A legfontosabb kérdés, hogy szerethetőnek és értékesnek gondolod-e magad? Életed hátizsákjában mintákat, „programokat”, szűrőket viszel magaddal, és nem mindegy, hogy ezek mit üzennek Neked, Önmagadról, a világról és a többi emberről.

De mindezen belül mi nevezhető normálisnak, és hol esünk túlzásba?

Te is keresed azt az életet, amit már nem a múlt terhei és a jelen akadályai határoznak meg?

Megoldásokat, működő recepteket keresünk és az egész életünket ezekből igyekszünk felépíteni. Időnként azonban kiderül, hogy ami addig hasznosnak bizonyult, mostanra már hátráltat. Ami korábban segített, most ellened dolgozik. Szeretnéd, ha mindez megváltozna?

Vannak olyan kérdések, amik új színben mutatnak meg dolgokat, de egy külső szemlélő nézőpontja is sokat segíthet. Milyen gondolatok kísérik a mindennapjaidat? Hogyan látod a világot és miként viszonyul a környezeted Hozzád?

Milyen témákban segíthetek neked?

A hozzám fordulók olyan problémákkal és kérdésekkel keresnek meg, amelyek az életvezetés, a párkapcsolat, vagy a szexualitás témaköreibe esnek. Emellett az online tevékenységek (közösségi oldalak, internet, okostelefon, videojátékok) és a mindennapok összefüggéseire is egyre nagyobb fókuszt helyezek, hiszen a digitális világ a hétköznapok szinte minden részébe beszűrődik.

Úgy érzed, lenne miről beszélgetnünk?
Ha kérdésed van,vedd fel velem a kapcsolatot az alábbi elérhetőségeim bármelyikén.

email: kapcsolat@villanyigergo.hu
mobil: +36 70 559-4574

Villányi Gergő vagyok, pszichológiai tanácsadó.

Miért lettem pszichológiai tanácsadó?

Mindig szívesen és kíváncsian hallgattam másokat. Egy idő után észrevettem, hogy egyre többen fordulnak hozzám, akár olyan problémáikkal is, amikről addig még senki mással nem tudtak, vagy nem mertek beszélni. Felelősséget éreztem az ilyen beszélgetések során elhangzott kérdéseim és meglátásaim hatásával kapcsolatban, ezért hamar elkezdtem beleásni magam a pszichológia különböző területeibe. Már a kezdetektől úgy gondoltam, hogy a kölcsönös bizalom kialakulása mellett nagyon fontos, hogy minden beszélgetésben tanulhatunk is egymástól a tapasztalataink, gondolataink és érzéseink révén.

Tovább

Cikkek-Írások

Kíváncsi vagy a Szexualitással és Párkapcsolattal kapcsolatos, vagy a Digitális világ okozta problémákra és a róluk alkotott véleményemre? Érdekelnek Életvezetési megoldások vagy a Kultúra megszállottja vagy? Akkor a Cikkek-Írások bejegyzéseim neked szólnak.

  • Barátaiddal egy jó buliban töltődsz fel vagy inkább elvonulsz és olvasol egy jó könyvet? Logikusan, észérvek alapján döntesz vagy a megérzéseidre hagyatkozol? Racionalistának vagy Idealistának tartod magad? Mit gondolsz Hadvezér vagy Bajnok típus vagy? Esetleg Alkotó vagy Ellenőr típus?

    Rengeteg kérdés, amire megvannak a válaszok. Töltsd ki a 72 eldöntendő kérdésből álló MBTI tesztet, s a végén megtudod milyen típus vagy, mik a jellemzőid, milyen munka illik hozzád, milyen vagy a szexualitás terén és milyen típusú személyiség illik hozzád.

    Felkészültél? Akkor irány a teszt és ismerd meg magad mégjobban!

A villamos egy ideje már csukott ajtókkal állt a megállóban. Nem ment tovább és a megállóban álló reklámplakátra tévedt a tekintetem. Meglehetősen provokatív kérdést tett fel: Egy teljesen embernek kinéző androiddal szeretkezni megcsalásnak számít? Már épp a válaszon gondolkodtam volna, amikor egy pár sétált el a plakát előtt. A férfi megtorpant, visszább lépett néhányat, majd félrebillentett fejjel olvasta el ugyanazt a mondatot, amit én is. Oldalra lépett, egy pillanatig hezitált, majd megnyomta válaszként a nem gombot. Indult volna tovább, de a vele sétáló lány is odament a reklám elé és határozott igent nyomott. Kiegyenlítődtek a szavazatok? Nem igazán, mert az igenre több érkezett az alattuk levő kis led számlálók szerint. De a Westworld című sorozat kérdése attól még időszerű.

