt fektetnek abba, hogy a meglátásaikat rendezett rendszerekké szilárdítsák.

    Más embereknek olykor nehézséget okoz megérteni az INTJ-t. Tartózkodónak és visszahúzódónak látják őket. Az INTJ tényleg nem túl kifejező a szeretetét illetően, és gyakran nem dicsér vagy támogat segítően másokat olyan mértékben, mint amit mások igényelnek vagy elvárnak. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs bennük szeretet vagy törődés más emberek iránt, egyszerűen csak nem érzik szükségét az esetek többségében, hogy kimutassák. Mások tévesen úgy érzékelik ezt, hogy az INTJ merev és senkire sem hallgat. Semmi sem áll távolabb az igazságtól, ugyanis az INTJ elkötelezetten törekszik arra, hogy mindig megtalálja a minden szempontból legjobb stratégiát az elképzelései megvalósításához. Az INTJ általában meglehetősen nyitott, ha másfajta megközelítésről van szó.

    Nagymértékű stressz alatt az INTJ értelmetlen, ismétlődő, fizikai tevékenységek megszállottjává válhat, mint például a túlzott alkohol fogyasztás. Szintén megeshet, hogy elmerülnek a felesleges részetekben, amiket normális esetben nem tartanának fontosnak a végleges céljaik elérésében.

    Az INTJ-knek észben kell tartaniuk, hogy rendesen ki kell fejezniük magukat, hogy elkerüljék a félreértésekből adódó nehézségeket. Megfelelően fejlett kommunikációs képességek hiányában szűkszavúakká és rövidekké válhatnak az emberekkel és elszigetelődnek.

    Az INTJ-k elképesztően nagy mennyiségű képességgel rendelkeznek, hogy nagyszerű dolgokat vigyenek véghez. Képesek meglátni az átfogó képet, és természetük arra sarkallja őket, hogy az elképzeléseiket szilárd tervekké, majd tettekké formálják. Az érvelési készségük segítségével ezt el is érhetik. Az INTJ- k szinte minden esetben jól képzett emberek, és nem okoz nekik problémát, hogy elérjék céljaikat a hivatásukban vagy a tanulmányaik során. Megvannak az adottságaik, hogy nagy lépéseket tegyenek ilyen téren. Ami az emberekkel való kapcsolatát illeti, az az INTJ, aki toleranciát gyakorol, és erőfeszítéseket tesz, hogy hatékonyan fejezze ki meglátásait mások számára, mindennel rendelkezik, ami a gazdag és eredményes élethez szükséges.

    Egy kívülálló számára az INTJ kisugárzása könnyen összetéveszthető az egyszerű arroganciával, pedig csupán arról van szó, hogy az INTJ általában magabiztos, határozott megjelenéssel rendelkezik, személyisége meglehetősen sajátos. Utóbbi hátterében az a speciális tudás áll, amit a legtöbb INTJ már fiatalabb korában elkezd felhalmozni. Mikor az INTJ-t saját szakterületéről kérdezik, vagy olyasmiről, ami érdekli - ez sok minden lehet, többféle érdeklődési kör is lefoglalhatja egy időben - képes azonnal megmondani, hogy az adott dologban tud-e segíteni neked vagy sem, és ha igen, akkor hogyan. Az INTJ jól tudja amit tud, és talán még lényegesebb, hogy azt is tudja, mi az amit nem tud.

    Az INTJ maximalista ember, látszólag végtelen kapacitással rendelkezik, ha arról van szó, ami komolyan érdekli. Ami megakadályozza, hogy megszállottá váljon a tökéletes eredményt illetően, az ennek a személyiségtípusnak a gyakorlatiassága: az INTJ gyakran teszi fel a döntő, és sokszor könyörtelennek tűnő kérdést, amivel lezár minden vitát: "És működik?". Ennek köszönhetően eredményeit szinte 100%-osan független módon, pártatlanul éri el, sem a hatalom, sem a törvények, sem a szabályok nem tudják rávenni arra, hogy elfogadjon egy számára rossz eredményt.

    Az INTJ a típusok közt a "Rendszerek építőjeként" ismert, talán mert ez a típus rendelkezik azzal a képességgel, hogy remekül kombinálja a fantáziát és képzeletet a megbízhatósággal. Bármilyen rendszeren dolgozik is épp, azt úgy csinálja, ahogy egy INFJ tenné egy számára fontos erkölcsi kérdésben; maximalizmus és a tekintélyelv figyelmen kívül hagyása egyaránt előfordulhat ilyenkor, mivel az INTJ-k nem kímélik sem magukat, sem a project többi résztvevőjét. Azonban ha bárkivel szemben felmerül a gyanú, hogy hanyag, lusta vagy gondatlan, az elveszíti minden tekintélyét az INTJ szemében, onnantól fogva nem fogja tisztelni azt a személyt, és ezt a másik fél tudomására is adja, akkor is, ha mondjuk a feletteséről vagy a főnökéről van szó. Az INTJ arról is híres, hogy magára vállal és meg mer tenni olyasmit is, ami kritikus, nehéz döntést igényel, mindezt viszont sokszor anélkül, hogy egyeztetne a főnökével vagy munkatársaival róla. Másrészről hajlamos aggályoskodóvá, szőrszálhasogatóvá válni, és pártatlanul viselkedni azokkal, akikkel együtt dolgozik. Megvan az a képessége, hogy olyan lehetőségeket fedezzen fel, és ragadjon meg, amiket mások észre sem vesznek.

