- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Párkapcsolat
- Találatok: 2665
Társas lények vagyunk, és ősidők óta foglalkoztat mindenkit a kérdés: hogyan találom meg az igazit? Egyáltalán létezik ilyen találkozás? És mi lenne, ha segítséget kapnánk, hogy valósággá váljon a tökéletes pár megtalálása. A történet szerint egy mesterséges rendszer boronálna össze minket, ha betartjuk a játékszabályokat – hiszen kiszámítható a tökéletes párkapcsolat. A Black Mirror című sorozat mélyen merít az emberi lélek é a digitális világ összefonódásából. A legféltettebb titkok, legmélyebb vágyak és a legijesztőbb lelki torzulások jelennek meg a sorozat egyes epizódjaiban.
Létezik a tökéletesség?
Nagyon jól hangzik az alapötlet, miszerint egy mesterséges intelligencia által vezérelt randevú rendszer folyamatosan monitorozza, kik vagyunk, mire vágyunk és ki illene hozzánk. Az elején persze még nem a legideálisabb párt sodorná mellénk az algoritmus, hanem azt, aki a következő lépcsőfok a tökéletesség felé. Majd a kapcsolat végeztével már jöhet is a következő. Ismerős ez a minta? Mintha ugyanezt csinálnánk a valóságban is, csak két fontos eltérés van a sorozatban felvetett keret és a mindennapok között. Az egyik, hogy senki nem ígéri meg nekünk, hogy 99,8%-os pontossággal megtaláljuk végül a tökéletes párkapcsolatot. Ha így lenne vajon kitartóbbak, türelmesebbek lennénk? Vagy olyan mentalitás szerint zajlana az egész, mintha használt ruhadarabokat dobnánk le magunkról? A sorozat nehéz és érzékeny kérdéseket tesz fel. Ha visszatérünk a történethez, a másik fontos eltérés az, hogy a sorozatban mintha az érzelmeket a végére tartogatná mindenki. Mintha nem is léteznének a végső nagy találkozás előtt. Le kell tudni valamennyi találkozást/randevút, és nem tudjuk mennyit, de a végcél ott lebeghet a szemünk előtt. És ha odaértünk hirtelen minden a helyére kerül és a boldogság magától jön majd?
A buddhizmus egyik alapgondolata, hogy mindenki boldog szeretne lenni és el akarja kerülni a fájdalmat. Ezután merül csak fel a kérdés, hogy milyen áron és milyen eszközökkel igyekszünk mindezt megoldani. A Black Mirror hűvös gépi intelligenciával, a hatékonyságra törekedve hajtja végre a randevúk megszervezését. Minden adott: lakást, ismerkedős vacsorát kapunk és a rendszer azt is közli velünk, hogy a jelenlegi partnerünkkel hány napot, órát fogunk együtt tölteni. Ezután elválunk s érkezik a következő jelölt.
Az ember nem egy marék adat és számsor
Amikor a digitális gépi világ az emberi lét határait átlépve szól bele a mindennapokba, két dolgot nem vesz figyelembe. Az érzelmeket és a kreativitás kiszámíthatatlanságát. A párkeresésben mindkettő nagyon fontos, hiszen egy találkozás is lángra lobbanthatja a szívünket, és az összecsiszolódás, az ismerkedés is sok rugalmasságot, bátorságot és figyelmességet kíván. Ismeretlen területre tévedünk ugyanis, ami legfeljebb ismerős lehet máshonnan. Két ember akarata, vágyai, igényei, belső dinamikái találkoznak, és a kuszaság a szépsége mellett, kihívásokat is rejt.
