- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Digitális világ
- Találatok: 4640
Nemcsak az erdei ösvényen hagyunk nyomokat, jeleket magunk után. Vajon mennyire veszélyesek ezek a nyomok és a közösségi oldalak ránk nézve? Mi is az a digitális lábnyom?
Az internet, a virtuális világ még sokak fejében egy komolytalan, következmények nélküli látszatvilágként jelenik meg. Ezzel pedig nem csak a fiatalabb (Y, Z vagy alfa) generáció gondolkodásmódja megy szembe. A nekik – főként a tiniknek, fiatal felnőtteknek – szóló reklámok is kimondják: ami nincs fenn a közösségi oldalon, amit nem dokumentáltál ott, az nem is létezik, meg se történt. A valóság pedig az, hogy a hozzászólások, a kommentek, a feltöltött képek, a rosszindulatú, trágár vagy épp sértő megnyilvánulások megkereshetőek évek múlva is. A digitális lábnyom fogalma azokra a jelekre, adatokra, nyomokra, tartalmakra vonatkozik, amelyek a felhasználó online jelenléte után maradnak. Ugyanis maradnak nyomok, mégpedig sok.
Az online világ egy végtelen és hatalmas méretű raktár, ahonnan nagyon kevés dolgot törölnek, és ami évekkel később is visszaüthet. Nem csak azért, mert mi tettünk valamit, hanem mert mások is írhatnak rólunk, feltölthetnek képeket, videókat. A forrást pedig lemásolják, továbbküldik, lementik, vagyis a felkerülése után az adat törlés esetén sem vész el, csak épp lehet, hogy valaki merevlemezén rejtőzik. Szóval kinek van digitális lábnyoma? Mindenkinek, aki adatokat oszt meg magáról, aki feltölt, keresőket használ.
Veszélyes a digitális világ?
Az egyik legnagyobb botrány a hírességek digitális felhőben tárolt intim, szexuális tartalmú képeinek a megszerzése volt az elmúlt években. Több mint száz – főként amerikai – hírességet, elsősorban nőket érintett ez, és habár a biztonsági rést befoltozták és letöröltették, ahol csak érték, a szellem már kiszabadult a palackból. A „képgyűjtemény” a mai napig fellelhető, megtalálható. Ha valamilyen csoda folytán el is tűnne minden online hivatkozás, sejthetjük, hogy a számítógépek adathordozóin nem ez a helyzet. És így bármikor újra felhasználható, közzé tehető mindez. Ez pedig a bűntett mellett egy párbeszédet is elindított arról, hogy tudatosítsuk, mennyi fontos adatot és személyes tartalmat is bízunk a digitális tároló felületekre önmagukról. De mi történik, ha valaki vissza akar élni mindezzel?
Sokan érvelnek azzal, hogy ezek híres, ismert emberek, a kisember pedig senkit nem érdekel. Az átlagember unalmas, miért kutakodna bárki is, hogy mit csinál, kivel, vagy, hogy épp miket tesz ki magáról a Facebookra. Azt kifelejtik azonban, hogy az itt már idézőjeles „kisember” a környezete iránt is érdeklődik, amiben barátai, ismerősei, idegenek és adott esetben az ellenségek is benne vannak. A kiindulópont pedig a kíváncsiság, rosszabb esetben az ártani akarás és a rossz szándék. Sokan foglalkoznak mostanában azzal, hogy az online felületek miként befolyásolják a kommunikációnkat, az énképünket: vagyis röviden, hogy mennyiben és mennyire változunk meg, ha egy monitor vagy telefonképernyő mögött vagyunk.
Másképp viselkedünk online?
A névvel, arccal felvállalt gyűlölködés, a lenéző, agresszív hozzászólások, „vélemények” mindennaposak. Elég csak végigolvasni, hogy mi zajlik egy-egy hír vagy esemény alatt a kommentároknál és látjuk, olyan ez, mintha elszabadult volna valami félelmetes erő. Vajon amit egy hír, egy kép alá kommentelünk azt élőben, szemtől-szembe is ugyanígy elmondanánk?