    Tágan értelmezve, az INTJ-k általában azzal foglalkoznak, amihez értenek, amit ismernek. Tipikus INTJ által választott munkakörök a tudományos és a mérnöki munkák, de bárhol megtalálhatóak, ahol az értelemre és az alaposságra kell építeni (pl. jog, akadémiák,...). Ez a személyiségtípus képes magasra eljutni a ranglétrán, amennyiben tudja értékesíteni a képességeit. Sokan közülük a kitűzött cél, vagy az áhított magány érdekében még arra is képesek, hogy megtanulják tettetni az alkalmazkodást, úgy tesznek, mint akik semmiben sem különbözik a többiektől, csak hogy saját, eredeti ötleteiket biztonságban tudják.

    A társadalmi, szociális kapcsolatai (különösképp a romantikus kapcsolatok) jelentik az INTJ gyenge pontját. Igaz, hogy képesek mély érzelmekre, és törődnek másokkal (általában pár „kiváltságos” személlyel), és hajlandóak sok időt és figyelmet fordítani egy párkapcsolatra vagy barátságra, de a tudása és magabiztossága, ami más területeken olyan sikeressé teszi, ilyen helyzetekben csak összezavarja, esetleg félrevezeti őket.

    Ennek oka, hogy sok INTJ nem érti a szociális szokások lényegét, például a csevegést és a flörtölést - amit a legtöbb típus még szórakoztatónak is talál egy kapcsolatban - kevés türelemmel és kis megértéssel kezeli. Még nehezebbé teszi a helyzetet, hogy az INTJ személy általában extrém mértékben igényli az egyedüllétet, és gyakran természetéből fakadóan közömbös, szinte érzéketlen. Ezért sokan félre is értik őket. A legalapvetőbb probléma valószínűleg az, hogy az INTJ személy az embereket is meg akarja érteni, meg akarja fejteni. Ez néha egy csak rájuk jellemző, őszinte naivitásban nyilvánul meg, ami sok F-re is jellemző -- annyi különbséggel, hogy az INTJ nem kiapadhatatlan szeretetet és együttérzést vár el a partnertől, hanem maximális ésszerűséget és egyenességet.

    Az INTJ valószínűleg legnagyobb erőssége az emberekkel való kapcsolataiban az intuitív képessége, és a szándék, hogy ha kell, "dolgozzon" egy kapcsolaton. Mivel T, ezért sokszor hiányzik belőle a természetes empátia, amivel sok F rendelkezik. Az intuitív funkciója jól helyettesíti ezt a hiányosságot azzal, hogy segít feldolgozni a kommunikáció lehetséges jelentéseit olyan apró dolgok mögött, mint például a hangsúly, a szóhasználat vagy a mimika (tehát az INTJ gyakorlatilag képes az érzelmeket is intuitív módon, érzelmek befolyása nélkül kikövetkeztetni). Ez a képesség csiszolható és irányítható azáltal, hogy következetesen újra és újra arra törekednek, hogy megértsék és támogassák a számukra fontos embereket. Egy INTJ-vel kialakított komolyabb kapcsolatot robusztusság, stabilitás és jó kommunikáció jellemez.

    Stresszkezelési stratégiák:

    • Pihenjen és aludja ki magát.
    • Fókuszáljon a gondolkodási képességeire, hogy strukturálja a problémát, és készítsen tervet a megoldásra.
    • Mondja le az összes olyan tevékenységet, ami nem része a megoldásnak, és találjon időt arra, hogy egyedül legyen.
    • Edzzen, olvasson, menjen hosszú sétára.
  • A Lángelme INTJ nagyon összpontosít a belső világára. Jó problémamegoldásban és szeret nehéz intellektuális kirakósokon dolgozni. Gyakran kötnek ki műszaki munkakörökben, mint például tudományos kutató, fejlesztőmérnök, környezetmérnök. A genetika fejlesztési területe hasznot húz az INTJ-k erősségéből, csakúgy, mint a gyógyászat. Amennyiben tanítanak, azt többnyire főiskolai vagy egyetemi szinten teszik. Ami a foglalkozásokat illeti lehetnek jogászok, üzleti elemzők vagy stratégiai tervezők. Néhányuknak erős művészi/kreatív irányultsága van és művész, feltaláló vagy szerkesztő válik belőlük. Bármit is csinálnak, azt nagy intenzitással teszik. Ahogy Kim mondja: „Állandóan tanulok valami újat, hogy megoldjam a problémákat, amikkel találkozom. A férjem békénhagy, amikor látja, hogy elkapott az, amit ő úgy hív, hogy „a töprengés ideje”. Csomókat bogozok ki még álmomban is.”