Tárgyak vagy élőlények?

Vajon beszélgettek az eltérő véleményükről? Valami olyasmiről, amitől minden pár fél, és mégis – a tiszta valóságában, még nem kell törődnünk ezzel a kérdéssel. Megcsalás van, emberhez hasonló androidok viszont még nincsenek. És mik lennének az érvek? Ha megszólalásig olyan, mint egy ember, akkor annak is számítana, hiszen úgy pillant ránk, mosolyodik el, simít végig az ujjaival, vagy épp nyög fel szex közben, mint mi. Vagy illúzió azt gondolni, hogy egy tárgy bármikor is felveheti a versenyt egy érző, gondolkodó emberi lénnyel?

A mai fogalmainkkal nehéz megközelíteni a témát. A ma gyártott szexrobotok egyre élethűbbek és már ez is problémákat vet fel. Lesznek olyanok, akik elégszenek ezzel és nem hús-vér társra vágynak? Minden bizonnyal. Az indokok skálája pedig elég széles lesz. A kapcsolatok kiszámíthatatlansága, az ismerkedéstől való félelem, vagy a „kinek kell egy olyan, mint én” szorongása. De válasz lesz az állandóan kedvünket kereső, nekünk udvarló és mindig készenlétben álló kiszolgálás is – a nárcizmus mellékzöngéivel. Sokan kritizálják ezt a gondolatmenetet azzal, hogy ez az emberekkel, és főleg a nőkkel való bánásmódon ront majd – pedig az már így is elég sok borzalmat hordoz magában, nem kellene tovább rontani a dolgokon.

Hűtlenebbek vagyunk?

Nem rég, a Facebookot a megcsalás online fellegvárának nevezték egy interjúkérdésben. Ez több téren is téves nézőpont. A közösségi oldal ugyanis egy felület, amit mi, emberek használunk. És pontosan arra, amire szeretnénk. De ha valaki pont emiatt vetne követ a kék-fehér oldalra, annak egy gondolatkísérletet ajánlok. Vajon mennyire volt jelen a megcsalás az internet előtti időkben? És amikor még okos vagy mobiltelefonunk sem volt? A lehetőség adott volt, aki pedig ki akarta használni az megtalálta a módszert, a felületet és a lehetőséget is. Ha pedig a számokon aggódunk, akkor jó hír az, hogy a megcsalás, a szakirodalom szerint döntés (és hiány) kérdése, nem mennyiségé. Aki jól érzi magát az száz lehetőséget is kihagy, aki viszont egy vélt vagy valós űrt akar betömni, az az első kísértésnek sem valószínű, hogy ellenáll, sőt lehet, hogy aktívan keresi is az alkalmat.

Mit keresel igazából?

Nem naivitás azt kijelenteni, hogy több embert érünk el manapság. A közösségi oldalak, a randi és (szex) partnerkereső applikációk „végtelen” mennyiségű emberrel kötnek minket össze, és mindezt egy kis eszközbe zárva a zsebünkben mindenhová magunkkal visszük. Akár 5 percet töltünk vele, akár órákat, a sokaság ott vár minket. A jó kérdés ilyenkor az, hogy mit keresünk valójában? És miből fakad az a hiány, amit igazából pótolni szeretnénk? Szeretetéhség, érzelmekre, testi érintésre való kiéhezettség, intimitás, közös időtöltés, romantika – ezek még az érme világosabb oldalai. Ha viszont egy másik embert használnánk arra, hogy olyan mély fájdalmat vagy hiányt pótoljon, amit sosem lesz képes – az önzőség. Ezért is szeretjük elkerülni a kínos kérdéseket és a magunkba pillantást. Lehet, nem tetszene, amit odabenn találnánk. Pedig a felismerés a megoldáshoz is elvezethet és csak egy dolog hiányzik utána, ami a tettek felé indít el minket. A bátorság – ami nélkül az élet is sokkal szürkébb és méltatlanabb marad.


A képek forrása: hips.hearstapps.com, i.pinimg.com, today.ttu.edu

1. Nem mindegy milyen képet raksz fel magadról. Lehet, hogy filmsztárhoz hasonló fotó készült rólad pár éve, vagy az előnyös oldalad mutatnád meg a múlt hónapban lőtt képeken, de van ennél jobb megoldás is. Ha olyan fotókat választasz, amik több oldalad is megmutatják, ráadásul a valóságban is hasonlítanak rád, akkor jársz a legjobban és elkerülheted a csalódások jó részét. És mi a legjobb az egészben? Akinek megtetszel, tényleg olyannak lát majd, amilyen valójában vagy.

