Barion Pixel

A legfontosabb kérdés, hogy szerethetőnek és értékesnek gondolod-e magad? Életed hátizsákjában mintákat, „programokat”, szűrőket viszel magaddal, és nem mindegy, hogy ezek mit üzennek Neked, Önmagadról, a világról és a többi emberről.

De mindezen belül mi nevezhető normálisnak, és hol esünk túlzásba?

Te is keresed azt az életet, amit már nem a múlt terhei és a jelen akadályai határoznak meg?

Megoldásokat, működő recepteket keresünk és az egész életünket ezekből igyekszünk felépíteni. Időnként azonban kiderül, hogy ami addig hasznosnak bizonyult, mostanra már hátráltat. Ami korábban segített, most ellened dolgozik. Szeretnéd, ha mindez megváltozna?

Vannak olyan kérdések, amik új színben mutatnak meg dolgokat, de egy külső szemlélő nézőpontja is sokat segíthet. Milyen gondolatok kísérik a mindennapjaidat? Hogyan látod a világot és miként viszonyul a környezeted Hozzád?

Milyen témákban segíthetek neked?

A hozzám fordulók olyan problémákkal és kérdésekkel keresnek meg, amelyek az életvezetés, az önismeret vagy a párkapcsolat témaköreibe esnek. Emellett az online tevékenységek (közösségi oldalak, internet, okostelefon, videojátékok) és a mindennapok összefüggéseire is egyre nagyobb fókuszt helyezek, hiszen a digitális világ a hétköznapok szinte minden részébe beszűrődik.

Úgy érzed, lenne miről beszélgetnünk?
Ha kérdésed van,vedd fel velem a kapcsolatot az alábbi elérhetőségeim bármelyikén.

email: kapcsolat@villanyigergo.hu
mobil: +36 70 559-4574

Villányi Gergő vagyok, pszichológiai tanácsadó.

Miért lettem pszichológiai tanácsadó?

Mindig szívesen és kíváncsian hallgattam másokat. Egy idő után észrevettem, hogy egyre többen fordulnak hozzám, akár olyan problémáikkal is, amikről addig még senki mással nem tudtak, vagy nem mertek beszélni. Felelősséget éreztem az ilyen beszélgetések során elhangzott kérdéseim és meglátásaim hatásával kapcsolatban, ezért hamar elkezdtem beleásni magam a pszichológia különböző területeibe. Már a kezdetektől úgy gondoltam, hogy a kölcsönös bizalom kialakulása mellett nagyon fontos, hogy minden beszélgetésben tanulhatunk is egymástól a tapasztalataink, gondolataink és érzéseink révén.

Tovább

Cikkek-Írások

Kíváncsi vagy a Párkapcsolatokkal vagy a Digitális világ okozta problémákkal kapcsolatos írásaimra és arra hogyan látom ezeket a témákat? Érdekelnek Életvezetési megoldások vagy a Kultúra megszállottja vagy? Akkor a Cikkek-Írások bejegyzéseim biztosan érdekesek lesznek számodra!

  • Barátaiddal egy jó buliban töltődsz fel vagy inkább elvonulsz és olvasol egy jó könyvet? Logikusan, észérvek alapján döntesz vagy a megérzéseidre hagyatkozol? Racionalistának vagy Idealistának tartod magad? Mit gondolsz Hadvezér vagy Bajnok típus vagy? Esetleg Alkotó vagy Ellenőr típus?

    Rengeteg kérdés, amire megvannak a válaszok. Töltsd ki a 72 eldöntendő kérdésből álló MBTI tesztet, s a végén megtudod milyen típus vagy, mik a jellemzőid, milyen munka illik hozzád, milyen vagy a szexualitás terén és milyen típusú személyiség illik hozzád.

    Felkészültél? Akkor irány a teszt és ismerd meg magad még jobban!

Ha úgy gondoljuk, a boldogságra születni kell, vagy csakis a körülményeken múlik, akkor tévedünk. Több beleszólásunk van, mint hisszük!