Virtuális személyiségünk és viselkedésünk egyfajta kiterjesztett valóságként ugyanúgy hozzánk tartozik, mintha a buszon, munkahelyen, egy boltban vagy kávézóban lennénk. Hiába ülünk monitorok mögött, emberekkel beszélgetünk, emberekről ítélkezünk. Az online tér megváltoztatja a gondolkodásunkat, és személytelenebb volta miatt másként működünk – sokaknak viszont ez fel sem tűnik. Az online személyiség nagyrészt magában foglalja az offline személyiséget is, viszont impulzívabbak, agresszívebbek és türelmetlenebbek vagyunk, hiszen „csak” egy gépet használunk. Kisebb az önkontroll és az impulzuskontroll, vagyis online megvalósítjuk mindazt, amit a köznyelv „ami a szívén, az a száján” jelenségnek nevez. Ezt sokan összekeverik az őszinteséggel, ami persze nem azt jelenti, hogy hazudjunk inkább. De az elvárható minimum kellene legyen, hogy akár kritikáról, akár nem tetszésről van szó, azt kulturált, gyűlölködést nélkülöző módon is meg tudjuk fogalmazni. Persze, ha képesek vagyunk rá, mert legtöbbször úgy tűnik egyáltalán nem.
Online biztonság
Ha biztonságtechnikai oldalról nézzük mindezt, a korábban említett CelebGate botrány és következményei mellett lépjünk eggyel tovább. Jan Krissler nevéhez fűződik az a felfedezés, hogy miként is lehet lemásolni az írisz rajzolatokat és ujjlenyomatokat a nagyfelbontású képekről. Ehhez pedig egy selfie, egy bulikép, egy utazásról feltöltött fotó is elegendő. A „véletlenül” megosztott adatok is ebbe a kategóriába tartoznak. A nyaralás kihirdetése azt az üzenetet is magával hordozhatja, hogy egy hétig senki nem lesz otthon a házban. A rossz beállításoknak köszönhetően pedig erről illetéktelenek is tudomást szerezhetnek. Vagy akár arról is, hogy épp most, vagy holnap este hol szórakozunk, merre járunk.
Ezek persze kiragadott példák, és magukban hordoznak némi paranoiát is. A legjobb, ha tudatosan, a beállításokat tanulmányozva, vagy segítséget kérve mozgunk a digitális világban. Ma már részletes és könnyen érthető pl. a Facebook ezen része is. Többek között beállíthatjuk, hogy ki lássa azt, amit kiposztolunk vagy, hogy a nem kívánatos hozzászólókat miként tudjuk eltávolítani. Ebben is fejlődnünk kell, mivel ezek az oldalak és applikációk nem teszik meg helyettünk. Az alapbeállításaikat nekünk kell ellenőrizni a saját érdekünkben.
Sok vitát generál az a felvetés, hogy mennyire lettünk követhetőek, és mennyi minden tudható rólunk néhány adat alapján. Az extrém kitárulkozás, ahol mindenről kép, bejegyzés készül, felveti annak a kérdését is, hogy a megélésre, a jelenlétre marad-e egyáltalán kapacitásunk. Hiszen ha mindenről a fotókészítés, a bejelentkezés és a hashtag jut eszünkbe, az komolyan befolyásolja azt a folyamatot, ahogy feldolgozzuk és eltároljuk az élményeket és az emlékeket. Vannak, akik kivonultak minden közösségi oldalról és „buta” telefont használnak, mondva, hogy hívni, sms-t küldeni ez is tud, a többire pedig nincs valójában szükség.
A következmények világa
Összességében ugyanahhoz a kérdéshez jutunk vissza sok esetben: gondoljuk át mit osztunk meg magunkról és a tevékenységeinkről. Elterjedt az a vicc is, hogy a közösségi oldalakon mindenki boldog, menő és sikeres, de a valóság bizony nagyon más. Ha pedig félresikerül vagy olyasmi válik közkinccsé aminek nem kellett volna? Nos, vannak már erre specializálódott cégek is, akik a Google keresőjében tisztogatnak, és a találatok rangsorolását átkozmetikázzák. Életmentő vagy épp hazugság? Nemcsak dilemmákat, de kérdéseket is felvet mindez, ami nem csoda, hiszen átmeneti korszakban élünk, mondhatni félúton valamiből valamibe.
