Barion Pixel

Szexualitás és párkapcsolat

Fontos és súlyos kérdések merülnek fel, még akkor is, amikor a párok nyíltan és őszintén a megoldást keresik.

Ki a hibás?
Hogyan jutottunk ide?
Van remény?

Pont azok teszik fel a kérdéseket, akiknek elvileg tudniuk kellene a választ. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy hibáztatás helyett, a hiányok sokkal kifejezőbbek. A második kérdésnél a felelősség kap hangsúlyt, a tettek, a szavak és a szokások. Végül az utolsó kérdés megválaszolásához kell a legnagyobb őszinteség, amelyben a múlt és a jelen is benne van. Mindaz, amiért megszerették egymást, ami ide juttatta őket, és amiből együtt keresik a kiutat – egymás felé. Vannak azonban helyzetek, amikor a közös folytatás már nem képzelhető el, de a szép búcsúra, a lezárásra mindkét félnek igénye van. Sok tapasztalattal és tanulsággal jár mindkét irány, amelyből gazdagabban és erősebben távozik mindenki, bármit is tartogasson számára a jövő.

Az a helyzet azonban, ami reménytelennek látszik, megértéssel és belátással hamar jobbá fordulhat – így nem csak remény van a folytatásra, de minőségi változást is hoz a krízis – abban tudok segíteni, hogy ez mielőbb megtörténhessen.

A digitális technológia a megcsalás új frontját is megnyitotta. Okostelefonon csetelés, megcsalásra buzdító társkeresők, kamu Facebook és közösségi média oldalak. A lehetőségek kibővültek, a mérce azonban az azokat használó ember marad. Hiszen rajtunk múlik élünk-e egy lehetőséggel, vagy sem.

Ha már megtörtént a baj, akkor is van visszaút, ha mindkét fél szeretné. A megcsalás olyan krízis, ami a kapcsolat hiányaira és megoldatlan problémáira is felhívja a figyelmet. Az őszinte megbánás és a megbocsátás új alapokra helyezhet egy párkapcsolatot, de azt is bebizonyíthatja, hogy a feleknek nincsen többé dolguk egymással. A bizalom érzékeny híd, melynek megjavítása sok munkát igényel és őszinte elköteleződést a jóvátételben. És van olyan helyzet is, ahol nem marad más lehetőség, mint a szép elválás, hogy ne sebekkel és megbánással terhelten váljon el két ember útja – nehéz, de szép út ez is, ami után könnyebb a keresés és az lélek terhei sem húznak le annyira minket.

A megoldás megkeresése nem csak ránk van hatással, de a közvetlen környezetünkre is. Ha le újra tudunk éleszteni egy kapcsolatot, az már más alapokkal és minőséggel folytatódik. Ha őszintén el tudunk engedni valakit és le tudjuk zárni a múltat, akkor szabadon kereshetünk utána - nem állják utunkat hátrahagyott félelmek és a múlt szellemei helyett izgalmas kaland vár ránk.

A fájdalom minden esetben figyelmeztetés. Valamit nem vettél figyelembe, akár a testedrőll, akár a lelked rezdüléseiről is van szó. Ez lehet tapasztalatlanság és erőltetés is. Mindebbe a szexualitás sötét oldala is beletartozik. A másik akaratának, határainak erőszakos átlépése, a kényszerítés, a kihasználás. Olyan valami kipróbálásának erőltetése, amit a másik fél nem akar. Az elhagyással való fenyegetőzés, a "ha igazán szeretsz, akkor" jellegű mondatok. Ezek nem a szeretetről szólnak, és sosem oldanak meg problémákat. Ezek egy bántalmazó kapcsolat és a válság jelei. Olyan jelzések, ahol elavult nézetek, torz személyiségek és egy bántalmazó szemlélet uralkodik.

Még a megengedő, elfogadó és szeretetteli kapcsolaton belül is vannak erős határok: az ellenkezés, a „nem” kimondása, jelzése. Bármikor meggondolhatod magad, még szex közben is. Főleg az utolsó kitétel szokott meglepetést okozni. Hiszen, ha már „akció” van, akkor beleegyezett, akkor akarja mindkét fél, nem igaz? Mi sem áll távolabb az igazságtól! Nem számítógépek vagyunk, hogy egy program elindítása már egyet jelentsen azzal, hogy az végig is fut. A szexualitás - jó esetben - nem mechanikus mit-hová-hogyan. A kölcsönös beleegyezés, örömszerzés és élvezet a mércéje annak, hogy a szexualitás, és a kapcsolat jól működik, és ami nem, az megbeszélhető, elfogadással és szeretettel fordulva egymás felé.