Vannak, akik szerint mindez feltérképezhető és leírható és kiszámítható, ha elegendő adat áll a rendelkezésünkre. Én úgy gondolom, hogy az emberi lélek mélysége több évtizednyi együttlét után is tartogat meglepetéseket és felfedezetlen részeket. Változunk külön és együtt is, és mindaz, ami körbevesz minket vagy a múltunkból velünk maradt továbbra is kifejti a hatását. Ezért korlátozott a társkereső oldlak hatékonysága is. Adatok gyűjtésére és átadására alkalmasak, de az élő találkozás apróságait, egy mosolyt, érintést vagy jókor kimondott szavakat nem tudnak bejósolni. Ott már nincsen mesterséges intelligencia által vezérelt asszisztens. A jelenlét, a tapasztalatok, a kreativitás és mindannak az összessége kap főszerepet, aki vagyunk. Egy hibákkal, erényekkel felvértezett ember, esendő és szeretetre vágyó lény, aki társat keres. És a másikban ugyanezzel találkozik. A bonyolult és szerethető emberi komplexitás az, ami végül összeköt vagy eltaszít minket – nem egy algoritmus.
A képek forrása: img.thedailybeast.com, vokpodcast.files.wordpress.com, cdn.davidwolfe.com
- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Párkapcsolat
- Találatok: 3700
Emberek vesznek körül minket mindenhol. A buszokon, az utcán, munkahelyen és kedvenc helyeinken is. Nincs ez másként az online térben sem. De biztos, hogy az az új ismerős Facebookon létező személy? Aki megtetszett az élőben is ugyanilyen szimpatikus lesz?
Hamis profil, valós én?
A chatelés 15-25 évvel ezelőtti hőskorszakában is létezett már a jelenség, hogy valaki más névvel jött fel az adott chatszobába, mint amin a többiek ismerték. Vagy épp több regisztrációja is volt, így váltogathatott közöttük. Ezt elbújásra, kíváncsiskodásra, nyomozásra és kémkedésre is lehetett használni, a lebukás veszélye kicsi volt.
A hamis profilok a Facebookon is jelen vannak. Lehet, hogy valakit nem is érdekelne ez az egész, nem is adja ki magát – vagyis hamis vagy általános profilképet használ és hamis adatokat ad meg –, de a kapcsolattartás, kommunikáció miatt szüksége van egy fiókra. Ez még egyfajta szürke zóna, hiszen legalább egy valós ember van a háttérben. Más esetben hamis identitású mesterséges programok gyártanak maguknak látszat profilokat, majd az ezeket irányító ember eladja ezeket, mint kedvelőket, oldalnézettséget növelő illúziókat. Vagy épp gyanús eredetű csali oldalak reklámozására használja.
A hamisítások, csalások, átverések mindig is léteztek, de az online világban, ahol egy kattintással új ismerősünk van, a folyamat sokszor fel sem tűnik. A kamu profilokat nem olyan nehéz felismerni, csak egy kis tudatosság kell hozzá.
- A gyanús fiókoknál gyakran egyetlen fotó, egy profilkép van csak, és ez egy vonzó férfit vagy nőt ábrázol
- A profilképet a Google képkeresője könnyen megtalálja, ha máshol is használták, és lebuktatja a fiókot
- Ha nincs az üzenőfalon esemény, vagy mozgás az is gyanús lehet
- Legfőképp akkor, ha ezer vagy több ezer ismerőse van az adott „embernek”
- A programok igyekeznek minél több ismerőst gyűjteni, hogy hitelesnek tűnjenek
Külön problémát vet fel az, amikor nem létező névvel (pl. Az erdő kapitánya) és/vagy egy rajzfilm figura vagy valami általános dolog profilképével kommentben oszt észt valaki. Az online jelenlét nem teszi kötelezővé, hogy a saját polgári nevünket és arcunkat viseljük, sok esetben viszont pont ez adja meg a hitelességet. Előfordul persze az is – sajnos elég gyakran -, hogy valós adatokkal és arcképekkel látunk rosszindulatú véleményeket, hozzászólásokat. Ez viszont az illető kulturáltságáról is kiállít egy bizonyítványt, valamint előhozza azt a szociálpszichológiai jelenséget is, ahol a monitor, mint egyfajta fal, védettséget ad. És nem csak „megvéd”, hanem el is távolít a témától vagy a másik személytől, akit online bántalmazás ér.
