Szakemberként nem meglepő, hogy nehéz kérdéseket kapok időnként. A párkapcsolat központi elemének sokan – teljesen jogosan – a szeretetet tartják. Én azonban a kíváncsiságot is legalább ugyanilyen fontosnak tartom, hiszen olyan hozzáállást és nézőpontot sugall, ami a nehézségekkel szemben és a boldog pillanatok idején is jó szolgálatot tesz. Cselekvésre, felfedezésre és megoldásra hív, és ez, ha belegondolunk egy pillanatra, a szeretet előszobája. Az előző rész gondolatai szerint, az emberi kapcsolat alapvető igényünk. Minden kapcsolat a maga útját követve fejlődik és alakul. Legszemléletesebben egy növény ápolásával lehet érzékeltetni a folyamatát. Ha odafigyelve, a palánta igényeinek megfelelően foglalkozunk vele, akkor virágot, gyümölcsöt hozhat, ha elhanyagoljuk, idővel fonnyadni kezd, gazok lepik el a környékét, majd el is száradhat. Nincs ez másként az emberi kapcsolatokban sem, bár a látható vagy érezhető „fonnyadást” akár évekig tartó hanyagolás is megelőzheti. Sok probléma kerül a szőnyeg alá, -meglehetősen sok hely van ott erre-, és gyakran csak a felszínen foglalkozunk azzal, hogy kibogozzuk a gubancokat.

Felelősség és egyensúly

Bármilyen kapcsolat két ember között mindkettejük felelőssége. Egyikük sem dönthet a másik helyett (főleg nem mindenben), és főleg nem cselekedhet. Gyakran hallani, hogy a másik rontotta el, ő az, aki megcsalta a másikat, ő az, aki hibázott, aki ellehetetlenítette a kapcsolatot, vagy önző módon csak a saját igényeire figyelt. Ez azonban a történetnek csak az egyik fele. Ott van a másik ember is, aki kezdetekben legyintett a problémára, hagyta, hogy a süllyesztőbe kerüljön. Abban is része volt, hogy hagyta a másikat önzőnek lenni, eltűrte, talán még támogatta is. A megcsalásnál partner volt abban, hogy a távolság ekkorára nőjön, a hiány akkorává váljon, hogy egy harmadik ember tudja végül csak kitölteni az űrt. Ez a kölcsönös felelősség. Nemcsak a kapcsolatért, de önmagunkért is, azért, hogy mit engedünk meg, meddig engedjük azt, és mi az a határ, aminél tovább már nem engedjük folytatódni a dolgokat.

• Fontosak a szavak és a tettek is. Ha nincsenek szinkronban, akkor felmerül a hitelesség és a szavahihetőség problémája.
• Egy mindenért a másik a hibás ugyanolyan véglet, mint a ráhagyó, “ha így akarod, legyen így” hozzáállás. Konszenzusok, engedmények és határok is kellenek, és ezek az összecsiszolódás időszakában alakulnak ki nagyrészt.
• Határaink ismerete, az önmagunkért való kiállás önismeret kérdése is. Hasznos ismernünk magunkat, ha őszintén akarunk jelen lenni egy kapcsolatban.

Megtalálhatjuk az egyensúlyt?

Természetes, hogy egy kapcsolatban egyensúlyra törekszik a két fél. Mindketten engednek vagy kérnek, felváltva segítik, támogatják a másikat ha szüksége van rá, és ugyanezt megkapják viszonzásként is adott esetben. Az egyensúly ritkán jelenti azt, hogy fele-fele arányban osztoznak a feladatokon és az örömökön, nehézségeken a felek. Még a különböző képességeik, kompetenciáik sem azonosak, van, aki például a pénzügyben, a szervezésben jobb, a másik pedig tájékozottsága, kíváncsisága okán jobban ismeri a világ történéseit, vagy jobban oda tud figyelni az érzelmek kifejezésére és az intimitásra.

Szerencsés esetben kiegészítik egymást a felek, ismerik és elismerik egymás képességeit, és megvan az a bizalom közöttük, hogy számíthatnak a másik segítségére. Így fejlesztik is egymást, eltanulják és elsajátítják egymás erősségeit. Ez is az „adok-kapok” elvén működik. Mindketten profitálnak abból a törekvésből, ha egymást fejlesztik, de már maga a (sokszor észrevehetetlen) tanítás is szorosabbra fűzi a kapcsolat kötelékeit, elmélyíti a két ember viszonyát. Ezért van az is, hogy még ha vége is egy kapcsolatnak, mégis többet tudunk, többre vagyunk képesek, mint előtte. Nemcsak a tanulságok és a tapasztalatok gyűlnek, de a kézzel fogható tudás és a képességek fejlődése is észrevehető.

• Egymás megismerése abban is segít, hogy egymás erősségeit ismerve a mindennapok szervezése is könnyebbé váljon.
• Az elismerés, a dicséret nagyon fontos, hiszen enélkül elvárássá vagy magától értetődővé – üressé – válik a kapcsolat ezen része.
• A konfliktusok fejlődési lehetőségeket is rejtenek magukban, amikből gazdagabban léphetünk tovább.

A távolság és a rutin

Komoly nehezítő tényező lehet a nagy távolság két ember között. Találó az a szó, hogy emberpróbáló egy ilyen kapcsolat. Átalakul sok minden, a kapcsolattartástól, a kommunikációig, nagyobb odafigyelést igényel az, hogy hogyan fejezik ki magukat egymás felé, miképp tartják életben az érzelmi kapcsolatot akkor is, amikor jó ideig nincsen lehetőség fizikai kontaktusra. A technika fejlődése mára számos eszközt adott kezünkbe ennek a helyzetnek megkönnyítésére, de az élő találkozást nem képesek szimulálni.

A másik általánosabb, de hasonlóan nehéz helyzetet okozó állapot az, amikor a szürke hétköznapok áldozatává válik a kapcsolat, és rutinná válik. A rutin fontos, hiszen segít abban, hogy nehéz helyzetekben is hozni tudjunk egy teljesítményt – sokszor a minimumot -, de rugalmatlan és monoton állapot, ami nem fejlődik, csak fenntartja magát és a problémát is. Odafigyeléssel és változatosságra való törekvéssel (mindkét fél részéről!) mégis újra és újra le lehet győzni a hétköznapok átlagosságát. A vizet kedvelő palánta is kibírja egy ideig a szárazságot, főleg ha – a kapcsolathoz hasonlóan – vannak tartalékai, de idővel szükséges a beavatkozás, és a kapcsolat érzelmi tartalékainak a feltöltése, utánpótlása. Itt a rutinból való kiszakadás, a pihenés is segíthet.

Hasonlóan fontos annak az átgondolása, hogy valódi minőségi, egymásra szánt időt mennyit tölt együtt a pár. Komolyabb elakadásnál szakember segítségét is jó igénybe venni, hiszen egy külső nézőpont, valamint az elakadások okának és gyökerének feltárása új lendületet adhat a párkapcsolatnak. Egy apró fordulat is hozhat nagy változást, amikor pedig képesek vagyunk újra kíváncsian egymásra nézni, ismét miénk lesz a felfedezés izgalma is. Merjünk kíváncsiak lenni!

A képek forrása: studentlife.com, seccess.com, kmatherapy.com