Sokan szidják a világ digitális fejlődésének hatásait, azonban a „bezzeg az én időmben” frázis itt is félrevezető. Egyfelől a változás önmagában nem rossz, a fejlesztések pedig egy kényelmesebb, gazdagabb életet is támogathatnak. Az eszközök pedig, ahogyan eddig is, a felhasználóik által fejtik ki hatásukat világra. Rajtunk is múlik, hogy mit tanítunk a következő generációnak, és hogy mennyire épül híd az online és az offline világ között. Mindkettőből meríthetünk, és megvan a maga haszna vagy előnye, de kizárni egyiket sem fogjuk tudni az életünkből. A testünk és az agyunk nem olyan mértékben fejlődik, mint az eszközeink, és sok figyelmeztetést kapunk: lehetünk egyre fejlettebbek, az emberi tényezőt nem hagyhatjuk ki soha. Hiszen önmagunkat veszítenénk el.
A képek forrása: brivo.com, des-madrid.com, thelittlechimpsociety.com, www.bankatfirstnational.com, ec-c.s3-eu-west-1.amazonaws.com
- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Digitális világ
- Találatok: 1200
Szeretjük a könyveket, de ahogy nem mindegy mit, úgy az sem, mennyit olvasunk. Vajon megérné e-book olvasóra váltani? És vajon vannak káros hatásai is a digitális olvasásnak?
Egy korábbi cikkben főként a környezettudatosság és az ökológiai lábnyom kérdését jártuk körbe, most lássuk, milyen hatással van ránk, ha nyomtatott vagy épp digitális módon olvasunk!
Mégsem mindegy?
Az e-könyvek megjelenésekor hatalmas robbanást produkáltak eladásban a piacon, de mostanra visszaesett az érdeklődés, és 2013-as adatok szerint az USA-ban a könyveladások 75%-át a nyomtatott könyvek teszik ki. A korábban említett kérdésre, miszerint a tanulást, az élményt és az információ feldolgozást érinti-e az, hogy mit tartunk a kezünkben a rövid válasz az, hogy igen. A papír alapú könyveknél mind a szövegértésünk, mind az emlékezetünk jobban működik, mintha monitorról, eszközről olvasnánk. Ennek egészen egyszerűen az az oka, hogy más agyi terület aktivizálódik a nyomtatott szövegnél, és más a digitális olvasásnál. Egy szórakoztató irodalomhoz tartozó kötetnél, a könnyedebb témáknál, ahol a beleélés és a történetbe merülés a lényeg, kevésbé feltűnő – de jelen levő – ez a folyamat, viszont itt hasznosak tudnak lenni a sokoldalú és kényelmes e-olvasók, hiszen igazán tanulásról, rendszerezésről és az információk agyunkba véséséről itt kevésbé van szó.
Azonban a monitoron vagy az eszközökön mindenféle zavaró tényezők is felléphetnek, de az információ befogadását és elraktározását is érinti a folyamat, ami az előhívást és a megértést is magában foglalja. Ezért emelik fel sokan a hangjukat a csak online elérhető jegyzetek, tankönyvek és tételek ellen, arról nem is beszélve, hogy a lapozás, a szöveg összevetése, egymás mellé helyezése – habár megoldható – de macerás és lassú egy pdf fájlt, dokumentumot vagy elektronikus eszköz monitorát véve forrásnak. A jegyzetelés, a bejelölés, a kiemelés – vagyis a rendezés és feldolgozás folyamata – ismételten megoldható digitálisan is, de megtöri, és más rendszerbe helyezi az egész tanulási és megértési folyamatot, ezért marad le a nyomtatott könyvek és papírok mögött.
