Barion Pixel

Hátborzongató tud lenni az a szembesülés, hogy az emberi viselkedés az online térben is ugyanolyan. Az eszközök mások, a technológia megváltoztat pár apróságot, de a lényeg ugyanaz marad. Jut eszembe: a te telefonodba belenézhetne a párod vagy a barátaid?

Szeretem azt az érzést, amikor a meglepetés erejével találnak meg alkotások. Hiába van egy előzetes elképzelésem, egy történetvázlat, ahogy elsötétül a terem, még nagyjából egy, másfél órának kell eltelnie, mire kiderül, milyen is valójában az a film, amit kinéztem magamnak. Az őszinteség pedig a Teljesen idegenek központi témája. Nem is filozofálja túl, egyfajta abszolút igazságot keresve, és szó sincs arról, hogy nézőpont kérdése lenne a valóság. Azaz egy tekintetben mégis: mennyit tudunk legjobb barátainkról, és mit titkolunk még előttük is?

Provokatív az a kérdés, hogy mennyi hazugság fér bele egy több évtizedes barátságba? És emellett jogos is? Egy baráti társaság vacsorával ünnepli meg a holdfogyatkozást, finom ételekkel, borral, és rengeteg beszélgetnivalóval. Ez a terv. Az, hogy egy olasz nagyvárosban járunk majdnem mellékes, hiszen bárhol játszódhatna a film. Bármely város, bármely társaság alkalmas lenne szereplőnek, hiszen a bizalom, a titkolózás és a rejtegetnivaló nem ország vagy nyelvfüggő.

Vajon az alapötlet egyszerűsége vagy épp a komplexitása rejti magában azt, hogy működik? Hiszen annyiról van csupán szó, hogy az okostelefonjaink sokat tudnak rólunk. Hol jártunk, hol kapcsolódtunk fel a wi-fire. Milyen információra kerestünk rá. És persze ott vannak az e-mailek smsek, a tárolt fotók, telefonszámok is. Mindez a rengeteg információ a kis műanyag dobozva zárva kísér minket nap, mint nap. A munkahelyen, otthon és vendégségben is. Nyomokat hagyunk, gyűjtögetünk, tárolunk és reagálunk. Ha belegondolnánk egy percre, vajon hány olyan kép, telefonszám vagy e-mail van a birtokunkban, amit nem szeretnénk, ha más tudna? Vagy, hogy egyvalaki ne tudjon róla? Kiderül, ha az esti vendégség alatt azt játsszuk, hogy mindenki kiteszi a telefonját az asztalra, és minden hívást kihangosítva vesz fel. De itt még nincs vége. Az e-maileket felolvassa, az smseket és a chat üzeneteket is. Ha pedig képet vagy más egyebet kap, azt mindenkinek megmutatja. Aki arra gondol, hogy ebből komoly katasztrófa sülhet ki, az helyes úton jár. Mert mindez nemcsak a többiekkel való szembenézésről és a megnyílásról szól. Ez már olyan meztelenség és kitárulkozás, ahol egyetlen apró részlet sem marad árnyékban.

A Teljesen idegenek nem ítélkezik, csak tükröt mutat: ilyen az ember és a technológia is csak egy eszköz. Fejlett, azonnal elérhető és villámgyors digitális világunkban ugyanúgy belekeveredünk a megcsalásba, a munkahelyi afférokba, eltitkolt testi és pszichés betegségek kísérik mindennapjainkat. Mindez pedig elővigyázatossá tesz, különféle védműveket és rendszereket dolgozunk ki arra, hogy a rend látszata mégis megmaradjon. A telefonszám egy kollegánké, a kapott képeket, e-maileket úgyis csak mi olvassuk el. A chatbeszélgetéseinkhez pedig senkinek semmi köze. És ha hirtelen az ellenkezőjére fordul mindez? Hogyan éreznénk magunkat, ha nyitott könyvvé válna az online életünk?

A privát szféra, mindazok a csak ránk tartozó magánlevelezések, beszélgetések és információk persze nem feltétlenül szólnak hűtlenségről, a másik háta mögötti döntésekről és elhallgatott dolgokról. Létezik, és kell is, hogy legyen olyan szegmense az életünknek, ami csak ránk tartozik. A bizalmat nem az állandó ellenőrizgetés és a teljes transzparencia adja meg egy kapcsolatban. Ez egyéni felelősség és megelőlegezett bizalom kérdése is. Emberi eltévelyedésekkel, kicsinyes és ostoba megoldásokkal jár a létezés egyik oldala. Belátással, őszinteséggel a másik. Ezek arányairól pedig senki más nem dönthet helyettünk, ha rólunk van szó.

Ajánljuk:

  • az emberi lélek iránt érdeklődőknek
  • a drámai fordulatokat kedvelőknek
  • azoknak, akik szeretnek izgalmas társadalmi kérdéseken gondolkodni.

Nem ajánljuk:

  • ha nem szereted az őszinteséget
  • ha nincs kedved emberi kapcsolatokról gondolkodni
  • ha nincsen okostelefonod.