A diagnosztika és a betegségek, problémák feltárása volt a pszichológia feladata és fókusza mindig is. Mindez a 2000-es évek elején változott meg, amikor a pozitív pszichológia megjelenésével egy új nézőpontot és új irányzatot is kapott. A Csíkszentmihályi Mihály nevével is fémjelzett irányzatot a boldogság, az elégedettség, a kreativitás és ezek elérésének, megőrzésének lehetőségei foglalkoztatják. Felmerül egyfelől, hogy vajon az ide kapcsolódó, eddigi hiedelmeink helyesek-e, és hogy e mellett mit tehetünk egy boldogabb, teljesebb életért.

3. számú mítosz

Valaki vagy eleve boldog, vagy eleve nem

Mintha abból a felfogásból indulnánk ki, hogy valaki vagy boldognak vagy boldogtalannak születik. Létezik egy öröklött rész, amiben olyan alapokat kapunk, amiken nem változtathatunk. A nemünk, a családunk szociális és anyagi háttere, szüleink és rokonaink személyisége (ami ránk is komoly hatással van), gyermek és kamaszkorunk eseményei. Ezek mind befolyásolják azt az összképet, ahogyan a világot, a lehetőségeinket, a képességeinket látjuk. Az öröklött rész azonban még mindig csak a boldogságot befolyásoló tényezők 50%-át teszi ki. Ez nagyon nagy szám, hiszen az egésznek pontosan a fele, de máris változik a kép, ha figyelembe vesszük, hogy 40%-a szándékos tetteken, a hozzáálláson múlik.

Az anyagi jólét és a szépség két olyan kiemelt jellemző még, amik alapján biztos boldogságot feltételezünk. Ezek viszont (hasonlóan az újonnan vett tárgyakhoz) körülmények, melyek nyújthatnak biztonságot, előnyt, és alkalmasint javítanak is boldogságérzetünkön, de a kutatások és a hosszú távú megfigyelések szerint mindösszesen 10% hatással bírnak teljes életünket és boldogságtudatunkat tekintve.

Ez nehezen hihető elsőre, és szemben áll mindazzal, amit hallhatunk, tanultunk, vagy amit a legtöbb ember gondol a témában. Ezért fontos, hogy megnézzük, a körülmények hol vesztik el az erejüket, és miért sokkal (négyszerte) hatásosabb a cselekvés és a hozzáállás, mint a körülményeink.

Életkörülményeink – Az anyagiasság

Az anyagi jólétet alapvető szükségletnek tekintjük életünkben. Itt máris el lehet gondolkodni azon, hogy mit értünk jóléten. Anyagilag nagyon gazdag életet? Alapvető szükségleteket kielégítő életet? Esetleg arra gondolunk, hogy ne kelljen aggódnunk, számolgatnunk, filléreznünk? Nem mindegy, hogy mire vágyunk, ahogyan az sem, hogy milyen anyagi lehetőségekkel rendelkezünk. Vágyaink kielégítése és az újabb célok kitűzése természetes folyamat, de az ebben található anyagi dolgok mégis a már többször említett 10%-ba tartoznak, vagyis ilyen mértékben hatnak boldogságunkra.

Fontos megemlíteni, hogy akiknek az alapszintű szükségletei (biztonság, élelem, fedél) sem elégülnek ki, azok életminőségét és lelki egészségét másképpen befolyásolják a körülmények. Az ő esetükben a körülmények (vagyis az anyagi bázis) változása és javulása ugrásszerűen jobb lehetőségeket és életkörülményeket jelentenek, vagyis más elbírálás alá esnek, mint akik az alapszükségletekben nem szenvednek hiányt.

Az anyagiasság és a boldogság között azért nincsen egyértelmű összefüggés, mert egy megszerzett tárgy, pozíció, fizetés, lakás is csak egy szintet jelöl, melynek megszokása után ismét feljebb törekszünk. Érthető, hogy mindig lehet többre, jobbra vágyni, de alapvetően a több kergetése sosem fog elégedettséget okozni. Mindig lesz egy újabb, jobb, jobbnak tűnő (!) dolog, és ennek fényében a „régi” máris vacakká válik.

