A párkapcsolat szót hallva a legtöbben úgy vagyunk vele, hogy majd úgyis útközben alakul. Hiszen tetszünk egymásnak, dúl a szerelem, mosolyogva gondolunk a másikra, mi baj lehetne? Életünk hátizsákjában vélekedéseket, elvárásokat is cipelünk magunkkal, és ha megismerkedünk velük, könnyebbé válik a közös út is.

Rugalmas, de mégis fontos szabályok, közösen kialakított keretek és egymásra tekintettel levő konszenzusok. Itt akár véget is érhetne a cikk, mivel az előző mondat olyan alapvető dolgokat sűrít magába, ami kulcsként szolgálhat bármilyen emberi kapcsolat alapjához. Viszont az is igaz, hogy tanulni és fejlődni kell ezen a téren, és ez a fejlődés egész életen át tartó folyamat.

Te+én?

Az ember társas lény. Ez a mondat nemcsak a szociológia egyik alaptétele, de közhelyként is sokat hallani. Ez a tény, az igazságtartalmán, mit sem változtat, mivel a közhelyek is megfigyelésekből, bölcs meglátásokból származnak. Elterjedtségük miatt válnak olyasmivé, amit gyakran hallunk, és amire még gyakrabban legyintünk. Ahogy sok minden másnál, ugyanezt tesszük időnként a kapcsolatainkban is. A fogyasztói társadalom átka ez a felfogás is? Lehet új barátokat, párkapcsolatot keresni, de a tanulságot, a tapasztalatot nem kapjuk meg, ha csak a rohanásra, a cserére figyelünk. Az önismeret ezért is fontos, és abban is sokat segít, hogy ne kövessük el ugyanazt a hibát éveken vagy évtizedeken át újra és újra megismételve.

A kudarc sokkal kevésbé félelmetes állapot, mint az, amikor nem vagyunk képesek belátni az okait és a tanulságait. Nehéz elfogadni azt, hogy minden rosszban van valami jó, de bármennyire is közhelyhez is értünk ismét, a pszichológia többször is bebizonyította már ennek a kijelentésnek az igazát. A krízist joggal tartják olyan eseménynek, amit ha sikerül kezelni, megoldani, és felszabadulni a nyomása alól, akkor olyan változásokat idézhet elő, amire másképp nem lett volna mód, és igaz, szükség sem. Hasonlóképpen olyan képességeket szabadíthat fel, amiről nem is gondoltuk, hogy a birtokában lehetünk. Weöres Sándor nagyon érzékletesen fogalmazza meg ezt:

„Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.”

Nehéz? Természetesen az. Egyéni adottságoktól, neveltetéstől, környezettől, attitűdtől és sok egyébtől függ, hogy milyen alapképességekkel rendelkezünk. Van, aki érzékeny és jó emberismerő, könnyen ráhangolódik a másikra. Akad olyan is, aki nehezen nyílik meg, vagy bízik meg másban, és ennek komoly múltbéli oka van. Lehetséges, hogy ezt várták el tőle, ez segített neki nehéz helyzetet túlélni vagy túllépni, vagy egyszerűen ez bizonyult a leghatékonyabb megoldásnak az évek alatt, és rutinná vált. A rutin viszont megváltoztatható, még akkor is, ha már meglehetősen mély a kerékvágás, amiben haladunk. Sőt, új rutinként megszokhatunk és elsajátíthatunk olyan valamit is, ami segíti, pozitívan befolyásolja az életünket.

Mi segíthet?

• Egy párkapcsolatban elkerülhetetlen, hogy magunkba (is) nézzünk egy konfliktus esetén.
• Ha elmúlt kapcsolatainkban mintázatot, ismétlődést látunk, az nem véletlen.
• Ahogy az sem, ha ugyanúgy, ugyanazokon a témákon robban ki veszekedés, nézeteltérés. Ilyenkor jó szakemberhez fordulni ahol egyénileg, vagy párként segítséget kapunk a probléma gyökerét okozó problémák felderítésében.

Hogyan segíts?

