Miből tudhatjuk, hogy olyan változás közeleg felénk, ami az egész életünket alapjaiban fogja megváltoztatni? Nem tudhatjuk. Bekövetkezik, és onnantól nem gondolhatjuk vagy láthatjuk úgy a dolgokat, mint előtte – ha nem akarunk hazudni magunknak.

A 23. Titanic Filmfesztiválon jártunk, és az Experimenter című húsbavágó alkotás vetítéséről hoztunk élménybeszámolót. A film igaz történetet dolgoz fel, egy viselkedéskutatás keretei közt zajlott, sokat vitatott csoportos kísérletet, amelyben a résztvevőknek utasításra áramütéssel kell másoknak szenvedést okozniuk.

A háborús bűnös Adolf Eichmann tárgyalásának kezdetétől számított harmadik hónapban, 1961 júliusában Stanley Milgram megkezdte a Yale Egyetem alagsorában máig is gyakran emlegetett kutatását. A kísérlet kulcskérdése a tekintélyszemélynek való engedelmeskedés, valamint a személyes felelősség felismerése és az utasítás megtagadásának felmerülése volt. A világháború borzalmai, a népirtások, a holokauszt mind ugyanazt a kérdést vetette fel: hogyan egyezhettek ebbe bele az emberek? Hogyan támogathatták ezt? Csupán parancsot teljesítettek, vagy maguk is bűnrészesek voltak engedelmességük miatt?

Milgram pszichiátereket, pszichológus hallgatókat és számos kollégáját is megkérdezte, mit jósolnak kísérlete eredményeképp. Mind azt állították, hogy a rengeteg ember közül jó, ha egy-egy olyat találnak majd, aki – a biztosan halálos dózisig – végigcsinálja a kísérletet. Milgram is ezen a véleményen volt. A kísérletben részt vevő „tanárok” adták az utasításokat és büntettek, míg a „tanuló”, aki egy színész volt, egy előre pontosan megkoreografált szerepet játszott el. 150 és 300 Volt feszültség között a színész fájdalomkiáltásokat, nyögéseket hallatott, majd a kísérlet abbahagyását és a szabadon engedését követelte, aztán a 300 voltos áramütések „elszenvedése” után csendben maradt, a kérdésekre sem reagált. A válasz megtagadása viszont ugyanúgy rossz válasznak minősült, úgyhogy a büntetés járt érte.

Minden „tanító” produkált stressz tüneteket: káromkodás, remegés, dadogás, izzadás, hezitálás, az ajkak harapdálása, az arc eltakarása, körömrágás, és sokuk ellenkezett is persze. Mindezek mellett az első 40 fő közül 65% jutott el a 450 voltos, legnagyobb büntetést jelentő dózisig. Ha a Yale egyetemhez képest egy lerobbant irodában ismételték meg a kísérletet, némiképp csökkent ez az arány, de nem sokkal. Ha csak nőkből álló csoportot vizsgáltak, az eredmények nagyon minimális eltéréssel ugyanazok voltak. Későbbi, az USA-ban végzett ismétlések során az engedelmesség átlagosan 61% volt, a világ más részein 66%.

Szemléltető eszköz csupán a filmben, de fontos elem, hogy az egyik olyan „tanító”, aki megtagadta a kísérlet folytatásában való részvételt villanyszerelő volt. Ismerte az áramütéseket, maga is többször átélte már. A személyes tapasztalat volt tehát az egyik, ami megállásra késztette az embereket.

Ahogy haladtak a kísérlettel, változtattak a forgatókönyvön is. Volt, hogy egy vastag bőrkesztyűvel védett kézzel kellett a „tanuló” kezét egy fémlaphoz nyomni, hogy megkapja a büntető áramütést. Itt, a közelség és a személyes érintettség lehetett az oka, hogy a résztvevők 30%-a fejezte csak be a kísérletet. Volt, hogy színész instrukciói szerint se fájdalomkiáltást, sem ellenkezést nem hallott a „tanító”, csak azt, hogy a falon átdörömböl az épp megbüntetett alany.

Van még két érdekesség a kutatással kapcsolatban. Az egyik, hogy akik nem voltak hajlandóak folytatni, azok egyike se ellenőrizte a „tanuló” egészségügyi állapotát, valamint a kísérlet leállítását sem követelték, de mindez az egész csoportra is igaz volt, mind a 780 emberre. A másik pedig, hogy a 2006-os ismétlés során az eredeti kísérlethez képest néhány százalékkal született csak jobb eredmény. A felvetés az volt, hogy a 60-as évekhez képest az emberek másképp viszonyulnak majd a felelősség és az engedelmesség kérdéséhez, mint jó fél évszázaddal korábban. Nem így lett.

Az élet csak visszafelé érthető meg, de előrefelé kell élni.
(Søren Kierkegaard)

A forgatókönyv egyaránt követi a kísérlettel töltött éveket és az ezt követő időszakot, ami rengeteg kritikát, etikai kifogást hozott. Milgram (Peter Sarsgaard) gondolatai, az előzmények, kortársai és a kritikusai is szerepet kapnak a történet során. Ehhez számos ponton kapcsolódik magánélete, feleségével, Alexandra “Sasha” Milgrammel (Winona Ryder) való megismerkedése. A történet epizodikus váltásokkal, visszaemlékezésekkel, hiteles rádió- és TV-adásokkal gazdagítja a filmet, ezáltal repítve minket a 60-as, 70-es évekbe, ahol Milgram egyszerre főszereplő, narrátor és összegző is. Érdekes önéletrajzi film az Experimenter, a legnagyobb részét mégis Milgram szakmai munkája és annak következményei teszik ki. E köré van felépítve az egész életrajz, ahol említésre kerül rengeteg apróbb és nagyobb esemény, emlék és utalás is.

A meg nem értettség és a küzdelem érdekes színezetet ad az egész alkotásnak, és azzal a kérdéssel foglalkozik végig, ami az első perctől ott lebeg a fejünk fölött: Miből tudhatjuk, hogy olyan változás közeleg felénk, ami az egész életünket alapjaiban fogja megváltoztatni?

A képek forrása: bloggingbycinemalight.blogspot.hu, fatmovieguy.com, courtstreetstories.com, bluray.com, 4.bp.blogspot.com