Társas lények vagyunk, és ősidők óta foglalkoztat mindenkit a kérdés: hogyan találom meg az igazit? Egyáltalán létezik ilyen találkozás? És mi lenne, ha segítséget kapnánk, hogy valósággá váljon a tökéletes pár megtalálása. A történet szerint egy mesterséges rendszer boronálna össze minket, ha betartjuk a játékszabályokat – hiszen kiszámítható a tökéletes párkapcsolat. A Black Mirror című sorozat mélyen merít az emberi lélek é a digitális világ összefonódásából. A legféltettebb titkok, legmélyebb vágyak és a legijesztőbb lelki torzulások jelennek meg a sorozat egyes epizódjaiban.

Létezik a tökéletesség?

Nagyon jól hangzik az alapötlet, miszerint egy mesterséges intelligencia által vezérelt randevú rendszer folyamatosan monitorozza, kik vagyunk, mire vágyunk és ki illene hozzánk. Az elején persze még nem a legideálisabb párt sodorná mellénk az algoritmus, hanem azt, aki a következő lépcsőfok a tökéletesség felé. Majd a kapcsolat végeztével már jöhet is a következő. Ismerős ez a minta? Mintha ugyanezt csinálnánk a valóságban is, csak két fontos eltérés van a sorozatban felvetett keret és a mindennapok között. Az egyik, hogy senki nem ígéri meg nekünk, hogy 99,8%-os pontossággal megtaláljuk végül a tökéletes párkapcsolatot. Ha így lenne vajon kitartóbbak, türelmesebbek lennénk? Vagy olyan mentalitás szerint zajlana az egész, mintha használt ruhadarabokat dobnánk le magunkról? A sorozat nehéz és érzékeny kérdéseket tesz fel. Ha visszatérünk a történethez, a másik fontos eltérés az, hogy a sorozatban mintha az érzelmeket a végére tartogatná mindenki. Mintha nem is léteznének a végső nagy találkozás előtt. Le kell tudni valamennyi találkozást/randevút, és nem tudjuk mennyit, de a végcél ott lebeghet a szemünk előtt. És ha odaértünk hirtelen minden a helyére kerül és a boldogság magától jön majd?

A buddhizmus egyik alapgondolata, hogy mindenki boldog szeretne lenni és el akarja kerülni a fájdalmat. Ezután merül csak fel a kérdés, hogy milyen áron és milyen eszközökkel igyekszünk mindezt megoldani. A Black Mirror hűvös gépi intelligenciával, a hatékonyságra törekedve hajtja végre a randevúk megszervezését. Minden adott: lakást, ismerkedős vacsorát kapunk és a rendszer azt is közli velünk, hogy a jelenlegi partnerünkkel hány napot, órát fogunk együtt tölteni. Ezután elválunk s érkezik a következő jelölt.

Az ember nem egy marék adat és számsor

Amikor a digitális gépi világ az emberi lét határait átlépve szól bele a mindennapokba, két dolgot nem vesz figyelembe. Az érzelmeket és a kreativitás kiszámíthatatlanságát. A párkeresésben mindkettő nagyon fontos, hiszen egy találkozás is lángra lobbanthatja a szívünket, és az összecsiszolódás, az ismerkedés is sok rugalmasságot, bátorságot és figyelmességet kíván. Ismeretlen területre tévedünk ugyanis, ami legfeljebb ismerős lehet máshonnan. Két ember akarata, vágyai, igényei, belső dinamikái találkoznak, és a kuszaság a szépsége mellett, kihívásokat is rejt.

Vannak, akik szerint mindez feltérképezhető és leírható és kiszámítható, ha elegendő adat áll a rendelkezésünkre. Én úgy gondolom, hogy az emberi lélek mélysége több évtizednyi együttlét után is tartogat meglepetéseket és felfedezetlen részeket. Változunk külön és együtt is, és mindaz, ami körbevesz minket vagy a múltunkból velünk maradt továbbra is kifejti a hatását. Ezért korlátozott a társkereső oldlak hatékonysága is. Adatok gyűjtésére és átadására alkalmasak, de az élő találkozás apróságait, egy mosolyt, érintést vagy jókor kimondott szavakat nem tudnak bejósolni. Ott már nincsen mesterséges intelligencia által vezérelt asszisztens. A jelenlét, a tapasztalatok, a kreativitás és mindannak az összessége kap főszerepet, aki vagyunk. Egy hibákkal, erényekkel felvértezett ember, esendő és szeretetre vágyó lény, aki társat keres. És a másikban ugyanezzel találkozik. A bonyolult és szerethető emberi komplexitás az, ami végül összeköt vagy eltaszít minket – nem egy algoritmus.


A képek forrása: img.thedailybeast.com, vokpodcast.files.wordpress.com, cdn.davidwolfe.com