    Ajánlott foglalkozások:

    tudós, diktátor, rendszer elemző, filozófus, szoftver tervező, nukleáris mérnök, statisztikus, kurátor, számítógép-programozó, űrhajózási mérnök, villamosmérnök, csillagász, vadászpilóta, rendszergazda, idegsebész, paleontológus, filozófia egyetemi tanár, vegyészmérnök, epidemiológus, törvényszéki tudós, múzeumi kurátor, tudományos segédmunkatárs, szerelő, könyv szerkesztője, régész, laboratóriumi technikus, könyvesbolt tulajdonosa, törvényszéki antropológus, politikai elemző, kutató, könyvtáros

    Egy munka, ami nem túl gyakran bukkan fel az INTJ-knek ajánlott munkakörök között a vállalkozó. Az INTJ-k sok, a vállalkozói tevékenységhez pont megfelelő tulajdonsággal rendelkeznek: függetlenség, szervező képesség, rendezettség. Ráadásul szeretnek a saját fejük után menni, és hajlamosak azt gondolni, hogy sokmindent jobban tudnak csinálni mint mások. Ugyanakkor az INTJ számára nehézséget okoz, hogy a saját alkalmazásában álljon. Természetükből adódóan nem beszédesek, ezért az önreklámozás és a marketing nem jön könnyedén. Tervek készítésében jók, de a végrehajtásukban már nem annyira. (Azok részletek és a részletek unalmasak!) Maximalisták, és a maximalisták hajlamosak halogatni. Plusz önmaguk alkalmazása kockázatos, és nem túl gyakran tesznek így fel mindent egy lapra.

  • Erősségei egy kapcsolatban:

    • Nem érzi magát fenyegetve egy konfliktustól vagy kritikától
    • Általában magabiztos
    • Komolyan veszi a kapcsolatát és az elköteleződést
    • Általában nagyon intelligens
    • Képes kilépni egy olyan kapcsolatból, amelynek már nincs értelme, bár utána rágódhat rajta még egy ideig
    • Érdekli őt, hogy az optimális kapcsolatot alakítsa ki partnerével
    • Jó hallgató

    Mint szerelmi partner:

    Az INTJ az élete nagy részét a saját fejében éli meg. Állandóan fürkészi a környezetét, hogy új ötleteket és elméleteket találjon, amiket később hasznosíthat. Néha, az, amit magán belül felfedez sokkal valósabb számára, mint egy párkapcsolat realitása. Az INTJ-nek problémát jelenthet a fantáziája és a realitás összeegyeztetése.

    Az INTJ nem tud természetesen ráhangolódni mások érzelmeire, de még a sajátjaira sem. Megvan az a tendenciája is, hogy azt hiszi mindig neki van igaza. Míg a magabiztossága és önértékelése attraktív mások számára, érzéketlensége problémát okozhat a kapcsolatban, ha folyamatosan megbántja partnerét. Ha ez a helyzet, az INTJ-nek figyelmet kell arra fordítani, hogy néha engedje, hogy a partnerének legyen igaza, illetve támogassa érzelmileg a partnerét és a konfliktus helyzeteket ne egy újabb kihívásnak tekintse, amit analizálhat.

    Az INTJ képes kilépni egy kapcsolatból, ha úgy érzi vége és folytatja tovább életét. Hisz benne, hogy ez a helyes dolog.

    Az INTJ személy nagyon intenzív, és hihetetlenül intelligens, akinek nagyon jók a meglátásai az élet összes területén. Kapcsolatában, a legnagyobb buktató az lehet, hogy hajlamos inkább gondolni a dolgokra, mint csinálni őket, és hogy nehezen hozza össze a belső világát a realitással. Valószínű, hogy pozitív, egészséges kapcsolatban él, mivel ha nem így lenne, hamar kilépne belőle.

    Szexualitása:

    Szeret gondolni a szexre és hogy hogyan lehetne tökéletesíteni. Pozitív párkapcsolatban a kreativitása és intenzitása átütő. Egy kevésbé funkcionális kapcsolatban inkább gondol szexre, mint csinálja. Inkább a szex elméleti, kreatív aspektusát ragadja meg, ahelyett hogy a szerelem kifejezésének tekintené.

    Párkapcsolatban az egyes típusok hogy illenek hozzá:

    A legjobb párosítás: ESTJ, INTJ, ISTP, ENTJ

INTP - Építész
Népesség Férfi
Gyakoriság 2,5% 4% 1%

Jung-i funkció preferenciák sorrendje:

  • Domináns: (Ti) Introvertált Gondolkodás
  • Kiegészítő: (Ne) Extravertált Intuíció
  • Harmadlagos: (Si) Introvertált Érzékelés
  • Alárendelt: (Fe) Extravertált Érzés
  • INTP - Építész

    Mindenre logikus magyarázatot keres, ami érdekli. Elméleti beállítottságú. Az absztrakt fogalmak jobban érdeklik, mint a társas viszonyok. Csendes, kiegyensúlyozott, ugyanakkor rugalmas. Rendkívüli módon képes egy problémára összpontosítani. Kételkedő, olykor kritizál, viszont mindig elemző hozzáállású.

    Az INTP elsődlegesen befelé fókuszálva éli az életét, ahol racionálisan és logikusan gondolkodva kezeli a dolgokat. Másodlagosan kifelé fordul a külvilág felé, ahonnan az információt megérzések, ráérzések formájában fogadja be.