Fontos hozzátenni, hogy az anyagi célokban való feljebb törekvés áldozatokat is kíván. Minél többet áldozunk egy jobb fizetésért, vagy akár a megszerzett javak fenntartásáért (mert a fenntartásnak, a színvonalnak is komoly költségei vannak), annál kevesebb lehetőségünk marad az élet más oldalaiban részt venni. A családi és baráti kapcsolatok, a párunkkal együtt töltött idő, pihenés, egy hobbi, a sportolás, utazás, új dolgok felfedezése mind időt igényel, ha részt szeretnénk venni bennük. Ezen tevékenységek (és a lista persze szabadon bővíthető) azok, amelyek színt visznek a hétköznapokba, ahol feltöltődhetünk, alkothatunk, pihenhetünk, vagy épp aktívan megvalósíthatunk terveket, álmokat. De mindezek már nem anyagi szemléletből fakadnak, és a hangsúly az élvezeten, a részvételen van.


A képek forrása: pixabay.com, positivepsychology.org.uk

A pozitív pszichológiai kutatások lerombolják a boldogság elérése köré szőtt álindokok többségét. Hogy mik ezek, és miért nem éri meg bedőlni a meséknek? Cikkünkből kiderül – megdöntjük a mítoszokat!

A pszichológia hosszú évtizedekig foglalkozott a problémák, bajok gyökerének megtalálásával, valamint az okozott betegségek, állapotok gyógyításának lehetséges módjaival. A 2000-es évek kezdetén újfajta irányzatként jelent meg a pozitív pszichológia, amely azt tűzte ki céljául, hogy a betegségek okai és a patológia helyett az emberi élet kellemes aspektusaival foglalkozzon. Így terjedt el a Csíkszentmihályi Mihály nevével fémjelzett Flow-elmélet, hangsúlyt és figyelmet kaptak a tehetségkutatások, a boldogság és elégedettség mértékét vizsgáló tanulmányok.

Fontossá vált az élet minőségét befolyásoló tényezők megfigyelése, valamint az, hogy az összegyűjtött tudás és az ezek alapján létrehozott gyakorlatok miként ültethetők át a mindennapi életbe. Mindez sokat segíthet, hogy élhetőbb, kiegyensúlyozottabb és tudatosabb életet élhessünk. A boldogsággal kapcsolatos elképzeléseink, gondolataink nagyon sok forrásból eredhetnek. Családunk, barátaink, környezetünk, munkatársaink és kultúránk történetei mind olyan forrást jelentenek, melyből kialakult egy kép, egy rendszer a fejünkben arról: Mi a boldogság? Hogyan érhetjük mi is el? Mitől lehetnénk boldogok?

Mi határozza meg a boldogságot?

Boldogságmítosznak hívjuk azokat az elképzeléseket, melyek elfogadhatónak, ésszerűnek tűnnek annak a meghatározására, mi okozza a boldogságot az életünkben. Ezek olyan mértékegységnek, elveknek tűnnek, melyek alapján a boldogságunkat, a boldogságunk forrásának értékét lemérhetjük. Mégis legtöbbször tévedünk.

1. számú mítosz:

A boldogságra „rá kell találni”

Vagyis a boldogság valami távoli, rejtélyes, (legtöbbször) elérhetetlen állapot. Alapvetően nem birtokoljuk, nincs hozzáférésünk, és szerencsés események, találkozások, változások sorozata szükséges hozzá. Nagyon árulkodó a grafikon a képen: 40% nagyon jelentős része az egésznek, ha belegondolunk, mekkora hatással lehetünk a saját életünkre. A boldogság nem egy külső tényező, hanem bennünk van, és tudatos stratégiák, gyakorlatok, tettek révén (erről később ejtünk szót) fejleszthető. Mindez általánosságnak, légből kapott álbölcsességnek hangozhat, de a pozitív pszichológia kutatásainak több mint egy évtizede alatt minden jel arra mutatott, hogy a boldogság nem egy pont az életünkben, amit elérünk vagy sem. Nem is cél, ami ha „megvan”, akkor hátradőlve élvezhetjük életünk végéig. A boldogság egy állapot, hozzáállás, mindannak a tudatos észlelése, ami bennünk és körülöttünk zajlik – olyan megközelítési mód, amely hosszú távon tesz a boldogság érzéséért.

