A korszakok változása legalább akkora lehetőségeket rejt magában, mint amennyi bizonytalanságot. Három generáció viaskodik és keresi a boldogságát 1979-ben. A maguk módján talán meg is találják.
Ezt az egy szót leírva máris ezernyi jelentés, emlék, arc, pillanat sorjázik elő elménk végeláthatatlan rekeszeiből. Minden történet, név mást és mást idéz meg. A film címe félrevezető, de egyben pontos is. Ez úgy lehetséges, hogy egy korszakot mutat be, az emberek sokszínűségét, az életkorok és a világnézetek különbözőségeivel megfűszerezve. Hiába ugrunk vissza 1979 Amerikájába, érthető és átérezhető az a bizonytalanság, ami körbeöleli a filmet. Egyéni sorsokban, generációk kérdéseiben, lázadásában, az értékek változásában mind ott van az idő könyörtelen menetelésének nyoma. De ez adja az ívét és életszagú, szerethető magját is a történetnek.
A sokféleség nehézségei
Összecsapások, kíváncsiság, bizonytalanság és útkeresés.
Hogy jön ki egymással az idős anya és serdülő fia? Milyen zenét szerettek „az én időmben”, és milyen bandák mutatnak irányt ma? Mi lesz abból, ha a koravén 17 éves lány, a betegségből felépülő 30 körüli művészlélek és feminista, valamint a majdnem 60 éves anya együtt akarnak fiút nevelni? És hogyan élik meg a saját szerepüket, helyüket, jelenüket?
Amiben nem visz félre a cím az az a tény, hogy a férfiak mintegy keretet adó szereplőként jelennek csak meg. Egyfajta vászon-szereplők, akik – a fontosságuk mellett – leginkább abban segítenek, hogy a 3 női főszereplő megjelenhessen általuk. Mindegyikük a maga módján, a maga fájdalmaival, reményeivel és dilemmáival. Tény, hogy a karakterek nagyon el lettek találva.
Az értékek kavalkádja
Mindegyik szereplő hiteles a maga helyén, az interakcióik, a beszélgetéseik nagyon könnyen elfeledtetik velünk, hogy filmet nézünk. Mintha valóban be lenne kamerázva egy kis közösség, és erről ők mit sem tudnának. Szerethető, érzékeny, küszködő emberek keverednek össze a nagy házban, ami maga is az átmenet szimbóluma. Régi patinás épület, amit elért a felújítás, a modernizálás. A különféle világok összemosódása azonban egységes képet ad; bármennyire is eklektikus, összetartja őket az “egy csónakban evezünk”, és az odaforduló jóindulat szelleme.
"összetartja őket az “egy csónakban evezünk”, és az odaforduló jóindulat szelleme"
Mindebbe zseniálisan beleszőtték Jimmy Carter 1979. július 15-ei beszédét is, ami a bizalom elvesztéséről, az elmagányosodásról, a fogyasztói társadalom tárgyiasított boldogság- és szabadságkereséséről szól. És ami egyfelől süket fülekre talál, másfelől könnyű helyzetbe hoz minket. Körbenézhetünk, hogy vajon az akkori figyelmeztetések mivé fejlődtek mára. És hogy 36 év múlva mi lesz? Nem tudjuk, de sejtjük.
Ami biztos, hogy a film egyfajta tanulságtétel az emberi kapcsolatok, az elfogadás, a kíváncsiság mellett.
Ahogy elismeri azt is, hogy a fiatalabb generáció más utat fog keresni, mást fog követni. Azonban létezik egy olyan emberséges és szeretetteljes esszencia, ami nem ismeri a korokat és az évszámokat. Ami maradandó, amivel nem járhatunk rosszul, bármiről is legyen szó. Különbségek mindig is lesznek, de ha lehántjuk a külsőségeket, a rétegek alatt embereket találunk. Az útkereső, dilemmázó, szeretetre vágyó embert, pont olyat, amilyenek mi is vagyunk legbelül.
Ajánljuk:
- Az emberi sorsok iránt érdeklődőknek.
- A drámai vonalat kedvelőknek.
- Azoknak, akik szeretik a különböző generációkról szóló történeteket.
Nem ajánljuk:
- A könnyed témákat kedvelőknek.
- Annak, aki a feminizmus szó hallatán kikapcsolná a TV-jét.
A képek forrása: img.wennermedia.com, comingsoon.net, mafab.hu