- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Párkapcsolat
- Találatok: 3307
Mitől félünk egy kapcsolatban? Mi a szeretet legfőbb axiómája? A Feldmár Intézet Nőkérdés: Szingli akarok lenni, vagy mégsem? című előadásán jártunk.
Rajtam kívül sokáig két férfi ült csak az akkor még félig üres teremben. Ők a kamerákat kezelték. Ahogy kezdett megtelni a terem máris változott az arány, és a végére legalább 10 férfi ült a teremben Andrással együtt. Nőkérdésen járunk férfiként, vagy ez nem is nőkérdés igazából?
Bárkit is válasszon párnak az ember, a párkapcsolat, a döntés, a keresés mindenkit érint. Akkor vajon miért tapasztalom azt, hogy a hasonló előadásokon, rendezvényeken a nemek aránya a legeslegjobb esetben is alig lépi át a 80-20%-ot? Megérné azon merengeni, hogy ez vajon miért van, mert a kit mi érdekel, kinek mi a fontos, pont ezekben a témákban nem a nemi szerveken vagy a témákon múlik. Legalábbis nem ennyire.
Ennyire élne még az a kép, hogy „majd egyedül megoldom”? Vagy az „engem az ilyen pszichós, lelki hülyeségek nem érdekelnek”? Ez inkább együtt gondolkodás, utána egymás meghallgatása, figyelem és kíváncsiság. Ebből nem árt „még egy adag”. Figyelni már helyfoglalás közben is lehet, ahogy lassan megtelik a terem. Egy később érkezőnek helyet foglaltak, érkezéskor viszont csak annyit mond: Előrébb nem volt? Telnek a percek.
A „szinglizés” már az első mondatokban kiderül, hogy András értelmezésében amúgy sem jelent semmit. Mert egy címke. A címke pedig hipnotizál. Keretbe zár, meghatároz és szűrőket húz a szem és az elme elé. Nemcsak a szabadságot veszi el, de még a döntés képességét is. Mert ha megtettem valamit (loptam), akkor azt nem tagadhatom le, de dönthetek úgy, hogy soha többé nem teszek olyat. A következmény az enyém, a címke nem.
A halál gyors változás és mindennek a vége, kiszállok, ha unalmas már az élet. De vajon, mit mond a változásról egy néha jól, néha rosszul működő mikrofon? Egyszer a felerősített hangot hallgatom kényelmesen, a következő félmondatot pedig András természetes hangerején hallom, és hegyezni kell a fülemet. Alkalmazkodás? A figyelem és a fókusz képessége?
Mintha az előadás mellett egy párhuzamos tapasztalat is testet öltene, ha valaki elég nyitott rá. Pont eljutunk az öngyilkosság vagy az élet újrakezdésének dilemmájához, amikor új mikrofon „lép fel” a színpadra. Új, működőképes élet, és mikrofon. Ha mégsem működik a dolog fejben, odaadhatjuk Andrásnak az iratainkat egy nadrággal együtt, mehet az egész a Dunába, és új életet kezdhetünk, ahol csak akarunk. A realitás és a szimbolika határán táncoló történet azért feltesz két kérdést is: tényleg annyira rossz? És ha a válasz igen, akkor miért nem lépsz?
Jön egy sokak által várt kérdés is: mi van akkor, ha valaki nagyon szeretne párt találni, de egyszerűen nem talál? Akkor nem akarja valójában. Hazudik. Magának, másoknak, és még a látszat randevúkon is.
Úgy csinálunk, mintha csinálnunk kéne, amit nem akarunk, vagy ne tudnánk azt csinálni, amit valóban akarunk. Ez hülyeség!
Vagy-vagy dilemmán vérzik el az ember. Azt hiszi, hogy a kapcsolatért a szabadságával fizet, és el sem tudja képzelni, hogy egy kapcsolatban akár szabadabb is lehet, mint egyedül. Tehát szabadság vagy rabság: lehet dönteni. Fejleszthetjük azt a képességünket, hogy egyedül tudjunk lenni a másik társaságában. És ismét a gyermekkor, az anya-gyermek kapcsolat köszön vissza: nem lehettünk egyedül, mert ránk törtek, és innen jön, hogy alig várom, hogy elmenj már végre. Vagy otthagytak minket egyedül és az elhagyatás miatti félelem miatt nem szabad belefeledkezni semmibe. Aki nagyon fél ezektől, annak jobb egyedül, miért akarná egy párral vagy egy családdal ugyanezt újra átélni? Alig hagytuk ott a családunkat, már megint engedelmeskedni kell(ene) vagy valaki(ket)t irányítgatni.