    Az INTP-k az elméleti lehetőségek világában élnek. Mindenben azt látják, hogy hogyan lehetne fejleszteni vagy mivé lehetne alakítani. Főleg a saját elméjükben élnek, annak a képességnek köszönhetően, mellyel bonyolult problémákat tudnak analizálni, mintákat ismernek fel, és logikus magyarázatokkal állnak elő. Mindenben egyértelműségre törekednek, épp ezért az a céljuk, hogy tudást halmozzanak fel. Ők a "szórakozott professzorok" , akik mindennél többre tartják a tudást és a logika alkalmazásának képességét egy elméletre, megoldások találásának céljából. Jellemzően olyannyira leköti őket, hogy a problémákat logikus magyarázatokká alakítsák, hogy életük nagy részét a saját fejükben töltik, és olykor nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget vagy értéket a külvilágnak. Természetük arra sarkallja őket, hogy a teóriákat egyértelmű tudássá alakítsák, és ebből kialakulhat bennük egy olyan érzés, hogy személyes felelősségüknek érezhetik, hogy elméleti problémákat oldjanak meg, és segítsék a társadalmat előremozdítani egy magasabb megértés felé.

    Az INTP-k a tudást mindennél többre becsülik. Az elméjük folyamatosan azon dolgozik, hogy új elméleteket gyártson, vagy hogy bizonyítson vagy cáfoljon létező elméleteket. A problémákat és az elméleteket lelkesedéssel és kétkedéssel közelítik meg, nem törődve a létező szabályokkal és véleményekkel, kialakítva a saját útjukat a megoldáshoz. Mintákat és logikus magyarázatot keresnek mindenben, ami foglalkoztatja őket. Általában rendkívül okosak, és képesek objektív kritikát gyakorolni az elemzéseik során. Imádják az új ötleteket, és nagyon izgatottakká válnak az elvont dolgoktól és elméletektől. Imádják ezeket az elképzeléseket másokkal megvitatni. Mások számára álmodozóknak és távolságtartóknak tűnhetnek, mert rengeteg időt töltenek a saját fejükben teóriákon elmélkedve. Utálnak rutin feladatokat végezni – sokkal szívesebben alkotnának összetett elméleti megoldásokat inkább, és bíznák a rendszer megvalósítását valaki másra. Erősen érdeklődnek a teóriák iránt, hatalmas mennyiségű időt és energiát áldoznak arra, hogy megoldást találjanak egy olyan problémára, ami felkeltette az érdeklődésüket.

    Az INTP-k nem szeretnének embereket vezetni vagy irányítani. Nagyon toleránsak és alkalmazkodóak a legtöbb esetben, hacsak nem az egyik határozott meggyőződésüket ócsárolja vagy kritizálja valaki, mert ilyenkor nagyon határozott álláspontot vesznek fel. Az INTP sokszor nagyon szégyenlős, ha úgy alakul, hogy új emberekkel találkozik. Másfelől az INTP nagyon magabiztos és beszédes olyan emberek között, akiket jól ismer, vagy amikor olyan teóriákat kell megvitatni, amikkel teljesen tisztában vannak.

    Az INTP nem érti és nem tartja sokra a személyes szubjektivitás vagy érzelmek alapján hozott döntéseket. Folyamatosan arra törekednek, hogy logikus következtetéseket vonjanak le problémákból, és nem értik annak a fontosságát illetve jelentőségét, ha egy döntést a szubjektív érzelmeket is figyelembe véve hozunk meg. Emiatt az INTP-k nincsenek természetesen ráhangolódva mások érzéseire, és nem igazán állnak készen arra, hogy megfeleljenek mások érzelmi szükségleteinek.

    Az INTP-nek olykor gondot okozhat a gőgösség és a társadalom és szokásai elleni lázadás, ami akadályozhatja a kreatívitása kibontakozásában. Mivel az Érző oldaluk a legfejletlenebb tulajdonságuk, ezért az INTP-nek nehézségei adódhatnak, ha kedvességet és támogatást kellene nyújtania, amik olykor elengedhetetlenek egy meghitt kapcsolatban. Ha az INTP nem érti meg, hogy fontos mások érzéseire odafigyelni, akkor túlzóan kritikussá és szarkasztikussá válhat másokkal szemben. Ha az INTP nem képes magának olyan helyet találni, ami támogatja a legerősebb képességei használatát, akkor általánosan negatívvá és cinikussá válhat. Ha az INTP-nek nem fejlődött ki megfelelően az Érzékelő oldala, akkor megesik, hogy nincs tudatában a környezetének, és gyengén teljesít az olyan mindennapi rutinfeladatokban, mint például a számlák befizetése vagy a megfelelő öltözködés.

