Barion Pixel

Az 1995-től 2001-ig tartó internet boom nem csak a világhálóhoz kapcsolódó emberek számát növelte meg ugrásszerűen, de hatalmas lendületet adott a honlapok, az online vásárlás, a chatszobák és egyéb digitális felületek elterjedésének is. Emellett olyan változások előszelét lehetett érezni, amit – mára már tudjuk – alapvetően változtatták meg a hétköznapokat, a kommunikációnkat és azt, ahogyan egymással kapcsolatba lépünk. A Facebook 2003-2004-es indulása után szinte egyeduralkodónak számított az Instagram 2010-es megszületéséig, bár pont egy itthoni példa, az iWiW magyar közösségi weboldal volt az, ami konkurenciát és hasonló szolgáltatást kínált. Az alapvető elképzelés mindegyik közösségi felületen az volt, – és elméletileg még ma is az – hogy az embereket közelebb hozza egymáshoz, támogató közösségek alakulhassanak ki és véleményeket, nézőpontokat lehessen megosztani. Ha viszont felidézzük az egyik online bölcsességet, miszerint: „Ne olvasd el a hozzászólásokat!” akkor sejthetjük, hogy valahol homok került a fogaskerekek közé. De mi vagyunk a hibásak, vagy a technológia? Miért olyan végletes az online világ, ahol kedves történeteket, rémhíreket, cuki macskás videókat és bántalmazásokról készült felvételeket ugyanúgy találhatunk?

Így hat ránk a digitális világ

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az online és az offline világ között szinte semmi különbség nincsen. Hogy a viselkedésünk, a kommunikációnk és a személyiségünk mindkét felületen szinte ugyanaz, hiszen én magam sétálok az utcán vagy ülök le a számítógép elé – miért lenne változás?

John Suler, amerikai pszichológus, író, 2004-ben publikálta először azt a tanulmányt, ami arra hívta fel a figyelmet, hogy az online világban számos olyan komoly hatás ér minket, aminek nem vagyunk tudatában. Ez pedig azt is jelenti, hogy a viselkedésünket, érzelmeinket, hozzáállásunkat olyan „láthatatlan” erők mozgatják, amelyek ellenőrzés nélkül csúsznak át a szűrőinken, ha képernyőn keresztül kommunikálunk vagy ebben a közegben mozgunk. Ezt a szakirodalom online gátlásvesztés hatásnak (Online Disinhibition Effect) nevezi és több összetevője is van:

Anonimitás – Online nem kötelező a saját nevünket használni és olyan fotót töltünk fel a fiókunkhoz vagy az avatárunkhoz, amilyet csak szeretnénk. Ez azzal jár, hogy elrejthetjük a személyazonosságunkat, életkorunkat, nemünket is akár és beazonosíthatatlanok maradunk a laikusok felé.

Felelősség hárítása – Az előbb leírt „láthatatlanság” egyenes következménye, hogy olyasmit is megengedünk magunknak, mind viselkedés vagy hozzászólás, szóhasználat szempontjából, amit élőben nem tennénk meg, hiszen nem számítunk felelősségre vonásra vagy következményre.

Sebezhetetlenség érzése – Hasonlóan az előző ponthoz, itt is arról van szó, hogy úgy érezzük nem kerülhetünk bajba, ránk nem vonatkoznak a következmények. Információ hiányában senki nem mutathat ránk mint tettesre vagy elkövetőre, bármiféle súlyos vagy agresszív viselkedésről (pl. gyűlöletbeszéd, online zaklatás, szexting) is legyen szó.

Dehumanizáció – Képernyőn keresztül hajlamosak vagyunk arra, hogy a másik embert, akivel kommunikálunk vagy akire reagálunk ne tekintsük élő, lélegző, érző emberi lénynek.

Az érzelmi fékek gyengülése – Sokkal kevésbé vagyunk képesek uralkodni az érzelmeinken online, és ez főként az agresszív, bántó, destruktív ol dalunkra igaz. Könnyebben csúszunk bele egy személyeskedésig, fenyegetésig fajuló vitába és hamarabb adunk engedélyt magunknak arra is, hogy trágár, gyűlölködő szavakat vágjunk a másik ember fejéhez, mintha mindez élőben történne.