2. A leírásokban kerüld az általánosításokat, legyél minél egyedibb. A filmeket, a hétvégi programokat és az utazást sokan szeretjük, de ezzel még nem sokat mondtál magadról. Ha fontos számodra a kultúra, meséld el egy élményedet. Az már mindegy, hogy színház, koncert vagy egy könyvbemutató volt, a történet lehet vicces, tanulságos vagy emlékezetes is. Lefutottál egy maratont? Végre eljutottál egy országba, ahová gyerekkorod óta vágysz? Új hobbiba fogtál vagy elismerték a munkádat? Egy ilyen történet sokkal többet ad, mint néhány semmitmondó tevékenység felsorolása és egyből érdekesebbnek is tűnsz a leírás alapján. Végül is meg kell mutatnod magad és mindazt, ami érdekel és körbevesz – aki erre vevő, azzal máris egy csomó jó beszédtémát is találtatok!

3. Nem kell mindenkinek válaszolni. Egy izgalmas bemutatkozással sok levelet fogsz kapni, de ezek minősége nagyon eltérő lehet. Sokan alkalmazzák a mennyiség taktikáját, és semmitmondó, „odaköszönő” üzeneteket küldenek – ez viszont sekélyes és pont az az erőfeszítés nincsen meg benne, amitől izgalmassá válik az egész. Aki elolvasta a profilodat, annak kérdései vannak, és közös pontokat igyekszik találni. Sőt, ha még humort is visz a levelébe, jó eséllyel komolyan gondolja, hogy megismerjen téged. Foglalkozz a minőséggel, még ha nem is tetszik a másik, az erőfeszítését meg lehet köszönni udvariasan. Ha pedig nem csak az tetszik, amit írt, de az is szimpatikus, aki írta, máris az élő találkozás küszöbén álltok.

4. Ne húzd sokáig az élő találkozást. Gyakori probléma, hogy a chaten, e-mailekben, sőt akár telefonon kialakult jó beszélgetések után félelmetesnek tűnik élőben találkozni a másikkal. Az biztos, hogy szavak, fotók és a hangunk után önmagunkat megmutatni teljes valónkban másféle élmény. A jó alapokat azonban gyorsan tönkre teheti, ha húzódozunk a találkozástól, ahogy hamar ráununk arra is, ha a másik sosem ér rá vagy mindig tereli ezt a témát. Nem csak alacsony önértékelést feltételez mindez, hanem a hitelességet is rontja, mintha rejtegetnivalója lenne a másiknak. Végül is nem online párt vagy levelezőpartnert keresünk, nem igaz?

5. Ne akarj mindent azonnal tudni. Az online világ számos lehetőséget biztosít, hogy kinyomozzuk, ki is a másik. Ha tudjuk a nevét, láttunk róla képeket, akkor a Facebook profilja végiggörgetése és egy Google keresés természetesnek tűnik. Mégse kezdj nyomozni, mert az pont az ismerkedés izgalmát veszi el végül. Emellett olyan dolgokat is találhatsz, amik már könnyen lehet, hogy nem érvényesek a másikra. Félreértésekhez vezethet ez, és lehet, valamit még nem osztana meg veled a jelölted – ezt tartsd tiszteletben, ahogy a saját privát szférádhoz is jogod van. Bízz magadban annyira, hogy az ismerkedés, a levélváltások, beszélgetések felfedik majd a másikat. Így a saját fejed után menve dönthetsz arról, tetszik-e az, amit a másikban találtál.

6. Légy óvatos a privát információiddal. A túlzottan gyors kitárulkozás, valamint az elérhetőségeid kiadása problémákhoz vezethet, főleg, ha alig tudsz valamit a másikról. Lehet, hogy nagyon szimpatikus és nagyon jókat lehet beszélgetni vele bármiről, de az élő találkozás mérföldkő szokott lenni. És ha siettetné vagy épp a bizalomra hivatkozva követeli, hogy megoszd az otthoni címed vagy a telefonszámod, még mindig meghúzhatod azokat a határokat, amiken belül biztonságban érzed magad. Nem kell rohanni, hiszen így is el tudjátok érni a másikat, ha szükséges. Ha pedig jól alakulnak a dolgok, természetes lesz, hogy egyre többet tudtok egymásról, mindenféle kapkodás nélkül.