Ahogy a tömegben is feloldódhat az egyén, és hangulatát, érzelmeit, cselekedeteit is befolyásolhatja, úgy az online távolság, személytelenség is létező jelenség. A elhatárolás (kompartmentalizáció) és az elembertelenítés (dehumanizáció) mellett olyan jelleget ölt a kommunikáció, mintha nem is egy élő, lélegző valós emberrel vagy ember ellen folyna. Erre szokták mondani, hogy élőben, 2 méterre a másiktól biztosan nem így viselkednénk, vagy nem ezeket mondanánk. A netes kommentárok, vélemények, gyalázkodások viszont ugyanúgy tetten érhetők, megőrizhetők, vagyis a felelősségre vonás – még ha gyerekcipőben is jár még – felmerül. Így maga a felelősség kérdése is, hiszen ez is egy társadalmi jelenség, egy színvonal és egy emberi mérce. A vitázás, az indulatok kezelése, az önkifejezés és a véleményalkotás módszerei fejlesztésre szorulnak. Hiszen hiába nem az utcán vagy egy buszon beszélgetünk, attól még emberekkel találkoztunk, mi, emberek.
Sosem láttalak, mégis szeretlek
Az online kommunikáció nem ismer határokat. Ezt szó szerint is vehetjük, hiszen egy Texasban élő kedves barátommal – az időzónákat beleszámolva – ugyanolyan könnyen beszélgethetek, mint a szomszéd szobából egy családtaggal. Persze az utóbbinak nincs sok értelme, mégis, a technológia olyan élő képet, és hangot képes közvetíteni, ami már majdnem hasonlít a személyes találkozásra. A hangsúly viszont a majdnemen van.
Egyfelől szoros, bizalmi kapcsolat is kialakulhat az évek alatt egy messze, másik kontinensen lakó emberrel, hiszen tudjuk, a körülmények miatt nem vele fogunk teázni/sörözni egy jót a következő hétvégén. És mégis, megosztjuk egymással életünk pillanatait, az örömteli és a szomorú részeket is, és megismerjük a másikat. Ha pár évtizedet visszaugrunk, akkor a levelezőtársaknál találkozhattunk ugyanezzel: nagy távolság, kézzel írott bensőséges levelek és néhány fotó.
Mi történik, ha megtetszik valaki? Ha komoly érzelmek dúlnak bennünk, mégsem találkoztunk még sosem a másikkal? És lehet, hogy nem is fogunk? Megannyi kérdés, és a válaszok nem könnyűek. A szociális és a kommunikációs képességek fejletlensége nagyon könnyen okozhat magányosságot. Ennél egy online barát/barátnő is jobb, hiszen a helyzet nem olyan bonyolult, és mégiscsak van valakim érzéssel fekhet le az ember esténként. És megannyi dilemmával. Elkerülhetetlenül felmerül egy intim kapcsolatnál az érintés, a másik közelségének hiánya, a szexualitás és a másik fizikai jelenlétének kérdése. A távkapcsolatoknál ez jelenti a legnagyobb kihívást, akkor is, ha az elköteleződés és a közös jövő kérdése rendezett.
Van, akinek viszont egy online párkapcsolat elégnek tűnik, hiszen attól tart, élőben nem állná meg a helyét, ezért a „legalább valami” illúziója és kihívásai közé helyezi el önmagát. Az MTV Kamureg című műsora pont ilyen kapcsolatok nyomába ered. Vannak, akik 10 éve napi kapcsolatban állnak egymással és a találkozás fel se merült, vagy elhárítja az egyik fél. A lelki társ, az az ember, aki – nem túlzás – mindent tud róluk, egy digitális profil, egy eszközök által továbbított hang- és képalakban él velük. Éveken át. A műsorban ezeket a hatalmas idő és térbeli távolságokat áthidalják. Randevút, találkozást szerveznek, és a két ember élőben is ott áll egymás előtt.