    Az INTP számára rendkívül fontos, hogy az elképzelések és a tények helyesen és tömören legyenek kifejezve. Hajlamosak általuk abszolútnak vélt igazságok segítségével kifejezni magukat. Olykor a jól átgondolt és általuk megértett elképzeléseik mások számára nem éppen könnyen emészthetők, de az INTP nem hajlik rá, hogy átalakítsa az igazságot csak azért, hogy el tudja magyarázni mások számára is érthető módon. Az INTP hajlamos lehet otthagyni egy projektet, amint kielemezte azt, továbblépve valami új felé. Fontos, hogy az INTP hangsúlyt fektessen arra, hogy a kidolgozott elméleteit érthető módon el tudják magyarázni. Végeredményben egy csodálatos felfedezés semmit sem jelent, ha te vagy az egyetlen személy, aki megérti.

    Az INTP általában nagyon független, szokatlan és eredeti. Nem jellemző rájuk, hogy nagy jelentősséget tulajdonítanának a hagyományos céloknak, mint például a népszerűség és a biztonság. Általában összetett jellemek, és nem ritkán nyughatatlanok és hevesek. Nagyon találékonyak, és szokatlan a gondolkodásmódjuk, ami lehetővé teszi számukra, hogy az elképzeléseket más, új megközelítésekkel elemezzék. Épp ezért rengeteg tudományos áttörés a világban az INTP-knek köszönhető. Az INTP akkor hozza a legjobb formáját, amikor az elméletein dolgozhat, teljesen függetlenül. Ha adott egy környezet, ami támogatja a kreatív képességeit és a lehetséges különcségét, az INTP igazán figyelemre méltó dolgokat vihet véghez. Ők az új elgondolások úttörői a társadalmunkban.

    Stresszkezelési stratégiák:

    • Töltsön időt egyedül, olvasson, fejtsen keresztrejtvényt, menjen sétálni.
    • Fókuszáljon egy új ötletre, meglátásra, vagy perspektívára, aminek köze van a szituációhoz.
    • Csendesen beszélgessen a gondolatairól és meglátásairól egy olyan emberrel, aki nem ítélkezik, és akiben megbízik.
    • Csökkentse a zajszintet és mindazt, ami elvonhatja a figyelmét.
  • A racionalisták között a legzárkózottabb a Tervező INTP. Hatalmas mennyiségű információt tárol a fejében és nagy éleselméjűséggel képes elemezni a problémákat. Többnyire olyan foglalkozásokhoz vonzódik, ahol a saját főnöke lehet, például optometrista, plasztikai sebész, neurológus, tudós. Lehet belőle jogász, építész vagy pénzügyi elemző is. Sok INTP található a tudományos világ magasabb szintjein, olyan területeken, mint a régészet, kémia, filozófia vagy matematika. Erős kreatív hajlamot mutathatnak mint zenész, feltaláló vagy fotográfus. Néhányuk antikvitásokat vagy régi autókat gyűjt. Ahogy Don mondja: „Szeretem, hogy saját vállalkozásom van optometristaként. Folyamatosan olvasok a terület új fejlesztéseiről. A munkámnak a legmagasabb minőségűnek kell lennie. A szakmai hírnevem miatt sok páciens fordul hozzám, akiknek olyan problémájuk van, amit más szakembereknek nem sikerült megoldaniuk.”

    Ajánlott foglalkozások:

    filozófus, játék tervező, kutató, informatikus mérnök, szabadfoglalkozású művész, kutató, szabadúszó író, fizikus, szoftverfejlesztő, matematikus, geológus, számítógép-tudós, filozófia professzor, webmester, munkakerülő, orvosi kutató, festő, temetkezési vállalkozó, elemző, képregény művész, számítógépes technikus, website tervező, kutató, régész, számítógép javítás, törvényszéki antropológus, űrhajós, kutató, történész, rendszermérnök, genetikai kutató, csillagász, a környezeti tudós, egyiptológus

  • Erősségei egy kapcsolatban:

    • Erős szeretet és vonzódást érez azok iránt, akik közel állnak hozzá
    • Általában laza és könnyű vele kijönni, hajlandó követni a párja kívánságait
    • Nagy lelkesedéssel fogadja azokat a dolgokat, amik érdeklik
    • Nagy a fantáziája és nagyon kreatív
    • Nem veszi személyesen a konfliktusokat vagy kritikát
    • Nem követelődző, egyszerű igényei vannak

    Mint szerelmi partner:

    Az INTP nagyon komolyan veszi kapcsolatát, mint ahogy a legtöbb dolgot az életben. Az ígéreteit betartja, az elköteleződés komolya dolog számára, általában lojális és hűséges. Általában könnyű vele élni, mert nincsenek nagy igényei és nem követelődző. Míg a belső világa elég bonyolult, addig a külvilághoz való kapcsolata egyszerű. Ez egyenes, őszinte szeretővé teszi. A szerelem számára tiszta és egyszerű, bonyodalmaktól mentes.

    Bár szereti az egyszerűséget kapcsolatában, az nem azt jelenti, hogy hiányozna belőle a mély érzelmek vagy a szenvedély. Az INTP nagyon kreatív és élénk a fantáziája. Nagyon izgatott és szenvedélyes tud lenni kapcsolatát illetően.

    A legproblémásabb terület egy INTP-vel való kapcsolatban, hogy lassan fogja fel a partnere szükségleteit. Az INTP nagyon elkötelezett lehet és nagyon szerelmes, mégis előfordul, hogy nem érti partnere lelki életét és a saját érzelmeit sem mutatja ki.