Egy párkapcsolat kétemberes játék. Játék, mert a szabályainak a párkapcsolatkialakításában is részünk van, a betartásában és az aszerint való közös életben is. Egyedül nem megy (közhellyel sem), vagyis úgy tűnhet persze, hogy azért mégiscsak működik, de valójában két akarat szükséges ahhoz, hogy valami tényleg megtörténhessen. A másik helyett nem tudunk érezni, nem tudunk cselekedni sem. Senkin sem lehet segíteni akarata ellenére.

Persze mégis megpróbáljuk, hiszen segíteni jó, és sokaknak alapvető igénye, hogy a másikat jobb helyzetbe/állapotba hozzák. Ez becsülendő tulajdonság, mégis megéri átgondolni néhány apróság miatt. Nem mindegy, hogy milyen segítséget kap (és kér!), és az sem, hogy miként van ez felé nyújtva, kifejezve. Komoly különbség van aközött a segítség között, ahol az illető saját erőből áll fel vagy változtat, de mellette támaszt, esetleg kezdőlökést, visszajelzéseket kap, és az olyan segítség között, ahol nem a segíteni akarás van középpontban (vagyis a segíteni akaró), hanem a másik igényei. Gyakran előfordul az is, hogy a jó szándék mellékhatásaként a segítségre szorulót passzív, gyenge szerepben tartják, és a támasza nélkül ismét összeesne, vagyis nem erősödik meg, nem fejlődik. A mondás is úgy szól, hogy ne ételt adj, hanem tanítsd meg a másikat halászni, zárójelben hozzátéve, hogy amíg tanul és ügyetlenkedik, azért ne hagyd „éhen halni”.

• A feszültségeket, konfliktusokat jobb minél előbb rendezni.

Például kinevezhetünk minden héten egy közös napot, amikor este, időt szánva rá, mindkét fél elmondhatja, ha szerinte maradt még megbeszélendő, rendezendő konfliktus vagy helyzet. Ez egyfelől megelőzi, hogy felgyűljenek, vagy “szőnyeg alatt” maradjanak problémák, másfelől segít tudatosan feszültségmentesíteni a kapcsolatot.

• Kommunikáljunk tisztán és érthetően. A sértődés, a duzzogás vagy a másik büntetése nem fogja megoldani a helyzetet, a bosszúállás, legyen bármily apróság is, pedig csak tovább mélyíti a konfliktust.

A “már megint ezt csinálod” értelmezhetetlen, ahogy a végletes megnyilatkozások is, mint a “semmit nem lehet rád bízni”. Konkrét helyzetek, meghatározható problémák okozzák a bajt, és a másik is úgy érti meg, ha tudja mire figyeljen vagy mit kerüljön el. Az elpakolás, a háztartási feladatok felosztása, a segítségkérés vagy a határidők mind megfelelő keretet kaphatnak, és a közös megegyezés tisztázza ki mivel járul hozzá a közös élethez.

Ez a részletekbe menő elemzés lehangoló lehet, de szerencsésebb, ha belátásra vagy gondolkodásra serkent. Főleg akkor, ha nem magányos harcosként (esetleg amazonként) szeretnénk érvényesülni a kapcsolatban, vagy akár az életben. A jó hír, hogy komoly szabadságunk van a cselekedeteinkben, döntéseinkben. Egy problémát, – akár párkapcsolaton belüli, akár az élet más területéről való – lehet sokáig húzni, önmagunkat átverni is szabad, és a szőnyeg alatt is több hely van, mint elsőre gondolnánk. A következményekkel mindenképp számolnunk kell idővel, és jó esetben tanulságként írják hozzá a „számlánkhoz” a hibákat is. Vagyis a hibákkal is fejlődünk, ha a belátásra képesek vagyunk. „Csak az nem követ el hibát, aki nem csinál semmit sem”? Az egy helyben toporgó ugyanúgy belefuthat bármilyen hasonló helyzetbe. A helyzethez alkalmazkodva a legjobb, ha tudjuk, mikor kell mozdulni, mikor jó megállni kicsit és várni, és esetleg előre engedni a másikat. Többet segít, mint bármilyen kapkodás vagy kiszolgálás.

A képek forrása: animeflipside.net, relationshipnewsline.com, huffpost.com