7. Ne menj bele olyan találkozókba, ahol csak „gyakorolni” akarsz. Ha megvan a kellő szimpátia, akkor a találkozót is komolyabban veszi mindkét fél. Azonban a gyakorló randik csak arra jók, hogy megbántsd vagy megalázd a másikat. Kihasználod és sosem érdekelt igazán, ha csak próbababaként szánnál rá pár órát. Képzeld el, hogyan éreznéd magad fordított helyzetben, ha az alig várt randiról kiderül, hogy te csak a leghátsó sorba kaptál jegyet és soha többé nem találkoztok.

8. Ne borulj ki, ha visszautasítanak. Ha valaki jelenetet rendez vagy agresszív, bántó leveleket, üzeneteket küldözet egy ilyen élmény után, az komoly önértékelési problémát feltételez. Nem tetszhetsz mindenkinek, még akkor sem, ha elsőre úgy tűnt. Fordított esetben neked is minden jogod megvan ahhoz, hogy azt mondd, nem szeretnél többet találkozni. Ehhez jó, ha tisztában vagy a belső értékeiddel és azzal is, hogy mire vágysz igazán. Hitegetni, mézesmadzagot elhúzni vagy „talonban” tartani valakit egyáltalán nem fair. Ha igent mondasz, az tényleg legyen igen, ha bizonytalan vagy, beszélhettek róla – nem kell, hogy mindenre azonnal kész válaszod legyen, de sokat segít, ha megosztod a gondolataid, félelmeid a másikkal.

9. Ha úgy érzed, nem azt találod, amit keresel, tarts szünetet. Belefuthatsz rossz élményekbe a keresés során. Az is előfordulhat, hogy a sokadik találkozás sem azt hozza, amit szeretnél. Ilyenkor szerencsésebb, ha deaktiválod vagy lefagyasztod a fiókod egy időre, amíg feltöltődsz. Azt is átgondolhatod közben, hogy milyen tanulságai voltak ennek az időszaknak. Alacsonyra vagy túl magasra helyezted a lécet? Tudod kit, mit keresel? Milyen közös pontok fontosak számodra? Hogy érzed, hogyan bántak veled írásban vagy személyesen? Sok kérdés felmerülhet, de biztosan közelebb visznek ahhoz, hogy legközelebb megtaláld azt, akire vágysz.

+1 A múltad itt is elkísérhet. A korábbi rossz tapasztalatok, kapcsolatok, durva szakítások feldolgozása időbe telik. Gyakran előfordul, hogy ugyanabba futsz bele, kísértetiesen hasonló problémákkal találkozol az új kapcsolatodban is. Az elakadások, a lezáratlan múlt sok tapasztalatot rejt magában, ennek felszínre hozásához és feldolgozásához viszont segítő szükséges. Amíg ez nem történik meg, az ismétlődés folytatódik, és rejtett dinamikák mozgatják a döntéseid, reakcióid – olyan érzést keltve, mintha valaki más döntene helyetted. Néhány beszélgetéssel azonban felszínre hozható mindez, az okok és a háttér megvilágításával pedig jobb rálátást, elakadásoktól mentes szabadságot kapsz. Másképp látod önmagad és a világot - ez a találkozásaidban is megmutatkozik, hiszen egy új, lehetőségekkel teli világ nyílik meg előtted.


A képek forrása: c.o0bg.com, fthmb.tqn.com, pandasecurity.com

Az elmúlt napok egyik legnagyobb érzelmi hatású eseménye a vemhes szurikáta elpusztulása, és főleg annak körülményei voltak. Ahogy felkerült a hír a netre máris százával érkeztek a dühös, vért, kivégzést kívánó kommentek. A szemet szemért elv, a totális – és a lehetőleg minél fájdalmasabb büntetés - úgy tűnik, csak ez elégítené ki az igazságra és rendre szomjazó tömegeket. Főként felnőtt emberekről beszélünk itt, akik közül jó páran névvel, arccal, Facebook profiljuk teljes tartalmával vállalták, hogy ők bizony így intéznék el ezt a szomorú esetet. Így állna vissza a szemükben az egyensúly és lehetne béke mindenki lelkében. A helyzet tragédiája egyértelmű, egy ártatlan kis állat pusztulása mindig szomorú. A következmények azonban jobb esetben tanulásra ösztönöznének minket és a dühünk, felháborodásunk kezelésének is vannak emberibb módjai. Nem jó az, ami történt, de amit elindított, az valóban hátborzongató.