Érdekes felfedezés a haptikus (tapintáshoz kötődő) disszonanciának nevezett folyamat is, vagyis, hogy egy könyvnek súlya, terjedelme, formája, tapintása van, és ez könyvenként eltérő és megkülönböztethető hatással van ránk. Ám mindez elveszik, amikor az e-olvasóban minden könyv ugyanolyan érzetű, legyen szó egy keményborítós Háború és Béke kiadásról, vagy egy alig 100 oldalas verses kötetről.
Röviden összefoglalva számos előnnyel bír mindkét fél, a hátrányaik pedig sok helyen összeérnek. A választ, hogy melyik való inkább nekünk, abban találjuk meg, hogy mire is szeretnénk a könyveket használni és milyen mértékben.
Az e-könyv:
- Kis méretű, könnyű, így kézben tartani sem fárasztó.
- Praktikus és kényelmes, jobban szállítható.
- Sötétben is olvasható, gyorsan visszakereshető és elmenthető belőle, ami kell.
- Gyakorlatilag egy egész könyvtárat magunkkal vihetünk, és online új könyvek nyílhatnak meg előttünk, szinte azonnal.
- A digitális könyvkiadás a kisebb szerzőket, új tehetségeket is támogat a nyomtatott kiadás költségeinek töredékéért.
- Ha sokat olvasunk, és nem cseréljük le 1-2 évente, akkor természetbarátabb megoldás lehet.
A papírkönyv:
- A borító, az illat, a forma és a lapozás élményét adja.
- Nagyon jó ajándék, és a szoba – remélhetőleg nem csak látszat – dísze is lehet.
- Megtartja a benne leírtak értékét, és évtizedekig használható marad.
- Tanulásban, információ feldolgozásban hatékonyabb forma, beleélés, fantázia tekintetében pedig a többi érzékszerv együttes hatása miatt maradandóbb.
- Nyugodtabban alszunk, ha egy nyomtatott könyv az esti társunk; persze a felkavaró, feszültségkeltő történetekre ez nem vonatkozik.
- Ha értékeljük a dedikálásokat, akkor ezt az érvet nem is kell tovább magyarázni.
Tudatos olvasó, tudatos vásárló
Jó tanácsként érdemes átgondolni azt is, hogy a megvett eszközt hány évig tervezzük használni. A kicsit kopottabb, nem „vadiúj” készülék tökéletesen képes ellátni a funkcióját az új széria megjelenése után is. Amennyiben végképp tönkrement, az újrahasznosítás és az ártalmatlanítás lesz a kulcskérdés a környezettudatosság terén. Fontos, hogy a fenntartható forrásból származó nyersanyag, valamint az újrahasznosított papír felhasználásának mértéke is növekedjen, és olyan cégeket támogassunk, akik ezt komolyan veszik. Hasznosak az antikváriumok és egyéb csere-bere oldalak, nemcsak a kötetek árát tekintve, de olyan szempontból is, hogy azt a könyvet már legyártották.
Végezetül érdemes elgondolkodni azon, hogy a tudatosság egyre inkább jelen van az életünk minden területén. Jó, ha ismerjük magunkat, a szokásainkat és azt, miben és miként szeretnénk, hogy az eszközeink minket szolgáljanak. A pillanatnyi öröm és kényelem helyett figyelembe vesszük a nagyobb rendű és a bolygónk egészét érintő változásokat, hatásokat is. Ezzel az öncélú gondolkodástól a gondoskodás felé, az önzőség helyett a törődés irányába mozdulunk. Legyenek a könyvek – ezek a hatalmas értékkel és kimeríthetetlen örömforrással rendelkező tárgyak, társaink mindebben.
A képek forrása: s-media-cache-ak0.pinimg.com, ewaste.org.nz, c1.staticflickr.com
- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Digitális világ
- Találatok: 1635
A hagyományos és az e-könyvek rajongótábora egyaránt nagy, hiszen közös bennük az olvasás szeretete. De vajon melyik oldal a környezetbarátabb?