    Az INTP nem szereti a bonyolult helyzeteket, mint a személyközi konfliktusokat, és hajlamos ignorálni azokat. Ha úgy érzi muszáj szembenézni a konfliktussal, akkor ezt úgy teszi, hogy elemzi a helyzetet. Ez növelheti a konfliktust, ha a partnernek csak megértésre és támogatásra van szüksége.

    Szexualitása:

    Az INTP általában lelkesedéssel és izgatottsággal közelít a szexhez. Néhány INTP teljesen leépíti a szex iránti szükségletét, de a legtöbb felhasználja erős képzelőerejét és gyerekes lelkesedését és kihozza a legtöbbet a helyzetből.

    Párkapcsolatban az egyes típusok hogy illenek hozzá:

    A legjobb párosítás: ENTP, INTP, INTJ

ENTP - Feltalálók
Népesség Férfi
Gyakoriság 4,5% 6% 3%

Jung-i funkció preferenciák sorrendje:

  • Domináns: (Ne) Extravertált Intuíció
  • Kiegészítő: (Ti) Introvertált Gondolkodás
  • Harmadlagos: (Fe) Extravertált Érzés
  • Alárendelt: (Si) Introvertált Érzékelés
  • ENTP - Feltaláló

    Gyors, találékony és egyenes beszédű. Figyelmes, másokra ösztönzőleg hat. Jól belátja a lehetőségeket és képes ezeket mérlegelni. Jó emberismerő. A rutin untatja, ritkán csinál valamit kétszer ugyanúgy, ezért mindig más érdekli.

    Az ENTP elsődlegesen kifelé, a külvilág felé fókuszálva éli az életét, ahonnan az információt megérzések, ráérzések formájában fogadja be. Másodlagosan befelé fordul, ahol racionálisan és logikusan gondolkodva kezeli a dolgokat.

    Lévén az Extravertált Intuíció uralja a személyiségüket, az ENTP-k az életben elsődlegesen az őket körülvevő világ megértésére koncentrálnak. Folyamatosan elképzeléseket és képeket szívnak magukba azon helyzetekkel kapcsolatban, amikkel szembesülnek. Intuíciójukat felhasználva dolgozzák fel ezeket az információkat, és emiatt elképesztően gyorsan és pontosan képesek felmérni egy-egy helyzetet. ENFP testvéreiket leszámítva az ENTP-k mélyebb megértéssel rendelkeznek a környezetükről, mint bármelyik másik típus.

    Ezen képességük, hogy ösztönösen megértenek embereket és szituációkat, határozott előnyt biztosít az ENTP számára élete folyamán. Általában gyorsan felfognak mindent és a dolgok mélyére látnak. Ennek megfelelően elég rugalmasak és jól alkalmazkodnak sokféle feladathoz. Szinte mindenhez értenek, ami érdekli őket. Ahogy idősödnek és tovább fejlődnek az intuitív képességeik és éleslátásuk, nagyon jól észreveszik és tudatában vannak a lehetőségeknek, és ez meglehetősen találékonyakká teszi őket, amikor problémamegoldásra kerül sor. 

    Az ENTP-k az ötletek emberei. Az felfogóképességüknek köszönhetően mindenütt lehetőségeket látnak. Izgatottá és lelkessé válnak az elképzeléseikkel kapcsolatban, és ezt a lelkesedést képesek másoknak is továbbadni. Ily módon megkapják a látomásaik megvalósításához szükséges támogatást.

    Az ENTP-ket kevésbé érdekli a tettek kivitelezésére irányuló tervek kiagyalása vagy a döntéshozatal, sokkal inkább a lehetőségek és elképzelések „gyártása” foglalkoztatja őket. Ezen elképzelések kivitelezése általában nem erőssége az ENTP-nek. Néhányuk esetében ez kialakít egy olyan szokást, hogy sohasem fejezik be, amibe belekezdenek. Az az ENTP, akinek nem fejlődött ki megfelelően a Gondolkodó oldala, azzal a problémával küzd, hogy lelkesen ugrál elképzelésről elképzelésre anélkül, hogy azokat meg is valósítanák. Az ENTP-nek ügyelnie kell arra, hogy teljesen végiggondolja az elképzeléseit azért, hogy hasznosítani tudja őket. 

    Az ENTP-t a kiegészítő (másodlagos) funkciója, az Introvertált Gondolkodás vezérli a döntéshozatalban. Habár az ENTP-t jobban érdekli az információ szerzés, mint a döntéshozatal, meglehetősen ésszerűek és logikusak a következtetéseik. Amikor az Intuitív meglátásaikra alkalmazzák a Gondolkodást, akkor a végeredmény igen erőteljes lehet. Egy mentálisan fejlett ENTP hihetetlenül látnoki, leleményes és vállalkozó szellemű.

    Az ENTP-k jó társalgók, gyors észjárásúak, és élvezik a másokkal folytatott szóbeli vitákat. Imádnak mindent megvitatni, és időnként akár még a másik oldalra is képesek átállni, pusztán a vita kedvéért. Amikor azonban a saját álláspontjuk mellett kell érvelniük, néha kényelmetlenül érzik magukat, valamint nyersen és hevesen beszélnek.