Ha valóban összejön a találkozó. Mert – ahogyan az élet – úgy a digitális világ is tele van fordulatokkal, csalódásokkal és csodákkal. Kiderülhet, hogy egy átverés az egész, vagy egy kényelmes használati tárgy volt a másik a mindennapokban. Megesik, hogy a valóság már nem olyan képet fest, mint a gondosan felépített digitális én, és az élő beszélgetés, a jelenlét és a hús-vér valóság sokkal, de sokkal kevesebb és kiábrándítóbb, mint a fantáziák. És van, amikor az illúziók lehullása után, először egymás szemébe pillantva kiderül, milyen jó közelebb lenni a másikhoz. És mennyivel más az, ha érinthető, testmeleg valóság ölel át minket. Mert hiába technikai fejlődés, hiába a sok okos-eszköz, az ember attól még társas lény. És érző-lény.
A képek forrása: omnichannel.me, images.britcdn.com
- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Párkapcsolat
- Találatok: 1519
Szakemberként nem meglepő, hogy nehéz kérdéseket kapok időnként. A párkapcsolat központi elemének sokan – teljesen jogosan – a szeretetet tartják. Én azonban a kíváncsiságot is legalább ugyanilyen fontosnak tartom, hiszen olyan hozzáállást és nézőpontot sugall, ami a nehézségekkel szemben és a boldog pillanatok idején is jó szolgálatot tesz. Cselekvésre, felfedezésre és megoldásra hív, és ez, ha belegondolunk egy pillanatra, a szeretet előszobája. Az előző rész gondolatai szerint, az emberi kapcsolat alapvető igényünk. Minden kapcsolat a maga útját követve fejlődik és alakul. Legszemléletesebben egy növény ápolásával lehet érzékeltetni a folyamatát. Ha odafigyelve, a palánta igényeinek megfelelően foglalkozunk vele, akkor virágot, gyümölcsöt hozhat, ha elhanyagoljuk, idővel fonnyadni kezd, gazok lepik el a környékét, majd el is száradhat. Nincs ez másként az emberi kapcsolatokban sem, bár a látható vagy érezhető „fonnyadást” akár évekig tartó hanyagolás is megelőzheti. Sok probléma kerül a szőnyeg alá, -meglehetősen sok hely van ott erre-, és gyakran csak a felszínen foglalkozunk azzal, hogy kibogozzuk a gubancokat.
Felelősség és egyensúly
Bármilyen kapcsolat két ember között mindkettejük felelőssége. Egyikük sem dönthet a másik helyett (főleg nem mindenben), és főleg nem cselekedhet. Gyakran hallani, hogy a másik rontotta el, ő az, aki megcsalta a másikat, ő az, aki hibázott, aki ellehetetlenítette a kapcsolatot, vagy önző módon csak a saját igényeire figyelt. Ez azonban a történetnek csak az egyik fele. Ott van a másik ember is, aki kezdetekben legyintett a problémára, hagyta, hogy a süllyesztőbe kerüljön. Abban is része volt, hogy hagyta a másikat önzőnek lenni, eltűrte, talán még támogatta is. A megcsalásnál partner volt abban, hogy a távolság ekkorára nőjön, a hiány akkorává váljon, hogy egy harmadik ember tudja végül csak kitölteni az űrt. Ez a kölcsönös felelősség. Nemcsak a kapcsolatért, de önmagunkért is, azért, hogy mit engedünk meg, meddig engedjük azt, és mi az a határ, aminél tovább már nem engedjük folytatódni a dolgokat.
- Fontosak a szavak és a tettek is. Ha nincsenek szinkronban, akkor felmerül a hitelesség és a szavahihetőség problémája.
- Egy mindenért a másik a hibás ugyanolyan véglet, mint a ráhagyó, “ha így akarod, legyen így” hozzáállás. Konszenzusok, engedmények és határok is kellenek, és ezek az összecsiszolódás időszakában alakulnak ki nagyrészt.
- Határaink ismerete, az önmagunkért való kiállás önismeret kérdése is. Hasznos ismernünk magunkat, ha őszintén akarunk jelen lenni egy kapcsolatban.
Megtalálhatjuk az egyensúlyt?