De ezzel nincs még vége a családot, kapcsolódást, a közös „mi”-t érintő dilemmáknak. Belebonyolódunk, és kibogozhatatlannak tűnik néha az, hogy jó döntést hozzunk. Ha valamit megvilágított ez az este, az az, hogy bármennyire is hasonlóak a kérdéseink, a félelmeink, az egyedi színezet mindig ott lesz benne. Kevés egyértelmű „tedd ezt” helyzet van, de az agresszió például ilyen. A párját megverő a másik szabadságától fél, mert a szabadságban el lehet hagyni, meg lehet csalni a másikat. Megijeszti, hogy olyat csinálna a másik, amit ő nem akar. Vagyis szolgává kell verni.
Aki bánt, az gonosz, azt nem kell megérteni, attól menekülni kell.
Harc amúgy is lesz a párkapcsolatban. Harcolunk a másikkal, amíg önfeledten önmagunk lehetünk. Mindketten jelen tudunk lenni, és nem merül fel András egyik kedvenc hasonlata, a kutya és a farok problémája. A „farok” viszont hamar unalmassá válik, hiszen az őszinteség és a spontaneitás árán működik csak az, hogy a kutya csóválja a farkát. Ha bizonyos tulajdonságok alapján választom ki a másikat, akkor nem kell meggyászolni, ha elhagy. Olyan tulajdonság még ezer másikban is megvan. Akkor vásárolok egy tulajdonságot, és az így választás megvéd attól, hogy a másik fontos legyen. Az egész ember: más, ott nincs és nem is lesz még egy olyan, mint ő, az elválás hatalmas veszteség, hiszen pótolhatatlan.
A monológból dialógus lett, a kérdések, a helyzetek egymás után érkeznek, és se szembenézni, se meghallani nem könnyű néha a másikat. De magunkat sem. És hogy miért kerülik a férfiak az okos nőket? Miért kár, hogy ritka az udvarlás? Ezek is fontos kérdések. Ahogy annak a felvetése is, hogy a szeretet egyik alapvetése, hogy tudnálak bántani, de nem foglak. Vagyis még a saját impulzusaimtól is megvédelek.
Kell az őszinteség, mindenki csinálja azt, amit akar, de ne bántsuk egymást. Nem járunk jó úton, ha egy kapcsolatért rengeteg fájdalmat tűrünk el. Miért ne lenne olyan valaki, akivel e nélkül is megy? Tudjuk, mi kell a jó szexhez? És mi a szeretet? Lehetne folytatni, és kell is. Hiába ért véget az este, a fejekben, a gondolatokban tovább lehetett vinni az élményt. Ha az emberi kapcsolatok kérdőjeleit és az egész 3 órát össze lehet foglalni egy gondolattal, akkor ezt választom:
A szeretet bizonyítéka a szeretett emberben van. Jobb az élete azáltal, hogy a másik az élete része lett? Akkor tényleg szeretik.
A képek forrása: pexels.com, youtube.com
- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Párkapcsolat
- Találatok: 2193
Az őszinteség mindenkit foglalkoztat, de vajon létezik olyan, hogy valaki vegytisztán, gátlások nélkül őszinte ember, s meg meri élni ennek minden távlatát?
A statisztika, a kutatások, a kísérletek mind hazug fajtának címkéznek minket, embereket. Engem, téged, őket, minket, ragozhatjuk bárhogyan. A mindennapi interakciókban és mindabban a szocializációnak nevezett rendszerben is, ami körbevesz mindenkit. Pár percenként hazudunk, a testbeszéd pedig mértékrendekkel többet kifejez, mint a szavak. Kár, hogy süketek vagyunk rá általában.
Nem erről van most szó.