    Az ENTP személyiségtípust olykor „ügyvéd” típusnak is szokták nevezni. Az ENTP „ügyvéd” gyorsan és pontosan megérti a helyzetet, és objektíven és logikusan jár el az ügyben. A Gondolkodó oldaluk folytán a tetteiket és a döntéseiket egy tárgyilagos szabály vagy törvény gyűjteményre alapozzák. Ha az ENTP egy olyan személyt védene, aki tényleg elkövetett valamilyen bűnt, akkor valószínűleg kihasználná a törvény kiskapuit hogy az ügyfele megússza a büntetést. Ha ezek után megnyerné az ügyet, a tetteit teljesen igazságosnak és a helyzetnek megfelelőnek tartaná, mert minden amit tett törvényes. Az ügyfelük bűnössége vagy ártatlansága sokkal kevésbé számítana. Ha ez a fajta érvelés és gondolkodásmód az ENTP által teljesen ellenőrizetlenül elszabadul, az olyan személyt eredményezhet, akit mások etikátlannak vagy akár tisztességtelennek is tarthatnak. Az ENTP, aki természetéből adódóan nem veszi figyelembe a személyesebb vagy emberi tényezőket a döntéseinél, jobb ha ügyel arra, hogy észrevegye az egyes szituációk szubjektív, személyes oldalát is. Ez egy potenciális probléma az ENTP-k számára. Habár a logikai képességeik erőt és célt kölcsönöznek az ENTP-knek, ezzel egy időben el is szigetelik őket a saját érzéseiktől és más emberektől.

    Az ENTP legkevésbé fejlett területei az Érzékelés és az Érzés. Ha az Érzékelés oldalát hanyagolja, akkor az ENTP hajlamos nem figyelni az életével kapcsolatos részletekre. Ha az Érzés oldalukat hanyagolják el, akkor előfordul, hogy nem tartják túl sokra mások véleményét, vagy túl nyerssé és erőszakossá válnak.

    Nyomás alatt az ENTP elveszítheti a lehetőségek generálásának képességét, és az apró részletek megszállottjává válhat. Ezek a részletek az ENTP számára kiemelkedően fontosnak tűnhetnek, de a valóságban általában lényegtelenek az átfogó kép szempontjából. Általánosságban az ENTP-k vidám látnokok. Nagyon sokra tartják a tudást, és életük nagy részében egy magasabb szintű megértés elérésére törekszenek. A lehetőségek birodalmában élnek, és izgatják őket az elképzelések, a kihívások és a nehézségek. Amikor valamilyen problémával szembesülnek, könnyedén rögtönöznek és állnak elő gyorsan egy újszerű megoldással. Kreatívok, okosak, kíváncsiak és elvontak, az ENTP-knek lehetőségek széles választéka áll a rendelkezésére az életben.

    Stresszkezelési stratégiák:

    • Objektív kontextusban beszéljen másokkal – ne nyomjon a lezárás vagy a döntéshozatal felé
    • Elemezze az eseményeket, és határozza meg a dolgok sorrendjét
    • Olyanokkal lépjen kapcsolatba, akik semleges nézőpontból látják a helyzetet
    • Anélkül vizsgálja a lehetőségeket és a valószínűségeket, hogy prioritást állítana fel, vagy döntést hozna
  • A racionalisták közül általában a Feltaláló ENTP a legnyitottabb a külvilág felé. Ez azért van, mert szeret eldicsekedni az ötleteivel a többi embernek és látni a reakciójukat. Nem szokatlan, ha ezt a típust olyan munkakörben találjuk, ami új ötleteket és emberekkel való kapcsolattartást igényel. ENTP-k találhatók a politikában, az ingatlanfejlesztésben, a reklám, a marketing és a PR területén. Lehetnek kockázatitőke-befektetők, vezetői tanácsadók, sportmenedzserek. Mindaddig, amíg alkalmuk van kitalálni egy új terméket vagy új ismeretet, ragyognak.

    Ahogy Donna mondja: „Azelőtt sosem próbáltunk marsra-szállást légzsákokban pattogva, de megcsináltuk. Vállaltuk a kockázatot, mindent elkövettünk a kockázatok csökkentéséért, és sikerrel jártunk.”

    Ajánlott foglalkozások:

    számítógépes szakértő, nemzetközi kém, tv producer, filozófus, színész, zenei előadóművész, tanácsadó, vadászpilóta, politikus, diplomata, szórakoztató, játék tervezője, bár tulajdonosa, szabadúszó író, kreatív igazgató, stratéga, hírműsorvezető, profi gördeszkás, repülőgép pilóta, képregény művész, főiskolai tanár, magánnyomozó, gépészmérnök, egyetemi tanár, nagykövet, csillagász, kutató, bíró, webfejlesztő, tudós, FBI-ügynök, CIA-ügynök, villamosmérnök

  • Erősségei egy kapcsolatban:

