Borongós, az egymásra találás csodáját és az elvesztés fájdalmát ötvöző művészfilm az érzelmek és döntések táncáról: ez a Porto.
Az ellentétek vajon tényleg vonzzák egymást? Vagy ezzel hitegetjük magunkat, és a kezdeti rózsaszín felhőn át nézve a másikat, bármit elfogadunk, ha vele kapcsolatos? A Porto első kérdése ez is lehetne, hiszen nehéz megérteni, hogy a sodródó, bármilyen munkát elvállaló Jake (Anton Yelchin) és az ambiciózus, régésznek tanuló Mati (Lucie Lucas) hogyan is találhat egymásra. Az idővonalban ide-oda ugrál a film, és már az elején tudható: ez nem egy tipikus romantikus történet. Az egymásra találás nem vált át hosszú boldog időszakba, és ezután pláne nem a „boldogan éltek” időszak következik. Még a női főszereplő számára sem.
Gabe Klinger filmje több szempontból is emléket állít. Egyfelől a Porto a tragikusan fiatalon elhunyt Anton Yelchin utolsó szerepe volt. Másfelől – lelki értelemben –, a mulandóság és a pillanat csodájának érzékeny példája. Az élet azon törvényének, hogy a döntéseinket magunkkal visszük, annak minden véglegességével együtt.
Bárhogy is legyen – nézzünk magunkba őszintén –, nem tudnánk ellenállni a pillanat elsöprő erejének. A tekintetek találkozása, az a megfoghatatlan valami, ami vonz a másikhoz, nem söpörhető le a lelkünkről. Olyan ez, mint a zuhanás. Egyre gyorsabb, egyre szédítőbb, és a földet érésre senki nem gondol. A becsapódás fájdalma zökkent vissza a mulandóságba mindenkit, bárhogy is döntött.
Szeretem azt, ami velünk történik (?)
A döntések lehetősége a film másik kulcskérdése.
És nem egyszerű igen vagy nem dilemmáról van itt szó. Azonnal felmerül a kérdés: van jó döntés? Vagy minden döntés a körülmények függvénye, és úgyis meg lesz a maga következménye? Ezt a vonalat főként Mati személyesíti meg, aki két világ között lebeg.
Az elsöprő szenvedély, a megértettség és az elfogadás mellett a másik oldalon ott van a biztos jövő és a kiszámítható élet. A lélektan pozitív oldalával foglalkozó kutatások is feltették már azt a kérdést, hogy az elégedettség, vagy a boldogság számít igazán. Vagy mit értünk egyáltalán ez alatt? Amikor döntést hozunk ritkán tudjuk felmérni teljes egészében merre is tartunk. Események és más emberek is részei, ezért az ő kiszámíthatatlanságuk nem tehető semmissé. Az érme két oldalán ott van, hogy elindulunk valami felé, de ahogy mindez változik, mi is változunk vele együtt.
És mint az élet velejárója ott van a félelem és a biztonságra törekvés. Stabilitást akarunk, biztonságot magunk és szeretteink körül. Amikor bekapcsol a racionális gondolkodás, akkor döntést kell hoznunk – a sodródás és a lebegés már nem könnyed és örömteli. Ijesztő, kézzel foghatatlan köddé vált, amiben a vágyaink és a céljaink is elveszni látszanak.
Nagyon érzékenyen mutatja be a Porto a biztonságra törekvés, a kiszámíthatóság tragédiáját. Lerántja a leplet a szenvedély és az elementáris erejű egymásra találás halandóságáról, és ezt mi is jól tudjuk. Mindannyian találkoztunk már vele vagy így, vagy úgy. Mégis reménykedünk, hogy ez a történet majd más lesz. Mi majd kivételt képezünk a szabály alól. És néha ez meg is történik. De leggyakrabban esendő, fájó lelkű emberként megyünk tovább. A rossz emlékek idővel a múlt homályába vesznek, a szép pedig megmarad. Hogy egyszer olyan is jutott nekünk, átélhettük, ha csak rövid időre is. És így is megérte, minden pillanata.
"Reménykedünk, hogy ez a történet majd más lesz."
Ajánljuk:
- A romantika kedvelőinek
- A lélek rejtelmeit kutatóknak
- Azoknak, akik szeretik az esendő karaktereket
Nem ajánljuk:
- Az akció és kalandfilmek kedvelőinek
- Azoknak, akik jól végződő szerelmi történetre vágynak
- Ha nem rég szakítottál
A képek forrása: mozinet.hu