Az írás, a nyelv és a ránk maradt történelmi dokumentumok, töredékek felbecsülhetetlen értékkel bírnak. Olyan hidat képeznek a múlt-jelen-jövő tengelyén, amely nemcsak a történetünket, de a gondolatainkat, az irányzatokat és a fejlettségünket is megőrzik, közvetítik. Ha pedig szóba kerülnek a könyvek, máris felmerül két fontos kérdés: mennyit olvasunk egy hónapban vagy évben, és vajon milyen formában tesszük ezt. Érdekes adalék, hogy az első magyarországi nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorum (A magyarok krónikája) 544 éve készült el és 10 példányban maradt fenn a mai napig. A Google 2010-es számításai szerint pontosan 129 864 880 könyv volt a világon, vagyis mostanra biztosan átlépte a 130 milliót. A világ legnagyobb könyvtára, a Library of Congress pedig 470 nyelven, 23,892,068 könyvvel rendelkezik.
Milyen árat fizetünk?
Ezek hatalmas számok, de jól megmutatják milyen hatással is van kultúránkra a könyv maga. Sokan kongatták a vészharangokat már a könyvkiadás és az olvasás kapcsán, és úgy tűnik, részigazságok, illetve elfogult vélemények között nehéz igazságot tenni. Másfelől viszont kimondható, hogy egy minőségi és olvasási szokásokat érintő átalakulás is zajlik. Ez pedig főként arról szól, hogy az online tartalmakat és olvasást tekintve az információszerzés kerül fókuszba, összecsipegetett morzsákhoz hasonlóan. A megértés, a mélyebb elemzés, memorizálás és tanulás tekintetében, valamint kikapcsolódás terén viszont a nyomtatott könyvek maradnak az első helyen.
Sokunknak a könyv olyan, mint egy jó barát, akivel bármit meg lehet beszélni, bármiről mesél, és öröm hallgatni. Képes felvidítani, megnyugtatni, elgondolkodtatni, tanítani, és ha éppen az szükséges szembesíteni, tükröt tartani elénk. De vajon mit kezdünk Cicero híres mondásával a digitális korszakban, az e-könyvek idejében?
Egy szoba könyv nélkül olyan, mint a test lélek nélkül.
És annak a lelkével mi a helyzet, akinek könyvek százai, ezrei lapulnak egy e-könyv olvasóban, tenyérnyinél alig több helyet foglalva így a polcon vagy az asztalon?
A könyv-dilemma
A környezetre gyakorolt hatás, az ökológiai lábnyom (vagy a szénlábnyom) tekintetében is komoly viták dúlnak, hogy a hagyományos könyvek vagy a digitális könyvolvasók a szerencsésebbek-e ebből az irányból. Ha számadatokat keresünk, ugyanúgy találhatunk becsléseket, mint ahogy pontos tanulmányokat is. Itt kétfelé kanyarodhatunk el. Az egyik irány az ökológiai dilemma, a környezetünkre, a természetre gyakorolt hatás, vagyis az a kérdés: „zöldebb-e” az elektronikus könyvolvasó vagy sem? A másik kérdés arról szól, hogy az agyunk a memóriánk és összességében a testünk mit szól a digitális formátumhoz, és miért kedveli jobban a tapintható, szagolható, kézzel fogható oldalakat tartalmazó könyveket.
Vegyük alapul azt, hogy egy család háztartásában átlagosan kb. 6-800 könyv van, ami megközelítőleg 1 tonna papírt jelent. Ennek előállításához komoly mennyiségű erőforrás és nyersanyag szükségeltetik, nagyjából: 410 m³ víz, 1700 kg fa, 720 kWh energia, emellett pedig mészkő, klór és kén. Ha Magyarországot tekintve szeretnénk mindebbe belegondolni, a teljes könyvforgalom kb. 45 milliárd Ft/év, aminek legnagyobb részén – a tudományos és az ismeretterjesztő könyvek mellett – a szépirodalmi alkotások osztoznak, és hozzávetőleg 12-14000 könyv jelenik meg évente. Ilyen mértékben is gondolkodhatunk, hiszen nem egy könyv sorsa a tét, hanem egy bolygóé.
Valóban környezetbarát?