    • Lelkes, feldobott és népszerű
    • Nagyon elragadó tud lenni
    • Kitűnően kommunikál
    • Hihetetlenül érdekli saját maga és kapcsolata fejlődése
    • Laza és rugalmas, könnyű vele kijönni
    • Nagy ötletei vannak, mindig dolgozik valamin
    • Általában ügyesen keres pénzt
    • Nagyon komolyan veszi kapcsolatát és az elköteleződést
    • Képes tovább lépni, ha egy rossz kapcsolatnak vége

    Mint szerelmi partner:

    Az ENTP célja intim kapcsolatában hasonló az élet más területein való céljaihoz: fejlődés és személyes növekedés. Folyamatosan olyan kérdéseket tesz fel magának, mint: Hogy lehetne a kapcsolatot fejleszteni? Merre tart a kapcsolatunk? Fejlődöm ebben a kapcsolatban? Hajlamos új ötleteket kipróbálni, ami szerinte fejleszti a kapcsolatot. Az ENTP általános lelkesedése és jó szándéka általában azt eredményezi, hogy egészséges kapcsolatot képes kialakítani, szeretnek más típusok vele lenni.

    Problémás terület az ENTP számára, hogy nem viszi végig terveit, és az frusztráló lehet a partner számára. Kialakíthat egy "fiú, aki farkast kiáltott" szindrómát a kapcsolatban, azt eredményezve, hogy a partner nem hiszi el, amit az ENTP beígért.

    Egy másik problémás terület lehet a vadságra való hajlama és a kockázatvállalása. A családot kellemetlen anyagi helyzetbe hozhatja.

    Szexualitása:

    Az ENTP lelkes és érdekli őt, hogy mindkét fél elégedett legyen és fejlődhessen a szexben is. Nagyon figyelmes tud lenni, bele tud merülni a szexbe. Inkább a sponteneitást értékeli, mint a betervezett együttléteket, és nagyra értékeli a kalandokat és új ötleteket. Inkább a fizikai élvezetek fontosak számára, mint hogy érzelem kimutatásnak tekintse a szexet.

    Párkapcsolatban az egyes típusok hogy illenek hozzá:

    A legjobb párosítás: ENTP, INTP, INFJ

Általánosságban igaz rájuk:

  • Pragmatikus, szkeptikus, probléma-megoldásra és analízisre koncentrál
  • Értékeli magában, hogy szellemes, független és erős akaratú
  • Racionális a kapcsolataiban, individualizáló szülő és stratégiákat használó vezető
  • Nem temperamentumos, bízik a logikában, célokat akar elérni, keresi a tudást, értékeli a technológiát és arról álmodozik, hogy megfejti hogyan működik a világ

A "racionális" a problémamegoldó temperamentum típus. Mindenféle problémával megbirkózik, vonatkozzon az a komputerekre, természetre, családra stb. Bármilyen rendszer felkelti a kíváncsiságát. Kielemezi, hogyan működik, azért hogy utána rájöhessen, hogyan működhetne jobban. Olyan megoldást próbál találni, amely jól működik a valós világban, de az absztrakt elméletek és a törvényszerűségek még inkább érdeklik. Abszolult pragmatikus a végső cél megtalálásában. Nem érdekli őt, hogy korrekt legyen, a leghatékonyabb megoldás érdekli csak. Bárkit meghallgat, aki tud neki valami hasznosat tanítani, míg figyelmen kívül hagy minden tekintélyt és hagyományt, ami az idejét és energiáját pocsékolná.

A racionális típusnak csillapíthatatlan vágya, hogy elérje céljait. Energiát nem kímélve dolgozik bármilyen projekten, ami épp lefoglalja gondolatait. Szigorúan logikus és független a gondolkodása. Szkeptikus minden elmélettel szemben, még a sajátjaival is, és hisz benne hogy minden akadályt le tud győzni akaraterejével. Gyakran mások hidegnek és távolságtartónak látják őt, de ez valójában nem igaz, csak el van merülve gondolataiban.

A racionális típus nagyon ritka, a lakosság kb. 5-10 %-át teszi ki. De rengeteget tettek már a világ fejlődésért elméleteikkel, új technológiák kifejlesztésével, így nagyon jó hogy köztünk vannak.

Életcéljai:
Megértsen mindent, megkérdőjelezzen bármit, legyenek új elméletei, és a függetlenség
Erősségei:
Megállás nélkül arra törekszik, hogy mindent megértsen, nagyon kiterjedt ezért a tudása, képes érzelemmentesen gondolkodni, nagyon intelligens
Szereti:
Gondolkodást, indoklást, mindent megkérdőjelezni, logikát, struktúrát
Nem szereti:
Rutint, logikátlan utasításokat, a tradíciók és rituálék követését
Amit más típusok nem szeretnek benne:
Irritálhat másokat azzal, hogy olyan ötleteket, elméleteket vesz észre, ami másoknak érdektelen. Hajlamos rá, hogy belesüppedjen a tökéletes válasz, megoldás stb. megtalálásába, ilyenkor minden más irreleváns számára. Néha szándékosan figyelmen kívül hagyja mások kívánságait és aggodalmait. Inkább a saját céljaira összpontosít, nem másokra. Arrogánsnak tűnhet a többi típus számára