Talán ez az idézet jól összefoglalja az aránytalanságot és azt a gyűlöletet, ami elszabadult és még most is hömpölyög: „…mintha a fél ország teljesen elvesztette volna az eszét. Egyes kommentelők már szadista ötletekkel árasztották el az internetet, egyesek csak simán megvernék, megpofoznák a gyereket, mások az őrület határát súrolva találnak ki durvábbnál durvább büntetéseket odáig, hogy a gyereket és a szülőket is börtönbe kéne zárni.”

- "Ki volt írva, hogy nem szabad benyúlni, egy 10 éves fa**nak ezt már fel kéne fogni. Remélem a sors jól megba***a a kölyköt."  
- "Ne csináljunk már úgy, mintha egy gyerek semmit nem értene a világból! 11 évesen már magyaron kívül két másik nyelvet beszéltem és rengeteg helyzetben képes voltam eligazodni."
- "Emberek, ébredjetek már fel! Egy 11 (!) éves gyerek szertelenkedett. Megharapta egy vadállat. Megijedt, felkapta a kezét (mindenki így tenne ebben a helyzetben) és az azon lógó állat a lendülettől felrepült, majd szerencsétlen módon ért földet."
- "Három élet sokkal fontosabb, mint egy karcolás a kölkön... elmehet a búsba az idióta kölök meg a szülei is, meg nekik áll feljebb! Nevelje meg aztán ugasson apuka!"

Arctalanul, következmények nélkül

A négy hozzászólásból csak egy megírója beazonosítható, a többiek adatai, neve nem tudni, hogy valósak-e, de a profilképük nem a sajátjuk. És ezek kiragadott példák a több százból. Itt érkeztünk el az online kommunikáció és a digitális világ a viselkedésünkre gyakorolt hatásaihoz. Hiába derül ki egyre gyakrabban az ellenkezője, még mindig sokan azt hiszik, hogy az online világ egy párhuzamos sík, ahol nincsenek következmények és sebezhetetlenek vagyunk. Ez hatalmas önámítás, ugyanis a felelősségre vonás mellett a személyazonosság is kideríthető, ha olyan súlyossá válik az ügy. A gyűlöletbeszéd és az ehhez hasonló bántó, megalázó kommentek egyelőre ritkán kevernek bajba bárkit is, de ettől még pusztító következményei lehetnek valaki más életében. Az úgynevezett online gátlástalanság (online disinhibition) elve abból indult ki, hogy megváltozunk, ha képernyőn keresztül kommunikálunk. Az előbb említett érinthetetlenség és a következmény nélküliség ennek két jellemző tünete.

Féktelenül, embertelenül

De legalább ilyen fontos, hogy a borzalmas viselkedésünkért való felelősséget is elhárítjuk magunktól.  Mintha nem is mi gépeltük volna be a mondatokat, vagy nem is számítana ez az egész. Az online kommunikációnk egyik másik jellemzője, hogy érzelmeinket kevésbé tudjuk fékezni, kontrolálni. Ez a túl gyorsan megadott bizalom képében is megjelenhet, de leggyakrabban a fékevesztett dühvel és gyűlölettel találkozunk. Ugyancsak jellegzetesség a dehumanizáció, vagyis, hogy azt, akivel vagy akiről beszélünk nem tekintjük élő, lélegző, érző emberi lénynek. Távol van tőlünk, jó eséllyel nem ismerjük, talán képet sem láttunk róla soha. De ítélkezni, igazságot szolgáltatni tudunk, ahhoz elegendő információnk van, természetesen. És fontos megemlíteni, hogy élőben, személyesen a 90% képtelen lenne minderre – a távolság azonban leoldja a belső fékeket és láncokat.


Még ha ezeket a hatásokat, csapdákat nem is ismerjük, az alapvető emberség azt diktálná, hogy egy 11 éves gyereket – ha már nagyot hibázott, nem akarunk tovább gyötörni és kínozni. Az, hogy kiből milyen démon bújik elő online, sokszor csak a jéghegy csúcsa. Én mindig elgondolkodom, hogy vajon ő milyen bánásmódot szeretne, ha valami hasonló történik – vele, vagy egy szerettével. De azt is jogos kérdésnek érzem, hogy az acsarkodó, gyűlölködő felnőttel vajon hogyan bántak mások? Mit tapasztalat meg önmagáról a hibák, a megbocsátás és a szerethetőség terén? Talán sosem találkozott azzal a mondattal, ami számomra ezt az egészet összefoglalja: Még soha, senkit nem szidtak jobb emberré.