Gyakran hangoztatott nézet, hogy az e-könyv olvasó környezetbarát, hiszen egyetlen fát sem kellett kivágni érte. Ez a gondolatmenet azért is hibás, mert számos egyéb hatást és összetevőt kihagy. Nick Moranaz, az Oxford University Press korábbi munkatársa cikkében arról értekezik, hogy egy e-olvasó előállítása, tárolása, kiszállítása (esetleges javítása) csak az első lépés. Az eszköz emellett folyamatos feltöltést is igényel, valamint szükség lehet egyéb eszközökre is, hogy az elektronikus formátumú könyvet letöltsük, átmásoljuk. Vagyis a számítógép vagy az okostelefon is bekerül a képbe. Emellett egy háztartásban több olvasó is lehet, ezáltal is növelve a környezetre gyakorolt hatását. Vagyis egyetlen e-könyv olvasó nagyjából 100 papírkönyvnek felel meg, ha az üzemben tartását és az elkészítéséhez kapcsolódó költségeket is beleszámoljuk.
Hulladék vagy haladás
A digitális eszközök élettartama jó esetben 2 év (gyakran még ennyi sem), újrahasznosításuk pedig meglehetősen problémás. Vagyis a kukában végzik mérgező e-hulladékként, akkor is, ha még üzemképes, jól működik. Mert itt az új, frissebb, még többet tudó vagy egyszerűen csak a sorozatban egy számmal előrébb tartó eszköz. A világ pedig azon munkálkodik, hogy a legújabb, a legjobb kelljen nekünk, hiszen az „elavult” tavalyi eszköz már a múlté. És ugyanezt az üzenetet kaptuk meg a „kidobandó” tárgy megvételekor tavaly is, és ezt fogjuk jövőre is. Nagyjából 5 év alatt lehetne egyenlőségjelet húzni a nyomtatott könyv és az elektromos könyvolvasó között terhelés tekintetében. Ennyi idő alatt azonban már újabb kütyüt vásároltunk, és lehet nem csak magunknak. Több tucat olvasó márka van a piacon, de a mutatók szerint az Amazon (a Kindle forgalmazója) és az Apple legalább 1 millió eszközt adott el hetente.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a nyomtatott könyv gyártása ne hagyna komoly ökológiai lábnyomot maga után. Az előállítás igen, de a használat már nem. A könyv nem „eszik” erőforrásokat és – ha végigtekintünk egy antikváriumban – évtizedekig őrzi a benne foglaltakat. Ilyen formában bármikor újra felhasználható. Problémát esetleg az jelenthet, ha egy kedves kötetünk újrakiadása gyönyörűen kinéző, új borítóval bír, netán valami kis extrát is tartalmaz. Ilyenkor elgondolkodik az ember a cserén, de a régebbi példány ettől még ajándékozható, eladható marad. Vagyis nagyrészt rajtunk múlik az eszközeink és a könyveink sorsa is, legyen szó bármelyik formátumról. És a döntéseink a környezetünkre is hatással vannak. Jobb, ha fellebben a fátyol, és tisztázzuk magunkban: a könyveink nem csak a lapjaikkal és történeteikkel tanítanak minket, de a sorsukkal is.
A képek forrása: hdwallpaperpics.org, theecoguide.org, img.buzzfeed.com
- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Digitális világ
- Találatok: 4402
Séta, utazás, de álldogálás közben is gyakran érezzük a lábunknál azt az ismerős bizsergést. Valami történt! És nem a testünkre gondolunk először, hanem a zsebben lapuló okostelefonra, amely így jelezte, hogy üzenet, értesítés – tehát valami fontos – érkezett. Muszáj azonnal kideríteni mi is történt a virtuális világban az elmúlt 5 percben, tehát elővarázsoljuk a készüléket, majd csalódottan konstatáljuk: téves a riasztás. Magadra ismersz?