Csökken az empátia – Az online közegben nemcsak, hogy nem érzékeljük élő emberként a másikat, de a testbeszédét, a hanglejtését, a mikromimikáját sem látjuk sokszor, ahogy azt sem, hogy a szavaink, tetteink milyen hatással vannak rá. Így az empatikus készségünk is sokkal kevésbé lép működésbe, de azt is megfigyelték, hogy egyéb okok mellett, a túl sok képernyőidő az empátiás készség alapszintjét is csökkentette 2000 és 2009 között -48%-kal), főként tinédzserek és fiatal felnőttek körében.

Aszinkron kommunikáció – Élő beszéd során néhány másodperces eltéréssel kommunikálunk, de a beszélgetés fonala folytonos és tudjuk, mikor értünk a végére. Online bármikor reagálhatnak egy hozzászóláshoz, akkor is ha hetekkel vagy akár évekkel ezelőtt született. Emellett egy érzelmileg nehéz, bántó helyzetbe is bármikor visszaránthat egy új bejegyzés, amit hozzáfűztek vagy egy értesítés, ami erre figyelmeztet minket, vagyis az online kommunikáció időkerete szinte „végtelen”.

Megnövekedett bizalom – Az online térben hajlamosak vagyunk idegeneknek órák vagy napok alatt bizalmat szavazni és olyan intim vagy bensőséges témákat megosztani, amik offline ismerkedés során jó eséllyel csak a sokadik találkozás alkalmával történnének csak meg. Emellett az veszély is fenyeget minket, hogy online valaki másnak hazudja magát, mint aki és ezzel csal ki belőlünk érzékeny információkat.

Lehetőség vagy veszély?

A határokat ledöntő egymáshoz kapcsolódásnak a pozitív oldala, hogy bepillanthatunk mások életébe, és megérthetjük azt, fejleszthetjük empátiánkat olyan sorsok megismerésével, amik csodálatot kelthetnek vagy erőt, kitartást sugároznak. Összeismerkedhetünk vagy tanulhatunk olyan emberektől, akikkel amúgy nagyon kevés esélyünk lett volna találkozni. Akár azt is mondhatnánk, hogy az internet mindent felgyorsít és felnagyít. A lehetőségeket, a választékot és a veszélyeket is. Ezt a szaknyelv online eszkalációnak nevezi és a radikális viselkedésbéli, vagy érzelmi reakciók élményét jelenti. Például csak a híreket szeretnénk átolvasni, de valami dühítőt találunk az egyik írás alatt – ezt nem hagyhatjuk szó nélkül és vitába szállva leírjuk a gondolatainkat, amiből eszmecsere helyett sértegetés majd, ha választ kapunk már személyeskedés vagy fenyegetőzés lesz. Hasonlóan jó példa, amikor fejfájásunk okait keresve egy online adatbázisban vagy orvosi oldalon, a tünetek alapján idővel tumorra vagy extrém ritka betegségre gyanakszunk, hiszen akár arra is utalhatnak az általunk tapasztaltak. Az ilyen kérdések eldöntését egyébként szakemberre, orvosra bíznánk, de az online elérhető információ és lehetőség arra csábít, hogy gyorsan „megoldjuk” a minket feszélyező kérdést, de ezáltal önkéntelenük csapdába is ejthetjük magunkat, mivel nem rendelkezünk elegendő tudással, hogy meg tudjuk szűrni az információkat.

Szintén lényeges megemlíteni az online közegben a bizalom kérdését is, ugyanis az itt létrejövő találkozásokban többet kell feltárni, megosztani vagy elmondani magunkról, hogy ugyanazt a bizalmi és kötődési szintet elérjük, mintha élőben találkoznánk. Mindehhez személyesen hetekre, néha hónapokra lenne szükség, a digitális világban viszont akár azonnal, vagy pár óra alatt eljutunk erre a szintre, mert a megosztott és kapott információk mellett a fantáziánk könnyedén kiegészítheti az ismerkedés és a másik fél személyiségének hiányzó mozaikjait.

Ha az online eszkaláció jelenségével kapcsolatban tudatosabbá szeretnénk a minket érő online hatásokkal szemben, vagy fiatalokkal beszélgetnénk a digitális világ pozitívumai mellett az árnyoldalakról is akkor érdemes felvetni bizonyos témákat:

  • Online nehéz, néha lehetetlen leellenőrizni, hogy ki kicsoda, hiszen szinte bármit állíthatunk magunkról
  • Honlapot, „szakértői” blogot bárki indíthat – nagyon fontos, hogy hiteles forrásból szerezzük be az információkat
  • Az online hírek, cikkek, írások tengerében kiemelt fontosságú, hogy megszűrjük ezeket, keressük a forrást amire hivatkozik és azt is, hogy nagy hírportálok, megbízható médiumok is lehozták-e

Bűntársak vagy barátok?