A boldogságért tehát tenni kell, elérése nagyrészt rajtunk múlik, és nem a tökéletes párkapcsolaton, a világ legjobb munkahelyén vagy hatalmas családi házon és autón (ez a rész 10%-ot határoz meg hosszú távon). Mindez természetesen segíthet abban, hogy boldognak érezzük magunkat, de idővel elvesztik a csillogásukat, ha csak ezekből tudunk meríteni.

2. számú mítosz:

Akkor leszünk boldogok, ha megváltoztatjuk az életkörülményeinket

A körülmények boldogságérzetünknek mindössze 10%-áért felelősek. Pontosan ezért vezethet tévútra az az elgondolás, hogy a körülmények megváltozása tartós boldogságot eredményez. A legtöbb ilyen fantázia így kezdődik: „Boldog leszek, ha……….”, esetleg „Majd boldog leszek, amikor ……….”. Belegondolva, bármilyen újdonságot megszokunk idővel. Megszokjuk a körülményeket, adaptálódunk az újdonságokhoz is, természetessé válnak, idővel pedig elavulttá vagy rutinná.

Ez persze nem jelenti azt, hogy egy új autó vásárlásának, egy bimbózó szerelemnek, kellemesebb lakóhelynek nincs hatása ránk. Viszont hajlamosak vagyunk túlértékelni a forrást, és sokszor olyan meggyőződések rabjaivá válhatunk, hogy az életünk – korábbi – nagyon boldog időszaka soha többé nem ismétlődik vagy ismétlődhet meg. Egy hosszabb külföldi út, a gyermekkor évei, egy sokáig boldog, de elmúlt párkapcsolat emlékeibe merülve olyan érzésünk lehet, hogy a boldogság azon szintje csak arra az időszakra vonatkozott, és már nem érhető el.

Ezzel szemben a boldogságunkat meghatározó tényezők nem tűntek el, hiszen (pont ezeknek az élményeinknek köszönhetően) nagyon sok tapasztalatunk van a múltból azzal kapcsolatban, hogy mi tesz minket boldoggá. Mindez elérhető és megvalósítható, ha úgy döntünk, tudatosan teszünk is érte.


A képek forrása: pixabaye.com

A nők szerencsések, ha megadom az esélyt, hogy megismerjenek” – gondolja a férfi, aki a PUA mozgalom híve. Hogy honnan ered ez a nőket gyalázó kezdeményezés, és miért hiszik, hogy van létjogosultsága?

Egy szép késő tavaszi, kora nyári este induljunk el a Belváros felé csajokat felszedni. Akarom mondani, Hölgyekkel ismerkedni. Ehhez a legjobb, ha megvannak a megfelelő eszközeink is, hiszen ki akarná megnehezíteni a saját dolgát? Kezdjük szépen az alapokkal. Szükség lesz egy menő karórára/mobilra/kütyüre, és persze kellően divatos, feltűnő és férfiasságot közvetítő ruházatra is. A lista azonban még koránt sem teljes.

Fejben is ott kell lenni, tudni kell (sőt kötelező), hogy miként is forog a női agy.

Vagy logika. Vagy tudja a fene, micsoda, de az, ami a fejben dolgozik „nekik”. Szóval van egy jó kis leegyszerűsített sablon, néhány fókuszpont, ügyes trükk és ezeknek működniük kell. Mert a nők amúgy nem túl bonyolult lények: feltérképezhető, mit akarnak, milyen szavakra reagálnak, mit és hogyan kell mondani, a többi pedig már gyerekjáték. Úgyis ösztönösen reagálnak, tudják, hol a helyük, csak a megfelelő gombokat kell tudni megnyomni, és működik is a dolog! A vadász megkapja méltó jutalmát, a préda pedig, hogy is van az a mondás… az ő jutalma, a tudat, hogy szükség van prédára. Vagy valami ilyesmi.

Ezzel röviden össze is foglaltuk a PUA hitvallást. Azt a mentalitást és módszert, amit az önjelölt (vagy önelégült?) csajozós guruk hirdetnek, és az őket követő tömeg pedig igyekszik minél jobban magáévá tenni. Képzések, táborok, videók és egyéb fizetős anyagok várják az okulni vágyókat. A kérdés csak az, mit is kapnak a pénzükért valójában?