Ha szóba kerülnek az érzékszerveink, akkor biztosan fel tudunk sorolni legalább négyet. Amiről leggyakrabban elfeledkezünk, az a bőrünk, ami a legnagyobb kiterjedésű érzékszervünk. A segítségével érezzük a hőmérséklet változását, a fájdalmat és a nyomást is. Figyelmeztetnie kell minket az érintésekre, amik erősségüktől függően kellemesek, de akár veszélyesek is lehetnek, a lényeg viszont, hogy jelenéssel bírnak, információtartalmuk van, és segítenek eligazodni a világban. Nem véletlen, hogy az eszközeink is az érzékszerveink által lépnek kapcsolatba velünk. A leggyakoribb esetben halljuk a telefoncsörgést, vagy a csipogást, ami egy üzenetet, e-mailt jelez. Különböző színű és gyakoriságú villogások és egyéb fényjelek igazítanak el minket abban, hogy miféle információcsomag is érkezett a készülékre, amíg nem figyeltünk. Ha a hangot és a fényjeleket is kikapcsoljuk – vagy éppen a zsebünkben van a készülék – akkor a vibráció, vagyis a rezgés marad, mint utolsó lehetőség a jelzésre.
Neked is “csörgött” a zsebed?
Nem csoda, hogy gyakran a zsebünkhöz kapunk, vagy megállunk egy pillanatra azt figyelve, jól érezzük-e, hogy jelez a telefonunk. Megszoktuk, hogy így „üzen” nekünk a világ. Az esetek nagy részében igazunk van, elér minket a hívás, hozzájutunk az új információkhoz, de jó párszor csak azt konstatálhatjuk, hogy téves a riasztás. Az emberek több mint 90%-a találkozott már ezzel a furcsasággal, viszont csak ritka esetben válik valóban zavaróvá.
A fantomvibrálás – merthogy neve is van – viszonylag újkeletű. Érdekes módon a jelenséget először egy képregényben írták le 1996-ban, a személyi hívókhoz kötve az élményt. Maga a kifejezés elsőként fantomrezgés szindrómaként 2003-ban jelent meg Robert D. Jones tollából, egy New Pittsburgh-i újságban és a „mindig online társadalom” kérdését is feszegeti. 14 évvel később láthatjuk, hogy a digitális eszközök térhódítása hová jutott, mennyire mindennapjaink – és majd minden percünk– részévé váltak. Az eszköz továbbra is egy tárgy, amit emberek készítenek és emberek használnak. A hozzájuk kapcsolódó viselkedések, szorongások és szokások is emberi „kéz” alkotta szituációk, így nem csoda, ha komolyabb figyelmet kapott a jelenség kutatása is az elmúlt években.
Amikor a lélek is rezeg
Igencsak eltérő válaszokat találtak az eddigi kutatások a jelenség eredetét vizsgálva. Van, aki szerint a zsebben hordott telefonok a test részévé válnak – akár csak a szemüvegünk – és így egy izomrándulás, vagy a telefon arrébb csúszása, nekünk nyomódása is jelzésnek tűnhet, valójában azonban csak hallucináció. Egy másik kutatás a szorongás egy jeleként értelmezi a fantomvibrálás jelenségét, és a kötődési mintázatunk alapján véli megtalálni a választ. Az elkerülő kötődésű személyiségek így kevésbé érzékenyek erre a jelenségre, a magas kötődési szorongású személyiségűek viszont sokkal inkább hajlamosak a fantomvibrálás megtapasztalására. Egy eltérő megközelítés viszont a szorongás és a depresszió mértékével kötötte össze a fantomvibráció mértékét: minél magasabb értéket értek el a vizsgált személyek a Beck teszteken, annál valószínűbb és gyakoribb volt, hogy olyankor is érezték az eszköz jelzését, amikor az valójában nem is rezgett.
Az átlagember számára, aki nem tölt ki teszteket naponta és a pszichológiai profilját sem hordja magánál egy jegyzettömbben, a legvalószínűbb magyarázat a korábban felvetett „állandóan online” jelenségből és némi neurobiológiai magyarázatból fakad. Az úgynevezett szürke hétköznapokban, az unalmas és mindennapi percekben joggal örülünk valami érdekes, izgalmas, új ingernek. Még egy fantomvibrálásnak is. Ha azonban ez a keresés kényszeressé válik, egyfajta állandó menekülési útvonalként és megoldásként épül be a napjainkba, akkor már az eszköz diktál. Az új ingerek dopamint szabadítanak fel a szervezetben, ami egyfelől élvezetet, örömet stimulál, másfelől eképpen motivál arra, hogy a cselekedetet ismét végrehajtsuk. Alapvetően a túléléshez kötődik, mivel az étkezés, a szex, a szerelem a leginkább jutalmazott dolgok, azonban olyan semleges cselekedeteket is jutalmazhat az agyunk, melyekhez örömérzetet társít. Például a telefon 5 percenkénti ellenőrzését. Vagy azt a hamis örömet, amit a fantomrezgés okoz. Ha pedig nincs újdonság, nincs új inger, egyfajta sóvárgás marad bennünk.