Felvállalni önmagad, a hiteles jelenléted, minden gondolatod és vágyad, ötleted és kíváncsiságod. Hogy fejben legalább eljuss ide, az is egy hatalmas lépés. Hiszen jónak kell lenni, jót tenni. De mi a jó a gondolatban, vagy hol a határ? Voltál már igazán dühös, akár annyira, hogy megölnéd a másikat? A fejedben ezer halált halhatott. Megerőszakolni valakit, mint izgató szexuális fantázia? Egész pornóág épül erre, szó szerint végigjátszva az eseményt, a gondolat pedig bűnös, ugye? Tehát akkor mégis fantáziavilágban marad az egész, és nem is arra vágysz, hogy valóban megtehesd. Hatalmat kapni? Egy intésedbe kerül és fejek hullanak, teljesítik, lesik a kívánságaid. Vagy ugyanezzel az erővel büntetni, és jobbá tenni a világot? Csettintésre jobb körülményeket, emberibb életet adni? Ehhez is van út, méghozzá nem is kevés, de időbe, energiába kerül, és akár pénzbe is – dönthetsz, miből adsz többet.
Vajon milyen érzés lenne találni olyan valakit, aki megérti a legsötétebb vágyakat, félelmeket és gondolatokat is? Akiben van annyi kíváncsiság, hogy némelyiket meg is valósítsa, vagy azt mondja: lássuk, mi lesz. Vagy azt mondja, rendben, van ilyen, sok minden az eszünkbe juthat. Nem vagyunk olyan gonoszak, mint hisszük, de sokkal gyávábbak annál, mint amit feltételezünk. Te is, én is. És ezen változtatni is tudunk!
A képek forrása: ekaposvarmost.hu
- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Párkapcsolat
- Találatok: 2912
Számos film és elsősorban a hölgyeket megcélzó könyv középpontjában áll a mára már elfogadott(abb) szingli létforma. A hype már elült, azonban még mindig sokan hódolnak ezen irányelveknek. Szakértőnk, Villányi Gergő a szingliség igazi oldalának nyomába eredt.
Divathullámként, menő életstílusként indult, majd elkezdett veszíteni a lendületéből, mint a lassan leengedő lufi. Érthető volt a kezdeti óriási figyelem, mivel új életmód volt kialakulóban, de ha a mélyére nézünk, komolyabb összefüggéseket is meg kell vizsgálnunk. Mára nemcsak elfogadott jelenséggé vált, de létjogosultságot is nyert mint életmód. Komoly kutatások vizsgálják a változást, ami a szingliség megjelenéséhez vezetett, és már iparágak épülnek a kiszolgálására. Már nem ciki, hanem egy létező állapot, amiben ezrek és ezrek élik mindennapjaikat.
Az angol ’single’ szó jelentése egyedülálló, hajadon. A szó a mai napig megtartotta ezen jelentését, azonban kiegészült egy új tartalommal is. Olyan egyedülálló nő vagy férfi tartozik ide, akinek az életébe tudatosan nem fér bele a család vagy a tartós párkapcsolat. Általában nagyvárosban él, életkora a húszas évektől a negyvenesig terjed, alkalmi szexuális kapcsolatokat tart fenn. Kezdetben Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban vált elterjedté ez az életvitel, majd rengeteg sztereotípia alakult ki a Szex és New York sorozatnak valamint a Bridget Jones könyveknek köszönhetően, és itthon is megszületett Terézanyu, a „mi szinglink”.
Ezért fontos megemlíteni, hogy a körülmények is kényszeríthetnek valakit arra, hogy egyedülállóként élje mindennapjait. Ettől még nem biztos, hogy vágyik is erre az állapotra, vagy jól érzi magát benne. Anyagi gondok, az ismerkedési lehetőségek hiánya vagy ezzel kapcsolatos komplexusok is magányra ítélhetnek valakit, de akár a lakhatással kapcsolatos problémák is. Hasonlóan nehéz helyzetben lehet az egyedülálló szülő – még akkor is, ha a már idősebb a gyermek –, mivel előkerül a kérdés: hogyan fogadja az új szereplőt a családban?
Minden életformának vannak előnyei és buktatói
Nem kivétel ez alól az sem, aki egyedül szervezi és éli az életét. Van olyan nézőpont, ami szerint: „Szinglinek lenni nem azt jelenti, hogy nincsen senkid, hanem azt, hogy bárki a tiéd lehet.” Ezzel az állítással egyet lehet érteni, ugyanakkor néhány érdekes kérdést is felvet. Rengeteg módon kapcsolódunk más emberekhez, legyen szó akár a családról, barátokról, munkatársakról, de a párkapcsolat mégis kiemelt szerepet kap. Peter Stein a 80-as évek elején elvégzett felmérése az egyedülálló életforma előnyeit és hátrányait vizsgálta. Pozitívumként három dolgot emeltek ki a teszt kitöltői:
- jobban lehet a karrierre koncentrálni
- nagyobb szabadság az élet minden területén
- változatosabb szexuális élmények.