Pénzért “szerelmet” – egy csajozóművész tanácsai

Évekkel ezelőtt még csak kósza cikkekkel találkoztam a PUA témával kapcsolatban, aztán kezdett elterjedni Neil Strauss könyve, ami újabb lökést adott a közösségnek. A “megszokott” túlzások és botrányok mellett viszonylagos csend következett, pedig közben nagyban épült az itthoni bázis is. Az utóbbi időkben viszont nemcsak egyre ijesztőbb témák bukkantak elő, hanem a vadhajtások is elszaporodtak. A nőket osztályozó, szexuális tárgynak tekintő, megalázó, manipulációra építő trükköket tanítók pedig az elkeseredettségből önzést, a bizonytalanságból lenéző felsőbbrendűséget faragnak. Mindez sokba kerül, és nem csak annak aki az ilyen tanfolyamokért pénzt ad.

Egyre több beszélgetésben hallani történeteket, találkozásokat, amiben a magukat csajozóművésznek nevező egyedek “én bármit megtehetek” hozzáállással igyekeznek egyre görcsösebben bebizonyítani, hogy a kiképzésre és a fejtágításra kiadott pénzük igenis jó helyre ment. Az árát végül a nők, a lányok fizetik meg igazából, hiszen közelebbről megnézve az lesz a legjobb alfa hím, aki a legtöbb sérülést és kárt tudja okozni, a legrövidebb idő alatt.

"Kellenek olyanok, akik felemelik a hangjukat ez ellen. Én ezt az írást választottam a magam eszközének."


A PUA mozgalmat magyarázták már sokféleképpen.

Volt segítség, útmutató, felkészítő, kiképzés, utolsó szalmaszál is, ha végképp nem sikerül párt találni. A tuti biztos, “beválós”, 101%-os nőzés, a minden éjszaka (vagy tetszés szerinti éjszakákon) más partnert hozó móka, és a legyőzés (a meggyőzés nagy testvére) bevált módszere. Vagyis az elszánt és a lényegre törő férfi kelléktára, ahol bizony minden adott arra, hogy a két emberből egy még jól is érezze magát. Vagy talán mégsem. A rengeteg kritika és jogos felháborodás mellett ugyanis két téma kevesebb szót kap, mint a nők lealacsonyítását, tárgyiasítását, a szexizmust vizsgáló gondolatok – holott tény, hogy az alábbiak is nagyon fontos és kritikus pontjai az egész mozgalom tevékenységét nagyító alá vevő írásoknak:

  1. Kik veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat, és milyen képet alakít ki róluk ez az egész
  2. Miért van minderre szükségük, és miért kétes a „diadal”, ha mégis bejön a felszedés?

A lélek utoléri az embert

Ha hihetünk az ókori görögöknek, akik azt mondták: „a stílus maga az ember”, akkor baj van. Ugyanis a másikat semmibe néző, vagy az ezt a gondolkodást elsajátítani kívánó férfi komoly problémákkal küzd. Az önértékelés, az énkép, a bolygó népességének feléről alkotott gondolatai mindenhová elkísérik. A dominancia csakis a másik legyőzésével vagy megsemmisítésével igazolható, vagyis máris kiderül, hány emberről szól a találkozás és a – lehetséges – kapcsolat. A fizikai tulajdonságok alapján végzett válogatásban pedig mindig ott lesz a még jobb keresése.

Az alaptézis az, hogy 7-es (szépség-szintnek megfelelő) nő alá nem megyünk, legfeljebb gyakorlásként – a cél a 9-10-es. Az önigazoló és a másokat tárgyként szemlélő ember pedig olyan ördögi körbe sétál bele, amit üres kapcsolatok, érzelemmentes évek vagy egy örökös elégedetlenség kísér majd. Kívülről persze nem fog ez annyira feltűnni, de a lélek előbb vagy utóbb utoléri az embert, talán a pszichopaták kivételek csak.

Nincs nyugvópont, hiszen feljebb kell jutni, és a pozíciót meg is kell tudni tartani

Az ember társas lény. Vágyunk egy társra, az együttlétre, és arra is, hogy lelkileg, testileg, szellemileg a másik része lehessünk és fordítva.