A simogatásra, ölelésre való érzékenység, az érzelmi belemerülés, a biztonságérzet, a feloldódás, ellazulás képessége mind mély gyökerekkel rendelkezik bennünk. Az összehasonlítások (elég szép, kívánatos vagyok?), az ideálisnak beállított képek (úgy kellene kinéznem, mint neki), állandóan terelgetni akarnak minket - de vajon jó ez? Önmagunk megismerése is testünk felfedezésével kezdődik. Mi esik jól? Milyen intenzitással és hol? Gyorsan vagy lassan? Hol ne érjenek hozzám, és mi az, amit órákig is el tudnék viselni? Hol vagyok érzékeny, és hol kevésbé? Megannyi kérdés felmerül, és a többségükre régóta tudjuk a választ. Ne féljünk hát megosztani a másikkal is, hiszen hasonlóan érdekes felfedezőutat jelenthet az ő teste is.

Gyakran halljuk, hogy a minőség a mennyiség felett áll. Ez az étkezéseinkre, a testmozgásra és a nemi életre is egyaránt igaz. Hasznos, ha tudatosan - például egy kapcsolat kezdetétől - figyelünk erre, mert a megszokott, vagy berögződött apróságok könnyen problémát okozhatnak. A minőség és főleg a meghittség rovására mehet a túlzott tökéletességre törekvés. Tanulási, fejlődési folyamat minden új helyzet, vagy minden új résztvevő megismerése. Vannak, akik érzékenyebbek az újdonságokra, számukra több idő szükséges feloldódni, megbízni, vagy ellazulni. Ez is a lényük része, itt sincs jobb vagy rosszabb.

Fontos, hogy nemcsak testileg, de lelkileg, és az érzelmi rezdülések terén is jó ismerni a másikat. A problémák felvállalása, megbeszélése és megoldása nemcsak erősíti a kapcsolatot, hanem hasznos tanulsággal jár mindkét fél számára. Egy romantikus, meghitt esti program hasonlóképp kellemes élmény lehet, mint egy gyengéd ébresztés. Egy apró ajándék elrejtése a másik ruhájában - pár kedves szó egy cetlin, apró édesség, hétköznapi tárgy szimbólummá alakítása -, vagy dicséretek, bókok és finom érintések, közös program szervezése - akár egy séta, vagy teázás-  mind olyan lehetőség, ami sokat tesz a kapcsolat ápolásáért.

A digitális adathordozók és képalkotók fejlődésével ma már rengeteg eszköz ad lehetőséget arra, hogy videó készülhessen bármiről. Az otthoni hancúrozás megörökítése talán sosem volt ilyen könnyű - a bosszúpornó és szex kép oldalak pedig egyre inkább terjednek. A középpontban a bizalom és az a gerinc van, ami egy pár szexuális életét magánügyként kezeli, annak minden hozadékával - a szakítás után is. Az online elérhető, rengeteg stílust felvonultató, milliónyi szexfilm azonban komoly veszélyeket rejt magában, nem csak az éretlen fiatalok, de az ebből „tanulni” vágyók számára is.

A pornószínészek ugyan emberek, de az, amit és ahogyan bemutatnak, nagyon is távol áll a valóságtól. Szomorú tény, hogy meglehetősen sok tévhit él a pornófilmekkel kapcsolatban. Illúziók egész listája tart sakkban nagyon sok nőt és férfit, vagy hiteti el azt, hogy mi is az ideális, mit is kellene tudni teljesíteni, hogy emberszámba vehessük magunkat az ágyban. Ez nagyon hasonlít a nők testképét ostromló és a szépségideált torzító reklámok/újságok üzeneteihez. Senkinek sem tesz jót, ha pornófilmek alapján várnak el tőle bármit is, vagy az ott szereplőkhöz hasonlítják bármilyen téren is. Téves és egyenesen káros, ha a szexfilmben tapasztalt izgatási módszereket, pózokat, interakciókat alapvetőnek vesszük, vagy egyenesen innen tanuljuk meg, mi kell a másiknak - beleértve ebbe a nők kiszolgáltatott és alárendelt szerepét is. Mi a megoldás? Sok beszélgetés, kíváncsiság a másik felé és olyan intim együttlétek, ahol szabadon megmutathatjuk magunkat és felfedezhetjük egymást.

A pornófilmek gyorsan és könnyen elérhetőek, bármikor rendelkezésre állnak és különösképpen sokat sem kell tenni értük. Sokan esnek bele annak a csapdájába, hogy életük ezen részét ilyen módon élik ki. Ennek hátterében félelmek, kötődési és kapcsolódási problémák, traumatikus tapasztalatok és rossz élmények is állhatnak. Hasznos minderre ránézni, hiszen beszűkítik az életet és komolyan megnehezítik egy meglévő párkapcsolat vagy házasság megélését is. Fontos felmérni, hogy ez a szokás mit is jelent és miért fontos, hogy a függő életének része legyen. Az ezekkel való szembenézés a gyógyulás feltétele, a jutalom pedig az a szabadság lesz, ami a béklyók levetése után vár.