Le ne maradj valamiről!
Mindez erősen kötődik egy olyan jelenséghez, amit a lemaradás félelmének hívnak (FoMO – Fear of Missing Out). Itt nem csak arról van szó, hogy valami újdonságról lemaradunk. Felmerül annak a lehetősége is, hogy elszalasztunk lehetőségeket, nem reagálunk elég gyorsan, ellenszenvet váltunk ki a „távolmaradással” és a „csendben maradással”, mivel csak későn veszünk észre valamit. Douglas Rushkoff jelensokknak nevezi ezt a jelenséget, ahol a mostban történik minden és a világ is azt várja, hogy eszerint reagáljunk és éljünk. Igaz ugyan, hogy a reakcióink is elkésettek, hiszen már megtörtént dolgokat kapunk csak meg friss hírként, a folyamatos utolérés és felzárkózás, a „képben levés” viszont feszültséget, szorongást és frusztrációt szül csak. Vagyis inkább kapunk oda feleslegesen a zsebünkhöz, jót mosolyogva magunkon és a hallucináción, mert még mindig jobban megéri a fantomvibráció érzése, mintha valami „fontosról” lemaradnánk.
Ez a fiatalokat, a serdülőket még inkább érinti, hiszen olyan hirdetésekkel is találkozni, amik azt harsogják: ha nincsen feltöltve a netre, nem is történt meg, ha nem vagy online, nem is létezel! Ezek valós hirdetések, valós üzenetek, a tartalmuk következményeiről és hatásairól erősen kétlem, hogy komolyabb tanulmány készült volna azokban az irodákban, ahol mosolyogva veregették egymást hátba a „szakemberek”, akik a sikeres kampány utáni dicséreteket hallgatták az értekezleten. Ha csak a fogyasztás a lényeg, ott az ember is termék, a lelke és egészsége számokra, lájkokra, gazdasági grafikonokra váltható.
A másokhoz való kapcsolódás, a szociális élet rezdüléseire való reagálás nagyon is szükséges és hasznos része az életünknek. Ha az egyensúlyt keressük, annak jó része rajtunk fog múlni. Ki máson? Egyre több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az eszközök kikapcsolása, lenémítása (igen a rezgések is) pozitív hatással van a teljesítményre. Fókuszáltabbak vagyunk és produktívabbak. A kávézásokat, beszélgetéseket megzavaró csilingelések, rezgések is elvonják a figyelmet, és hacsak valóban nem fontos dologról van szó, jobb nélkülük.
A széttördelt, állandóan megzavart és a figyelmet ide-oda rángató beszélgetésből nehezen lesz bensőséges társalgás vagy intim minőségi idő. A mindenhová begyűrűző technológia nem fog visszább húzódni, a kényelmes, gyors lehetőségeiről pedig nem szeretnénk lemondani. Tanuljuk meg kezelni is az eszközeinket, és ne csak a nyomógombok, applikációk és funkciók terén! Kapjon figyelmet az is, hogy érezzük magunkat, és mások hogyan érzik magukat a társaságunkban. A villogások és csipogások helyett a másik ember hangja és az arcának rezdülései töltsék ki a látóterünket. Közeledjünk az emberhez, mert végül jelen sem kell majd lennünk, a két eszköz megbeszéli, amit kell. Aztán velünk is tudatják mire jutottak, mi loholhatunk a következmények után: magányosan és állandó késésben.
A képek forrása: pinterest.com, gizmodo.in, minful.org, mshcdn.com,