A szexualitás sem zárt ajtók mögé való, pirulva és suttogva emlegetett téma, és az ilyen téren való vágyaink és igényeink is léteznek. Ha pedig itt tartunk, akkor felmerül a kérdés, hogy két ember miért ne dönthetne úgy, hogy bizony fogják magukat és szimpátia alapon lefekszenek egymással. Ha egy éjszakáig tart a találkozás, akkor is, ha 70 év házasság lesz belőle, akkor is. Vagy meggondolja magát az egyik, és mégsem lesz folytatása a történetnek, de még az ágyig se jut el. Mi a baj akkor hát, ha két önálló, önmagáról rendelkező ember ezt ilyen szépen elrendezi?

Az egész koncepció abból indul ki, hogy a nő buta és átverhető, és bizonyos trükkökkel, technikákkal megpuhítható a kívánt végeredmény (szex) érdekében. Ezek alapján a „felszedőművész” (mert ez a hangzatos cím jár bizony az alfahímeknek) kezében tartja a folyamatot, és ügyes bábmesterként játszik a prédával. Szó sincs arról, hogy a magabiztos fellépés, a szex mint kívánatos cél vagy a flört megvetendő dolog lenne. De mit eredményez a tárgyiasító, lekezelő, szexista és agresszív kondicionálással dolgozó „tudástár”? A csajozóguruk szerint a lehetőségek széles tárházát – térdig, sőt nyakig gázolhat a derék férfi a hölgyek által felajánlott lehetőségekben.

Az alfahím és az ÁFCS esete

Lehet, hogy jó szándékú, úgymond gatyába rázós, az önértékeléssel, a kommunikációval foglalkozó alapjai voltak ennek az egésznek? Lehetséges. Ha valaha jó is volt a szándék, az valahol rég elveszett út közben. Lehet, hogy nem fizetett elég jól. Annak a rettentően negatív koncepciónak és gondolatkörnek viszont, amivé mindez vált, már rég nincs köze ezekhez. Ott hatékonyság, darabszám, cél és strigula van..

"ha jó is volt a szándék, az rég elveszett"

Trófeagyűjtés, ki a menőbb, és vadászat van. Akkor vagy jó, férfias és sikeres alfahím. És ha nem? Akkor ÁFCS (átlagos, frusztrált csávó). Középút nincs. Még az egyik nagy alapító is elismerte, hogy az után lépett erre az útra, hogy két hét után elhagyta a barátnője. Biztos, hogy minden ok nélkül.

Persze a kifinomultabb honlapok sem azzal indítanak, hogy manipulátor, és a nőket lenéző, szexista, nárcisztikus embert faragnak a lelkes jelöltből. Az egyik honlapról vett szöveg a következő: “A leggyorsabb út álmaid nőjéhez, ha megtanulsz szeretettel és egyben férfiasan közeledni feléjük. Egy képzett és hiteles trénercsapat ismerteti meg Veled az őszinte ismerkedés lépéseit.” Ezt követi a boldog, tartós párkapcsolat, de hamar eljutunk a személyiség és életstílus fejlesztéséig. Innen már csak egy lépésre van az, hogy a miénk lehessen egy-egy tananyag, amelyek címéből kiderül többek között, hogy:

  • nincs többé jó fiú;
  • így terítsd le a vadat;
  • verbális önvédelem és női sh*t teszt (vagyis a nők baromságainak kezelése);
  • szerezd vissza az ex-barátnődet bármi áron.

Rohannánk vásárolni?

Nem könnyű választani, az igaz, de mintha megváltozott volna a hangnem, amíg bevezető szövegektől a termékekig jutottunk. Ezért sem csoda, hogy egymást érik a „felszedős” oldalakat és az ismertségre törekvő megmondó embereket körülvevő balhék – van, ami az országokból való kitiltásig is eljut. A meg nem értett (sőt félreértett!) „művészek” pedig folytatják tovább.