Ha egymástól 1000 kilométerre lakunk, mennyi az esélye, hogy találkozunk, eszmét cserélünk? Offline egy találkozás az adott terület nagyságától és a véletlentől függ, azonban ha az online közösségekben gondolkodunk, akkor egyetlen elérési link, csoport máris emberek százaival vagy százezreivel köthet össze. Erre jó példa a Facebook, a Reddit platformja, de rejtettebb közösségi felületek (pl. 4chan, 8chan vagy Parler) és fórumok is léteznek, amiket ugyan kevésbé egyértelműek, mint a legnépszerűbb közösségi oldalak, de nem nehéz beléjük botlani, és emellett a közösségek tagjai is aktívan keresik a hozzájuk hasonlókat. Ez önmagában nem is baj amíg valami ártalmatlan vagy hobbi szerű érdeklődésről van szó, de máris más színezetet ölt, ha szélsőséges eszmék, nőgyűlölő gondolatok alkotják ezen közösségek alapját és összetartó erejét.

Ezen jelenség neve online szindikáció (testület, szakszervezet), ami a hasonló gondolkodásúak összegyűlését jelenti, de egyszersmind azt is, hogy az adott érdeklődési kör és a közösség által elfogadott deviáns vagy abnormális viselkedés, eszme elfogadottnak minősül, vagyis normalizálódik. Erre nagyon jó példa a lapos Föld hívő vagy egy más összeesküvés elméletet terjesztő csoport, a gyilkolásig és súlyos rendzavarásig fajuló Incel vagy QAnon mozgalmak. De hogyan csöppen bele egy érdeklődő, vagy egy kevésbé radikális, sok esetben magányos fiatal egy ilyen közösségbe?

Az abnormális normává válik – Ami a külvilágban bűntetendő, normaellenes vagy a tudomány, erkölcs által megcáfolt nézet, az online természetessé, alapvetővé és követendővé válhat.

Támogató, befogadó közösség – Nem csak megértést és támogatást kap az új tag, de egy olyan közösséget, ami validálja az eszméit vagy a deviáns viselkedést, sőt erősíti is azt.

Szűrés, kritika nélkül terjed az információ – A szűrőbuborék vagy buborék hatás (Filter Bubble), vagyis az, hogy kizárólag velem azonos módon gondolkodókkal veszem körbe magam, kizárja a másként gondolkodás, a kritika és a szélesebb látókör lehetőségét. Emellett állandóan ott a megerősítés, ami alátámasztja a nézeteim, az igazam, válogatott videók, cikkek és a csoport belső kommunikációja alapján.

Csoportkohézió - Hatására az egyénben kialakul a csoporthoz tartozás érzése, emellett a csoporttagok kölcsönös függésben és egymásra utaltságban vannak egymás felé. Kialakul egy közös tudás, ismeret a világról vagy az eszméről amit követnek és a tagok kölcsönösen szabályozzák egymást és a viselkedési/vélemény mintákat amiket követnek.

Az erőszak mint pozitívum – Nem csak a szemben álló erők, rendszerek, egyének felé hagyják jóvá a tagok az erőszakos kommunikációt vagy cselekedeteket, de aki ilyet követ el, vagy ilyesmire készül (és adott esetben bizonyítékot hoz róla), az kiemelt, hős vagy mártír státuszt kap a közösségen belül.

Nincs könnyű dolgunk, ha el akarunk igazodni az online világban és akkor sem, ha szeretteinket meg szeretnénk védeni az árnyoldalaitól. A tudatosság és a minket érő hatások szempontjából azonban nélkülözhetetlen, hogy jártasságot szerezzünk mindezekben. A digitális világ mára életünk minden szegmensében jelen van, a legfrissebb kutatások alapján pedig az okoseszközeink már élettér funkciót töltenek be. Nem mindegy tehát, hogy kikkel találkozunk itt, milyen óvintézkedéseket teszünk és hogy mekkora tudással lépünk be ide nap mint nap. Mindennapi beszélgetéseinkben is meg kell, hogy jelenjenek az online térben zajló események, szereplők és lehetőségek, azzal együtt, hogy az árnyoldalakat sem rejtjük véka alá. Így nem csak kellemesebb, de biztonságosabb közeggé is tehetjük magunk és másunk számára ezt a hatalmas közösségi és információs teret.

 

A cikk módosított változata eredetileg a https://gyerekaneten.hu/ oldalon jelent meg.