Természetes, hogy egy kapcsolatban egyensúlyra törekszik a két fél. Mindketten engednek vagy kérnek, felváltva segítik, támogatják a másikat ha szüksége van rá, és ugyanezt megkapják viszonzásként is adott esetben. Az egyensúly ritkán jelenti azt, hogy fele-fele arányban osztoznak a feladatokon és az örömökön, nehézségeken a felek. Még a különböző képességeik, kompetenciáik sem azonosak, van, aki például a pénzügyben, a szervezésben jobb, a másik pedig tájékozottsága, kíváncsisága okán jobban ismeri a világ történéseit, vagy jobban oda tud figyelni az érzelmek kifejezésére és az intimitásra.
Szerencsés esetben kiegészítik egymást a felek, ismerik és elismerik egymás képességeit, és megvan az a bizalom közöttük, hogy számíthatnak a másik segítségére. Így fejlesztik is egymást, eltanulják és elsajátítják egymás erősségeit. Ez is az „adok-kapok” elvén működik. Mindketten profitálnak abból a törekvésből, ha egymást fejlesztik, de már maga a (sokszor észrevehetetlen) tanítás is szorosabbra fűzi a kapcsolat kötelékeit, elmélyíti a két ember viszonyát. Ezért van az is, hogy még ha vége is egy kapcsolatnak, mégis többet tudunk, többre vagyunk képesek, mint előtte. Nemcsak a tanulságok és a tapasztalatok gyűlnek, de a kézzel fogható tudás és a képességek fejlődése is észrevehető.
- Egymás megismerése abban is segít, hogy egymás erősségeit ismerve a mindennapok szervezése is könnyebbé váljon.
- Az elismerés, a dicséret nagyon fontos, hiszen enélkül elvárássá vagy magától értetődővé – üressé – válik a kapcsolat ezen része.
- A konfliktusok fejlődési lehetőségeket is rejtenek magukban, amikből gazdagabban léphetünk tovább.
A távolság és a rutin
Komoly nehezítő tényező lehet a nagy távolság két ember között. Találó az a szó, hogy emberpróbáló egy ilyen kapcsolat. Átalakul sok minden, a kapcsolattartástól, a kommunikációig, nagyobb odafigyelést igényel az, hogy hogyan fejezik ki magukat egymás felé, miképp tartják életben az érzelmi kapcsolatot akkor is, amikor jó ideig nincsen lehetőség fizikai kontaktusra. A technika fejlődése mára számos eszközt adott kezünkbe ennek a helyzetnek megkönnyítésére, de az élő találkozást nem képesek szimulálni.
A másik általánosabb, de hasonlóan nehéz helyzetet okozó állapot az, amikor a szürke hétköznapok áldozatává válik a kapcsolat, és rutinná válik. A rutin fontos, hiszen segít abban, hogy nehéz helyzetekben is hozni tudjunk egy teljesítményt – sokszor a minimumot -, de rugalmatlan és monoton állapot, ami nem fejlődik, csak fenntartja magát és a problémát is. Odafigyeléssel és változatosságra való törekvéssel (mindkét fél részéről!) mégis újra és újra le lehet győzni a hétköznapok átlagosságát. A vizet kedvelő palánta is kibírja egy ideig a szárazságot, főleg ha – a kapcsolathoz hasonlóan – vannak tartalékai, de idővel szükséges a beavatkozás, és a kapcsolat érzelmi tartalékainak a feltöltése, utánpótlása. Itt a rutinból való kiszakadás, a pihenés is segíthet.
Hasonlóan fontos annak az átgondolása, hogy valódi minőségi, egymásra szánt időt mennyit tölt együtt a pár. Komolyabb elakadásnál szakember segítségét is jó igénybe venni, hiszen egy külső nézőpont, valamint az elakadások okának és gyökerének feltárása új lendületet adhat a párkapcsolatnak. Egy apró fordulat is hozhat nagy változást, amikor pedig képesek vagyunk újra kíváncsian egymásra nézni, ismét miénk lesz a felfedezés izgalma is. Merjünk kíváncsiak lenni!