Így indul hódító útjára a technika, ahol meg kell ragadni a lány karját (esetleg meghúzni a haját, mert hát a dominancia, ugye), hirtelen bele kell szagolni a nyakába, vagy kicsit fojtogatni kell, hiszen a domináns viselkedés férfias, és erre minden nő agyában bekapcsol az alávetett, “helyét tudó” reflex. Nem tudtad? Én sem. És persze ott van a negging (sértő tartalmú, bántó odaszúrás) is, aminek segítségével kézben tarthatjuk a gyeplőt, és a kiszemelt nő önértékelését is megingathatjuk a siker érdekében. Az igazi férfi pedig domináns pozícióban marad. A többieknek ott vannak a tréningek és az egyéni felkészítések, mert valamiből a számlákat is ki kell fizetni.

Az elkeseredés és a kilátástalanság nagyon erős mozgatórugók, és sokan érzik így magukat, ha ismerkedésről, pártalálásról van szó.

A megoldás attól még nem a PUA lesz, ahogy az illúzió sem felel meg a valóságnak, hiába fedi el – majdnem – tökéletesen. A sok sikeres trükközés ennek ellenére működni fog néha, mert ahogy sérült, alacsony önértékeléssel bíró férfiak, úgy nők is vannak. Még az is lehet, hogy az egymásra találás annyira megnyugtatja a két felet, hogy képesek kíváncsian, kölcsönösségen és tiszteleten alapuló közeledésre egymás felé. A látszatmegoldásokra és a nők megalázására épített csajozás profitáló üzletág marad, amíg lesz rá kereslet. Ha jó ötletnek tűnik mindez, akkor végezzünk el zárásként egy rövid gondolatkísérletet: vajon lelkesen bólogatva éljeneznénk akkor is, ha egy hozzánk közel álló nőt is egy ilyen guru venné kezelésbe, szaglászással, rángatással, tapizással és megalázással fűszerezve az ismerkedést? A tárgyiasítás ugyanis nem válogat, számára mindenki préda marad, és nem ember.

Kivétel nélkül.


A képek forrása: pixabay.com, stylemagazin.hu, susans.org, seductionreview.net

Elfogadás, továbblépés, döntés: előszeretettel emlegetik őket, többnyire miértek és hogyanok nélkül, hiszen az már a mi területünk. A tehetetlenség és a cselekvés mindkét végpontját jól ismerjük már. De vajon mikor jön el az ideje az egyiknek vagy a másiknak, és min múlik mindez?

A helyzet elfogadása annyiban kétélű szituáció, hogy változtathatunk-e még rajta vagy sem. A tehetetlenség érzése is lehet illúzió, hiszen a lehetőségeink, a képességeink és a valóság felmérése is akadályokba ütközhet. Mi van akkor, ha a másik nem akar változni? Ha bezárult az az ajtó, és a hajó is végleg elment? Az alkalom tovaszállt és ott állunk leforrázva, veszteség mardossa a lelkünk és megbánásba burkolózunk. Hibáztunk, vagy épp az megbocsáthatatlan, ahogy velünk bántak. Gyászolunk, felkerekedünk, és újra nekivágunk az életnek. Mert bárhogy is kavarogjon körülöttünk mindaz, ami évekre vagy csak pillanatokra is megérinti a létünket, egyvalami biztosan megmarad: az, akivé váltunk ezáltal.

A szakítás vagy egy munkahely elvesztése bénító erejű lehet. Úgy érezzük, elhalványultak a színek a világban körülöttünk, a gondolataink pedig csakis a veszteség körül forognak. Felmerül, hogy ki hibázott? Hogyan lesz ezután? Kezdetben elképzelni sem tudjuk, mit tartogat a jövő, félelmetes ködbe burkolózik minden.

Mert mi történik, ha rossz döntést hozunk? Egyáltalán létezik rossz döntés?

Ha képesek vagyunk tanulási folyamatnak látni az életet, akkor a hibák a tapasztalataink forrásai és a fejlődésünk katalizátorai lesznek. Éveket pazaroltunk egy munkahelyre vagy egy méltatlan párkapcsolatra? A tanulságok tudatosítása és a határaink alakulása által új útra léphetünk, de a belátás része a folyamatnak. Idő kellett, hogy észrevegyünk valamit, hogy változzunk, és valami másra vágyjunk. A felismerés pillanata nem azt jelenti, hogy minderre évekkel vagy akár hetekkel korábban is készen álltunk volna! Ha bezárul egy ajtó, vagy úgy érezzük, falnak ütköztünk, nézzünk ismét körbe, és emellett folytassuk, amit tudunk. A kétségbeesés és a kilátástalanság gyakran illúzió, aminek feloldásához az elengedés és a valóság felismerése is szükséges. A kritikák, a „neki jobban megy” és az „ő már hol tart” helyzetek értékes csiszolandó gyémántokat rejtenek. Lehet a mi utunk teljesen más, de a falak jól jelzik, hol szükséges fejlődnünk, mielőtt kinyílna a következő ajtó.