A munkahely és a megélhetés valóban fontos, de kérdés: milyen ára van ennek? A szabadság pedig nemcsak önállóságot hoz, hanem kevesebb támaszt, segítséget is jelent adott esetben. Negatívumként két téma köré csoportosult a válaszadók zöme: egyedüllét és magány. Nem ugyanaz a kettő. Az egyedüllét egy állapot, a magányosság egy érzés, amit persze okozhat az is, hogy hosszú időn át egyedül érzi magát valaki.
Különleges helyzetben vannak a szinglik, ha ünnepekről van szó.
A hétvégék és a nagyobb ünnepnapok általában családhoz kötődő programokat jelentenek. A már említett magányosság előtérbe kerülhet, ha lazább a kapcsolat a szülői családdal, vagy épp kevés lehetőség akad társas összejöveteleken való részvételre. Itt kerül előtérbe a baráti kapcsolatok és csoportok megtartó ereje, valamint a sorstársak, hasonló helyzetben levők közösségei. Az ilyenkor hirtelen felszabaduló sok szabadidő eltöltésében sokat segíthet, ha előre tervezünk és programokat szervezünk, legyen szó egy jó beszélgetésről, vagy akár egy hosszabb utazásról.
Érdekes jelenség, hogy létezik olyan szolgáltatás, ahol kísérőnek „alibipasit” (vagy természetesen nőt is) lehet rendelni. Karácsonyi vagy szilveszteri bulikon, családi látogatásokon így az elvárásoknak megfelelően jelenik meg „párjával” a szolgáltatást kérő. Vannak olyanok, akiknek ez bevett módszer, mert a karrier mellett se idejük, se kedvük ilyesmivel vesződni, és azt is elismerik, hogy nemcsak a világ elé tesznek ilyenkor torz tükröt, de önmagukat is ámítják csupán. Hasonlóképp létező jelenség az egyedülállóknak szervezett ünnepi vagy hétvégi programok egész sora. Ezek egy része jellemzően wellness hotelekkel, főző/kóstoló kurzusokkal, zenés táncos estékkel van fűszerezve, és nem titkolt célja az ismerkedés elősegítése. Más megközelítés az egyedülálló anyukáknak szervezett program, amely segít elfoglalni a kisebb gyermekeket, és kellemes légkört teremt a felnőtteknek is.
Magyarországon minden kicsit más, sokszor tapasztaltuk már ezt.
A szingli jelenség sem kivétel ez alól. Itt kevésbé divat, inkább kényszer általi, nem annyira döntés, mint körülmények okozzák. A KSH felmérése szerint az 1980-as években a 15 év felettiek 32,3%-a, 2000-ben már a 46,2%-a volt egyedülálló. Ez persze nem teljes körű felmérés, mégis érdekes adat, ha belegondolunk, hogy egy ideje a média majdhogynem követendő útnak állítja be a „szinglik édes életét”. Jellemző adat még: a harmincas nők között magas a gyermekét egyedül nevelő anyák száma, és sokukat egy komoly csalódás abba az irányba viszi, hogy nem is keresnek új párkapcsolatot. A fiatal felnőttek körében a választott és állandó szingli életmód helyett az időszakos a jellemző, tehát sokuk aktívan keres párt maga mellé.
Összefoglalva, a jelenség maga nem meglepő a mai társadalmi változásokat tekintve. Arra azonban jó ügyelni, hogy a körülményeket is figyelembe vegyük, mielőtt a sablonok szerint szerencsésnek tartanánk valakit csak azért, mert egyedül él – ahogy nem feltétlenül szomorú sors az sem, ha valaki épp egyedülálló.