A képek forrása: studentlife.com, seccess.com, kmatherapy.com
- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Párkapcsolat
- Találatok: 1490
A párkapcsolat szót hallva a legtöbben úgy vagyunk vele, hogy majd úgyis útközben alakul. Hiszen tetszünk egymásnak, dúl a szerelem, mosolyogva gondolunk a másikra, mi baj lehetne? Életünk hátizsákjában vélekedéseket, elvárásokat is cipelünk magunkkal, és ha megismerkedünk velük, könnyebbé válik a közös út is.
Rugalmas, de mégis fontos szabályok, közösen kialakított keretek és egymásra tekintettel levő konszenzusok. Itt akár véget is érhetne a cikk, mivel az előző mondat olyan alapvető dolgokat sűrít magába, ami kulcsként szolgálhat bármilyen emberi kapcsolat alapjához. Viszont az is igaz, hogy tanulni és fejlődni kell ezen a téren, és ez a fejlődés egész életen át tartó folyamat.
Te+én?
Az ember társas lény. Ez a mondat nemcsak a szociológia egyik alaptétele, de közhelyként is sokat hallani. Ez a tény, az igazságtartalmán, mit sem változtat, mivel a közhelyek is megfigyelésekből, bölcs meglátásokból származnak. Elterjedtségük miatt válnak olyasmivé, amit gyakran hallunk, és amire még gyakrabban legyintünk. Ahogy sok minden másnál, ugyanezt tesszük időnként a kapcsolatainkban is. A fogyasztói társadalom átka ez a felfogás is? Lehet új barátokat, párkapcsolatot keresni, de a tanulságot, a tapasztalatot nem kapjuk meg, ha csak a rohanásra, a cserére figyelünk. Az önismeret ezért is fontos, és abban is sokat segít, hogy ne kövessük el ugyanazt a hibát éveken vagy évtizedeken át újra és újra megismételve.
A kudarc sokkal kevésbé félelmetes állapot, mint az, amikor nem vagyunk képesek belátni az okait és a tanulságait. Nehéz elfogadni azt, hogy minden rosszban van valami jó, de bármennyire is közhelyhez is értünk ismét, a pszichológia többször is bebizonyította már ennek a kijelentésnek az igazát. A krízist joggal tartják olyan eseménynek, amit ha sikerül kezelni, megoldani, és felszabadulni a nyomása alól, akkor olyan változásokat idézhet elő, amire másképp nem lett volna mód, és igaz, szükség sem. Hasonlóképpen olyan képességeket szabadíthat fel, amiről nem is gondoltuk, hogy a birtokában lehetünk. Weöres Sándor nagyon érzékletesen fogalmazza meg ezt:
„Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.”
Nehéz? Természetesen az. Egyéni adottságoktól, neveltetéstől, környezettől, attitűdtől és sok egyébtől függ, hogy milyen alapképességekkel rendelkezünk. Van, aki érzékeny és jó emberismerő, könnyen ráhangolódik a másikra. Akad olyan is, aki nehezen nyílik meg, vagy bízik meg másban, és ennek komoly múltbéli oka van. Lehetséges, hogy ezt várták el tőle, ez segített neki nehéz helyzetet túlélni vagy túllépni, vagy egyszerűen ez bizonyult a leghatékonyabb megoldásnak az évek alatt, és rutinná vált. A rutin viszont megváltoztatható, még akkor is, ha már meglehetősen mély a kerékvágás, amiben haladunk. Sőt, új rutinként megszokhatunk és elsajátíthatunk olyan valamit is, ami segíti, pozitívan befolyásolja az életünket.
Mi segíthet?
- Egy párkapcsolatban elkerülhetetlen, hogy magunkba (is) nézzünk egy konfliktus esetén.
- Ha elmúlt kapcsolatainkban mintázatot, ismétlődést látunk, az nem véletlen.
- Ahogy az sem, ha ugyanúgy, ugyanazokon a témákon robban ki veszekedés, nézeteltérés. Ilyenkor jó szakemberhez fordulni ahol egyénileg, vagy párként segítséget kapunk a probléma gyökerét okozó problémák felderítésében.
Hogyan segíts?