A helyünk elfogadása és a beletörődés között nagyon vékony a határ.

Lehet igényünk többre, jobbra, szebbre, kényelmesebbre, és mindez lehet reális is (legtöbbször az), sőt ez visz előbbre, hogy fejlődni szeretnénk önmagunk és/vagy a minket körülvevő tényezők terén is. Találkozunk olyan ambivalens és feszítő helyzetekkel is, ahol egy személy vagy egy csoport, egy szerep mindkét oldalból merít egyszerre. Ilyen az a barát, aki velünk ugyan szeretetteljes, és tűzbe menne értünk, ha bajba kerülnénk, de mások vagy épp a világ egy problémája felé viszont a gyűlölet és a kirekesztés szemüvegét viseli. Hasonló ehhez az a csoport, ami tagjai felé támogató közeget nyújt, de a külvilág felé elutasító és sértő hozzáállást tanúsít, ráadásul a közösség az erejének egy jó részét pont ebből a szembenállásból és kirekesztésből meríti. Ilyenkor felmerül, hogy együtt tudunk-e élni ezzel a kettősséggel, vagy sem. Választhatjuk azt is, hogy meghúzunk egy határt, és nem kötünk kompromisszumokat. Nem könnyű kérdések ezek, a válasz sem mindig egyértelmű, ezért jó, ha hagyunk magunknak időt rájuk, és aktívan foglalkozunk velük, akár mások bevonásával is.

A fejlődés folyamatában nemcsak az van benne, hogy időnként magunkba nézünk: az sem árt, ha környezetünk is kap néhány pillantást. Mi vesz körbe minket, miben élünk? Kik hatnak ránk és adnak társaságot, meglátásokat, inspirációt? Milyen ez a világ, mit üzen? Összefügg persze a benn és a kinn, gyakran jobban, mint gondolnánk. Ahogy mások hatnak ránk, úgy mi is visszahatunk, továbbviszünk egy gondolatot, egy érzést, egy hangulatot.

És ha maradnánk inkább? Ha elfogyott az erőnk?

Úgyis mindegy, jó lesz már így, hiszen eddig is volt valahogy.

A maradáshoz való jogunkat nem kérdőjelezheti meg senki, de a következményekkel is nekünk kell majd találkoznunk. Nincs mindig azonnali megoldás és kiút sem. Van, hogy a futás előtt járni kell megtanulnunk. Vagy felállni a földről. De bármily kicsik is legyenek a lépések, ott vannak. Ha nem kívül, akkor belül. Megjelenik a szikra, ami fényt gyújt a sötétségben – akármilyen kicsi is –, és elkezdünk keresni. A keresés és a fejlődés maga az élet. A feladás és az elmúlás ellentéteként nem az iram számít elsősorban, hanem a kitartás, ami lehet makacsság, elkeseredés vagy csak egy érzés: “bármit, csak ezt ne”.

Jó összefoglalást ad mindehhez Popper Péter gondolata: „Az elfogadás nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét.” És ha a higgadtság ideje még nem is jött el, a valóság tisztelete egyben önmagunk tiszteletét is jelenti. Tisztán látunk és cselekedni készülünk, változásra készülünk. Ebben sem mindegy, hogy kik vesznek minket körül és kik kísérnek. A múlt szellemei, a jelen béklyói lecsendesíthetők és lerázhatók, és ez is az utunk része, annak a története, akik vagyunk és ami felé törekszünk. Lépjünk bátran vagy óvatosan, de induljunk el. Nem számít, hogy távolodnunk vagy közelednünk kell, a lényeg maga az út lesz úgyis.


A képek forrása: artofdharma.com, blue-diamond-photo-award.com, thousandthoughts.org