A képek forrása: deviantart.com, huffpost.com, andthatswhyyouresingle.com
- Részletek
- Írta: Villányi Gergő
- Kategória: Párkapcsolat
- Találatok: 1849
Egyre nagyobb igény mutatkozik a pszichológiai témák előadásaira, és úgy tűnik, hiába szerveződnek újabb és újabb rendezvények, az érdeklődés töretlen. A Feldmár Intézet nemrég csatlakozott mindehhez a Lehet jobb névre keresztelt sorozattal, ahol a témák, a közönség és az előadók olyan közeget alkotnak, ami túl szeretne mutatni a szokásos „odamegy-meghallgatja-hazamegy” vonalon. Ebből egy a sorban Dr. Almási Kitti Tényleg szeretsz? – Hűtlenség és bizalom a párkapcsolatban című előadása.
Még gyerekcipőben jár a közösség bevonása, de a hétfői párbeszéd több tekintetben is jó élmény volt amellett is, hogy szakemberként más szemmel és füllel figyelek az ehhez hasonló előadásokon. Dr. Almási Kitti szakértője a témájának, nem hiába kérték fel őt, de mindez kevesebbet érne, ha sablonos, általános vagy épp „essünk túl rajta” jellege lenne az egésznek.
Mindenki hűtlenkedik, vagy csak úgy tűnik?
A hűtlenség önmagában hatalmas téma, erős hívó szó. Ha mellétesszük a bizalmat, máris kevésnek tűnik az a 60 perc, amibe bele kell sűríteni. Így jutunk el a kommunikáció, az őszinteség és az érzelmek kérdéséhez. Vajon tényleg kimondjuk azt, amit gondolunk? Klisékből tartjuk fenn a párkapcsolatot? És ezek után meglepődünk, ha halálra unja magát mindkét fél?
Számít, hogy mit mutatunk meg és adunk magunkból. A minőségi idő, az odafigyelés, ahol nem a saját történeteink a fontosak, hanem a másikra vagyunk kíváncsiak alapvető részei egy jól működő kapcsolatnak. Jó más és más helyzetekben és közös programokban találkozni egymással, hiszen újabb vagy ritkábban tapasztalat arcát is láthatjuk a másiknak. Ez erőfeszítést kíván, az érzelmekkel való szembenézés, belemerülés pedig bátorságot. A „sarokba dobott krumplis zsák” módszer, a rálegyintés nem sok jóval kecsegtet.
A hűtlenség egyik felvezető kérdése az volt, hogy mi is számít annak? Ez nemcsak szubjektív, de kapcsolatonként is eltérő lehet. Egy végigmérés? Egy kacér pillantás, elcsattant csók, vagy maga az érzelmi összegabalyodás, netán a szex? Erre magunkban keressük meg a választ. De ha már a bizalomról is esett szó, jó tudni, hogy a túlzott engedékenység, lazaság mögött inkább van megfelelés és a másik elvesztésének a félelme, mint valódi bizalom. A görcsös kapaszkodó hiába tűnik engedékenynek, a végén senki nem jár jól.
Mindez a felelősségről is szól. Tudjuk-e, hogy bántjuk a másikat ezzel, és mégis megtesszük? Jár nekünk? Belefér? Úgysem derül ki? Érzékeny téma ez, mert így vagy úgy, de mindenkit érintett már. A féltékenység egy kirekesztettség, egy olyan burok, amin kívül rekedt az egyik fél. Lehet egy gyerekként átélt minta – mint amilyen az elhagyás, a testvérféltékenység, elhanyagolás, szeretetlenség, tehetetlenség is – dolgozik ilyenkor a mélyben. Az viszont biztos, hogy a negatív érzések dobogósa a féltékenységkor átélt kín. Mert miről is van itt szó? Egy idegen olyan értékessé válik, mint én, vagy még értékesebbé, és mindennek az elképzelése, valósága a féltékenység.
A korabeli dokumentumokból kiderült, hogy a megcsalás a régebbi korokban sem volt kevesebb, legfeljebb annyi változott, hogy a nők is megtehetik. Változott a megítélés és a közvélemény is, ami egyenlőbbé tette a két nemet, és a nők kiszolgáltatottsága olyan képességeket fejlesztett ki, aminek köszönhetően jobb megcsalók lettek a férfiaknál. Aki felhördül ezen, gondolja mellé azt a tényt, hogy évszázadokon átívelő alávetettség és a korlátok kellettek mindehhez, és az önvédelem csiszolta őket ilyenné.
Szeretlek, vagy csak muszáj, hogy legyen valaki mellettem?
