Adni jó!

Gyermekként gyakran halljuk a jó tanácsot, miszerint: “Adni jó!”, sőt továbbmegyek: “Adni jobb, mint kapni!”. Persze karácsonykor kevesek mosolya lenne őszinte, ha gondos és szorgos munkával kiválasztott ajándékokért cserébe csak konstatáló, udvarias köszönömöt kapna.

Sok kutatás foglalkozik ezzel a kérdéssel (főleg, ha ajándékozási szezon van, vagyis tél), és ha nem is értenek mindenben egyet, az a tanulság levonható belőlük, hogy szeretünk viszonzást kapni.

Van, aki a kapott dolog értékét nézi, és ez az összehasonlítás alapja. Ez is egy nézőpont.

Van, amikor az számít, hogy gondoltak a másikra, figyelmet, törődést kap. Hogy e mellé egy tárgyat, használati eszközt is, az hab a tortán, de a lényeget a gesztus adja.

Hol az igazság? Ahány ember, annyiféle választ kapni egy ilyen kérdésre, viszont az összefüggésekből sokat lehet tanulni.

Két nagy táborra oszlik a kérdéskörrel foglalkozók csoportja.

Az egyik szerint érdek vezérel mindent és mindenkit. Persze itt nem feltétlenül kicentizett és grammra mért érdekekhez körmeszakadtáig ragaszkodó, galád emberekre kell gondolni elsősorban. Egyszerűen arról van szó, hogy megközelítésükben egy cselekvés, tett mögött – ha nem is tudatosan, de – ott húzódik az az érdek, az a vágy, hogy viszonzást kapjon érte. Nem feltétlenül azonnal, nem ugyanazt, de egyfajta értéket képvisel a cselekvés, ami egy „számlára” kerül. A másik pedig idővel viszonozza, kiegyenlíti ezt. Vagy sem.

Gyakori példa a szülő és gyermeke viszony, ami komoly áldozatokat kívánó kapcsolat, kezdetben főleg a szülő részéről. Viszont ugyanúgy beletartozik a kapott értékek közé a büszkeség, a boldog együttlét, a közös programok öröme, a fejlődés tudata. Ezért nem egyszerű az adás és kapás gondolatköre, mert nem adhatunk konkrét értéket az érzelmi, lelki „ajándékoknak”, valamint senki nem vezet erről pontos könyvelést sem.

A másik vélemény szerint az önzetlenség létezik, érdek és „számolgatás” nélkül is. Mások életét megmentő, másokért életen át tartó áldozatot hozó emberek, elesetteket, arra szorulókat ápoló, gyámolító életek egész sora bizonyítja, hogy itt fizetségről szó sem volt. Az altruizmust alapvetően két feltétel határozza meg. Az első, hogy az adott ember akár saját kárára is segíti a másikat. A második, hogy a genetikai hasonlóság növekedésével (általában: egy családba tartozók) az altruista viselkedés előfordulási aránya is növekszik. Létrejöhet altruizmus rokonsági kapcsolat nélkül is (reciprok altruizmus), de ez ritka, és nem feltétel nélküli. Ha az előnyben részesülő hasonló helyzetben nem viszonozza ezt a viselkedést, akkor a jótevő megszünteti az altruisztikus magatartást.

Látszik, hogy nagyon sok minden múlik az emberi tényezőn. Meddig vagyunk képesek a másikért elmenni, mennyit tudunk és vagyunk hajlandóak eltűrni? Valamint a viszonzás indirekt módon is bekövetkezhet: elégedettség, öröm, elvek megtartása, vagy annak az érzése, hogy jobb emberek vagyunk, ha segítünk. Hiába kötözzük be a saját kezünket, ha nincsen rajta seb; feleslegesen adunk ruhát vagy ételt, ha senki nem veszi el. Ez a másik nélkül nem jöhetne létre, kell valaki, akivel megtehetjük azt a cselekedetet, ami ezt a jutalmat adja.

Érdemes elgondolkodni azon is, hogy milyen hatékonyan képesek a segítők, a jótevők semmibe venni önmagukat és a tettüket is. „Ugyan, ezt bárki megtette volna. Ez semmiség. Nem történt semmi különös”.

Önmagát fosztja ki az, aki lekicsinyli az általa nyújtott segítséget.

Ahogyan időt, energiát fektetett a segítségbe – legyen az bármilyen fajtájú és mértékű –, úgy jogosult a jótevő is a köszönetre és a hálára. Mégha egy hatalmas cég vagy egy magánszemély tudatosan, jó hírének növelésére használ fel egy ilyen akciót vagy eseményt, akkor is azzal az adománnyal segítséget nyújt. Lehet, hogy ennek az erkölcsi értéknek a sokszorosát igyekszik behajtani érte, de az ilyen gyanú inkább árt, mint használ.

Adni, vagy kapni? Nincs konkrét értéke, nem emlékszünk minden apró mozzanatra, mégis érezzük, ha felborul az egyensúly. Van, amikor visszavonulhatunk és következmények nélkül befejezhető az adás. Van, amikor lehet beszélni róla, szóvá tehető az a feszélyező érzés, hogy fogynak a tartalékok. Betegséget is okozhat az, ha valaki csak adni képes, de kapni nem, ahogyan az a helyzet sem szerencsés, ha értéktelennek érzi magát a jót-tevő. Tudunk ezen változtatni? Értéket képvisel minden apróság is, hiszen legtöbbször nincs méricskélés, egy gesztus, egy jó szó is elég, a megfelelő időben átadva.

A képek forrása: varietykc.org, passion4people.org