Egy párkapcsolat kétemberes játék. Játék, mert a szabályainak a párkapcsolatkialakításában is részünk van, a betartásában és az aszerint való közös életben is. Egyedül nem megy (közhellyel sem), vagyis úgy tűnhet persze, hogy azért mégiscsak működik, de valójában két akarat szükséges ahhoz, hogy valami tényleg megtörténhessen. A másik helyett nem tudunk érezni, nem tudunk cselekedni sem. Senkin sem lehet segíteni akarata ellenére.
Persze mégis megpróbáljuk, hiszen segíteni jó, és sokaknak alapvető igénye, hogy a másikat jobb helyzetbe/állapotba hozzák. Ez becsülendő tulajdonság, mégis megéri átgondolni néhány apróság miatt. Nem mindegy, hogy milyen segítséget kap (és kér!), és az sem, hogy miként van ez felé nyújtva, kifejezve. Komoly különbség van aközött a segítség között, ahol az illető saját erőből áll fel vagy változtat, de mellette támaszt, esetleg kezdőlökést, visszajelzéseket kap, és az olyan segítség között, ahol nem a segíteni akarás van középpontban (vagyis a segíteni akaró), hanem a másik igényei. Gyakran előfordul az is, hogy a jó szándék mellékhatásaként a segítségre szorulót passzív, gyenge szerepben tartják, és a támasza nélkül ismét összeesne, vagyis nem erősödik meg, nem fejlődik. A mondás is úgy szól, hogy ne ételt adj, hanem tanítsd meg a másikat halászni, zárójelben hozzátéve, hogy amíg tanul és ügyetlenkedik, azért ne hagyd „éhen halni”.
- A feszültségeket, konfliktusokat jobb minél előbb rendezni.
Például kinevezhetünk minden héten egy közös napot, amikor este, időt szánva rá, mindkét fél elmondhatja, ha szerinte maradt még megbeszélendő, rendezendő konfliktus vagy helyzet. Ez egyfelől megelőzi, hogy felgyűljenek, vagy “szőnyeg alatt” maradjanak problémák, másfelől segít tudatosan feszültségmentesíteni a kapcsolatot.
- Kommunikáljunk tisztán és érthetően. A sértődés, a duzzogás vagy a másik büntetése nem fogja megoldani a helyzetet, a bosszúállás, legyen bármily apróság is, pedig csak tovább mélyíti a konfliktust.
A “már megint ezt csinálod” értelmezhetetlen, ahogy a végletes megnyilatkozások is, mint a “semmit nem lehet rád bízni”. Konkrét helyzetek, meghatározható problémák okozzák a bajt, és a másik is úgy érti meg, ha tudja mire figyeljen vagy mit kerüljön el. Az elpakolás, a háztartási feladatok felosztása, a segítségkérés vagy a határidők mind megfelelő keretet kaphatnak, és a közös megegyezés tisztázza ki mivel járul hozzá a közös élethez.
Ez a részletekbe menő elemzés lehangoló lehet, de szerencsésebb, ha belátásra vagy gondolkodásra serkent. Főleg akkor, ha nem magányos harcosként (esetleg amazonként) szeretnénk érvényesülni a kapcsolatban, vagy akár az életben. A jó hír, hogy komoly szabadságunk van a cselekedeteinkben, döntéseinkben. Egy problémát, – akár párkapcsolaton belüli, akár az élet más területéről való – lehet sokáig húzni, önmagunkat átverni is szabad, és a szőnyeg alatt is több hely van, mint elsőre gondolnánk. A következményekkel mindenképp számolnunk kell idővel, és jó esetben tanulságként írják hozzá a „számlánkhoz” a hibákat is. Vagyis a hibákkal is fejlődünk, ha a belátásra képesek vagyunk. „Csak az nem követ el hibát, aki nem csinál semmit sem”? Az egy helyben toporgó ugyanúgy belefuthat bármilyen hasonló helyzetbe. A helyzethez alkalmazkodva a legjobb, ha tudjuk, mikor kell mozdulni, mikor jó megállni kicsit és várni, és esetleg előre engedni a másikat. Többet segít, mint bármilyen kapkodás vagy kiszolgálás.
A képek forrása: animeflipside.net, relationshipnewsline.com, huffpost.com