A szeretetre megannyi definíciónk van: érezzük, vagy akarjuk, vágyjuk, érteni szeretnénk, közelebb menni vagy épp távolról szemlélni, de ezzel egy másik emberhez is kapcsolódunk, egymás életének részei leszünk. De valóban kit vagy mit is szeretünk? A személyt, a szituációt, az érzést? Nem hiába létezik olyan, hogy a szerelembe szerelmesnek lenni.
Almási Kittit azért is jó hallgatni, mert jól vegyíti az általánosabb témákat a gyöngyszemekkel. Ritkán találkozni például azzal az amúgy fontos ténnyel, hogy a megcsalásnál az ember egy kis hiányterületet pótol általában. Ez lehet a figyelem, a törődés, és leggyakrabban persze a szex. A hiányból habzsolás, töltekezés lesz, és amikor a kapcsolat felbomlik, ott egy új ember, akit alig ismerünk. Hiánypótlásra tökéletes volt, a többi részének a megismerésére, a kapcsolat mélységére már nem jutott idő, így nem csoda, hogy az esetek 80%-ában válás után az új kapcsolat sem marad tartós. Egy hobbi, egy szenvedély is lehet a féltékenység tárgya. Fájó szembenézni azzal a másiknak, hogy a felé táplált lelkesedés már nem olyan, vagy épp, hogy ő nem képes hasonlót megélni az életében. Mindez azonban fel is tölti az egyik felet és azt az energiát a kapcsolatba fogja visszavinni.
A záró kérdéseknél felmerült a monogámia és a poligámia témája is. Van-e előnye egyiknek vagy másiknak, létezik-e olyan, hogy egy emberrel lehetetlenség hosszú távon együtt lenni? Erre nem könnyű választ adni, mert az egyéni különbségek itt is felmerülnek. A nyitott kapcsolatok, vagy a többekkel való együttélés felveti a felszínesség, vagy a mindig lesz egy jobb, kívánatosabb kérdését is. A monogámia alkalmasabb a mélyebb kapcsolat kialakítására, feltételes módban, hiszen nem önmagától történik ott sem mindez. A növény nevelése gyakori szimbólum, hiszen elegendő napfényt, vizet, gondozást, jó táptalajt igényel a kapcsolat is.
Érdekes volt arról hallani, hogy más a két nem kívánatossági görbéje az életkor függvényében. Míg a fiatal férfiak inkább komolytalan és vesztes szerepében vannak, a fiatal nőkre nagyon komoly kereslet és igény van. Az évek múlásával, a 40-es évek közeledtével viszont mindez gyökeresen megváltozik. A nők külsejéhez kapcsolt érdeklődés csökkenőben van, a férfiak viszont ekkorra szereznek elég hatalmat, stabilitást, amitől pont, hogy vonzóbbá válnak. Ezt terápiás történetek, statisztika és élettapasztalat támasztja alá, de persze lehetnek egyedi eltérések.
A bevezető gondolatok, kérdések érezhetően bemelegítés voltak csak a későbbi, mélyebb témákhoz. Mégis a konstrukció nagyon jól működött, hiszen Vízy András remek beszélgetőtárs volt az egész este során. Ráadásul rá több szerep is jutott. Ha a műsorvezetés és a témák felvetésének feladatát látta volna csak el, az is rendben lett volna, de ő mindemellett a laikus hangját, a férfiak kíváncsiságát és a saját érdekes belső dilemmáit is a színpadra hozta. Ez már önmagában egyedi ízt adott az olyan beszélgetésekkel szemben, ahol szinte kizárólag a szakember kapja meg a színpadot. Érthető az a hozzáállás is, hiszen Almási Kittit is élmény hallgatni, de így a hallgatóság kapott egy kis pluszt.
Ez a koncepció mögött húzódó vágy, miszerint mindannyiunkban ott van egy tudás, ott vannak a traumák, a kérdőjelek és a megoldására tett kísérletek, a tapasztalatok is. Hogyan lehet jobb? Együtt gondolkodva, odafigyelve, meghallgatva egymást. Akkor is, ha nehéz. A jobb nem fájdalommentességet jelent, hanem emberibb életet. És ami nagyon fontos: lehetőséget.
A képek forrása: mgayle.com, mgayle.com, mgayle.com