„Zebra-zombi” vagy Smombie (Smartphone Zombie)

Ez a kifejezés nem egy új zombis horrorfilm ajánlójában tűnik fel. A külföldi sajtó azokat az embereket nevezi így, akik fejhallgatót viselve és/vagy mobilt bámulva kelnek át a zebrán, és nem ügyelnek a körülöttük zajló világra, és a forgalomra sem.

Honolulu volt az első, ahol ezt a figyelmetlenséget bírsággal büntették, de több nagyváros is tervezi, hogy követi a példáját. 2018 februárjában a kaliforniai Montclair is csatlakozott a szabályzást bevezetőkhöz, de úgy tűnik mégsem túl népszerű ez a döntés. Komoly vita folyik azzal kapcsolatban, hogy a vezetés közbeni mobilozást kellene inkább keményebben büntetni. A támogatók azzal érvelnek, hogy a mobilozó sofőrök egy amerikai felmérés szerint kb. tízszer több balesetet okoznak a gyalogosoknál. Az ellenérv viszont az, hogy a telefonbámulással és a fejhallgatókkal a gyalogosok kizárják a külvilágot, és egy kutatás szerint 30%-ban rossz döntéseket hoznak, mivel kevésbé képesek koncentrálni.

Az Egyesült Királyságban olyan felmérést is végeztek, aminek eredményeképp megtudták, hogy a fiatalok és fiatal felnőttek 43%-a ütközött már neki valaminek, mert túlságosan elmerült a telefon képernyőjében. Egy kínai város azzal hívta fel a figyelmet magára 2016-ban, hogy külön mobilos sétáló-sávokat hozott létre az utcáin. Ezzel egy időben sorra érkeztek a fotók a mozgólépcsőn figyelmeztető feliratokról is, amik komoly balesetektől szerették volna megóvni azokat, akik fél percet sem tudnak a telefon képernyője nélkül elképzelni.

A lélek a technológia mögött kullog

Az okostelefonokkal kapcsolatos problémák tehát úgy tűnik, mindenkit érintenek. Legyen szó gyalogosról vagy sofőrről a lényeg az, hogy nem foghatjuk az eszközre, ha hibázunk. Emlékszem már a KRESZ oktatás elején gondolatkísérletre hívott minket az oktató. A kérdés az volt, hány métert tesz meg az autó 40 km/órás sebesség mellett, ha csak 3 másodpercre eltereli valami a figyelmünket. A válasz nagyjából 35 méter volt, és ha belegondolunk, mennyi minden történhet ekkora távolság alatt, máris nem tűnik rövidnek az a pár másodperc.

A felmerülő problémák azt mutatják, hogy későn és utólag alkalmazkodunk csak ahhoz a technológiai fejlődéshez, ami a mindennapjainkat is befolyásolja már. Az okostelefonok viselkedésünkre, én határainkra gyakorolt hatása egyre nyilvánvalóbb. A legtöbben mégis azt hiszik még mindig, hogy egy online bántalmazás nem valós probléma és elég kikapcsolni a számítógépet vagy az adott programot. A hozzászólásokban sértegetők, másokat megalázók önmagukat láthatatlannak hiszik, ezért a felelősségtudatuk sem kapcsol be. Azzal is tisztában vagyunk, hogy dehumanizáljuk, vagyis nem tekintjük élő, érző embernek a másikat az online térben a távolság és a felület személytelensége miatt. Végezetül az érzelmeink feletti kontroll is sokkal lazább a digitális világba merülve, ezáltal hamarabb dühöngünk, bántunk meg vagy épp bízunk másokban – veszélyeknek kitéve magunkat és virtuális sebeket osztva.

Egy új világ nyílt meg előttünk, ahol minden nap emberekkel találkozunk. Hiába minden technológiai fejlesztés, az emberi tényező életünk szerves része marad. Egymást keressük ha baj van és akkor is, ha lelkendezve mesélnénk a napunkról. Közelebb hozott minket a digitális világ, úgyhogy egyre fontosabb annak a kérdése, miként is bánunk egymással. A fiatalabb generáció számára példát mutatunk - legyen az bármilyen előjelű, de ugyanígy mi teremtjük meg azt a közeget is, ami a gyerekeket, tiniket várja online. Távolba mutató a kérdés, de a jelent is érinti: Milyen az a digitális világ, amiben jól éreznéd magad?


A képek forrása: ichef.bbci.co.uk, listverse.com