Elcsépeltnek tűnhet, de fontos az önismeret és a fejünkben levő határok ismerete az életünkben. Divatos hangoztatni ezt a két fogalmat, ám a gyakorisága helyett inkább a tartalom az igazán lényeges. Az önismeret abban segít, hogy jobban értsük és vállaljuk vágyainkat, határainkat.

Minden újdonság, legyen szó bármilyen apróságról is, egykori határaink átlépését jelentette. Fejlődést hozott, amelyben távolabb merészkedtünk, többet mertünk és tettünk, mint korábban bármikor. Az, hogy mire vágyunk meghatározza azt is, hogy mit keresünk. Kinézet, tulajdonságok, közös élmények, hasonló gondolatok. Ezek mind belőlünk fakadnak, és egy ponton összekapcsolnak a másikkal, létrejön az a közös kis doboz, amibe egyre több minden kerül, és ez által egyre gazdagabbá válik a kapcsolatunk.

Minél jobban ismerjük a bensőnket, minél inkább el tudjuk fogadni mindazt, amit emberként képviselünk, annál tisztább lesz a kép, amikor az értékeinkről, hibáinkról van szó. De a fejlődés is akkor a leghasznosabb, ha a külső hatások és a belső igény együtt jelenik meg, és egymást erősítve építik a személyiséget.

A határok szerepét sokszor félreértik. Létezik ideiglenes és állandó is, de itt sem ilyen egyszerű a helyzet. Visszább is vonulhatunk, kényszerből, vagy észrevétlen továbbléphetünk, aztán falak épülnek, omlanak, sokszor gyakrabban, mint gondolnánk. Mire jó ez az egész mégis, ha ilyen képlékeny? Számos – időnként ellentétes – hatása van a folyamatnak, hiszen dicsőség, győzelem is lehet egy régi félelem elhagyása, máskor pedig egy kudarc vagy csalódás megállásra, mozdulatlanságra ítél minket időlegesen.

Vagy akár hosszú évekre is.

Mégis minden határ nagyon kifejező és pontos jelzője annak, hogy mit gondolunk a világról; mekkora az a tér, amiben mozogni tudunk, miként engedünk be másokat, hol vagyunk rugalmasak, és hol van az a pont, ahol már rég elavult a sorompó, de attól még ott van. A felsorolás akár kérdés is lehetne, és miért is ne? Érdekes válaszokat kap, aki pár percet áldoz bármelyikre.

Az önismeret nem mindig szakemberekhez és kurzusokhoz kapcsolódik; leggyakrabban bátor kérdések csupán, melyeket feltenni és megválaszolni nemcsak félelmetes, de felszabadító is. Miért félelmetes? Nevén nevezve máris veszít az erejéből: kritikus, szembesítő, feltáró, elgondolkodtató, számon kérő. Beszédes szavaink, kifejezéseink vannak arra is, miként hat ránk a folyamat, ha megküzdünk ezekkel a nehézségekkel: tiszta lelkiismeret, ventilláció (szellőztetés), lerakja a terhet, megbékél, rendet tesz, rendezett. Mindez nemcsak egy érzést jelent, de aktív cselekvést is. Ez nem feltétlen fizikai, hanem inkább lelki aktivitást, szellemi cselekvést jelent – időnként mindhárom ugyanolyan fontos lehet.

A lelkünkben zajló folyamatok fontos jellemzője, hogy ott érik a legtöbb kérdés és születik a legtöbb válasz is. Ugyanilyen fontos, hogy ezt képviselni, közölni, átadni is képesek és hajlandók legyünk. Ez több szálon futó folyamat, amellyel nemcsak magunknak, de környezetünknek és kapcsolatainknak (legyenek bármilyen jellegűek) is segítünk. Sokkal tisztábban látszik, mi az, ami jól esik, mi az, amit elviselünk, és hol van az a pont, amit nagyon rövid ideig vagy egyáltalán nem vagyunk képesek tolerálni. A határokat sokan az önzőséggel tekintik egyenértékűnek, hiszen áldozatokat kell időnként hozni, a másik igényei fontosabbak lehetnek, engedünk és meghajlunk más akarat előtt. Nagy a különbség aközött, amikor a másik igényei, utasításai és a kényszerek határozzák meg egy másik ember életét, és aközött, hogy engedünk, meghajlunk, elviselünk valamit egy olyan helyzetben, ahol tudatosan, a körülményeket figyelembe véve mi hozzuk meg azt a döntést. A beleegyezés háttérbe szoríthat minket egy időre, de a túlzás, az önfeladás, a makacsság itt is elkéri az árát idővel.

Hasznos dolog jóban lenni magunkkal, mert az elégedettség, a boldogság mindig visszatérő forrás lehet önmagunk számára. A nehézségek és a terhek nemcsak fájdalmat, hanem lehetőséget is rejtenek magukban. Nem könnyű erőt venni magunkon, de a segítség sokszor különös és váratlan alakban érkezik életünkbe. Minél stabilabbak az alapok, annál több terhet bírunk el, és megsokszorozódik mindazon képességek száma is, amik segítenek kitartani.

Rohan a világ és nem vár az ezernyi teendő? Ha van igényünk és bátorságunk, megtaláljuk azokat a perceket, órákat, ahol foglalkozhatunk a kérdéseinkkel – az erre szánt idő sokszorosát kapjuk vissza teherbírásban és egy elégedettebb élet formájában. Megéri? Számolj magaddal!

A képek forrása: popupcafe.hu, szemleletvaltas.com, ziynetiismailovadurak.files.wordpress.com